Nincs mese, már napok óta minden csak a Piros85-ről szólt. Ádám mondta is,hogy nem nagyon tud másra gondolni(jaj de persze Rád igen! ccc...:P :D ), és nem is éreztem a késztetést, hogy bármi komolyabb témát feszegessek a versenyig.

Mit vegyen fel, mit egyen, hogy legyen,hol legyen.. Szerdán hazautazott még Zalaegerszegre az anyukájához. Habár iszonyatosan hiányzott, örültem a dolognak,mert tudtam, hogy rég volt otthon, és az édesanyjával biztos,hogy 100%-ig fel fog tudni töltődni, megnyugodni. (arról nem is beszélve,hogy teletömheti a pálcika pocakját.:D )

Én viszont talán még jobban izgultam mint Ő. Persze, a maratonon frissítettem,de az "csak" 42 km, ráadásul a városban...ez nem elég,hogy 85,de még terep is. Márpedig én a térképet csak szétszakítani tudom. Nagyon nagy segítség volt,hogy Joci felajánlotta, hogy jön velem a rajttól a Kopár csárdáig,és navigál.

Próbáltam összerakni mindent a fejemben,hogy a lehető legzökkenőmentesebb legyen a dolog. Csanyától megkaptam egy tuti kis listát,hogy miket vigyek, bár amikor rákérdezett, hogy tudom-e, hogy kell vízhólyagot varrn, akkor azért kivert a frász rendesen.

Már csütörtökön bevásároltam mindent, hogy ne az utolsó pillanatban kelljen kapkodni. Ádám csak pénteken este jött haza,de sajna akkor már nem tudtunk találkozni, így az összes energiám másnapra tartogattam.:-)

Az első nagy feladat az volt,hogy hogyan oldjam meg a szombati futásom. Tudtam, hogy a verseny után tutira nem lesz energiám, na meg Ádámra akartam figyelni. Úgyhogy szépen kiszámoltam, hogy ha reggel negyed 6ig elkezdek futni a szigeten, akkor szépen odaérek fél7re,és még tusolni is tudok!:D Semmi hozzám hasonló elmebeteget nem találtam, aki szombaton hajnalban futni akarna...vagy mégis?:P Joci ugyanis nem csak a support partnerem lett hanem a hajnali futótársam is.:D Pénteken este mindent összepakoltam, megfőztem a levest Ádámnak ha kell. Másnap 4kor kelés, irány a sziget, futás..majd Ádámhoz.

A nyugodt szót éppen nem használnám rá, talán egy bespeedezett agárhoz tudnám hasonlítani..."Menjünk már menjünk már"... persze még szanaszét minden a lakásban.:D Gyorsan elmagyarázta melyik kulacsa mi,mi hol van, fejlámpa hogyan stb..még kutyát le,én tus,smink(kussnemröhög) és indulás!:-)

A kocsiban levő készlet alapján gyakorlatilag egy kisebb atomtámadást is túléltünk volna,de jó volt így!  A reggeli gyanánt elfogyasztott red bulltól kb 10 percet pörögtem, majd legszívesebben belefejeltem volna a kormányba. De ez a nap Róla szólt:-)

Viszonylag hamar kiértünk a rómaira, sokan sem voltak, így le tudtam parkolni. Jocit a rajt előtt nem sokkal előbbre ígérte magát,de azért veszett mód hívogattam,féltem,hogy elveszek.:D Közben 50 ember agyára mentem, hogy valakideazonnal üljön majd be mellém a kopár csárda után,hogy el ne vesszek.

Kezdtek feltűnni az ismerős arcok, a barátok...Marky levakarhatatlan mosolya, Cöge pörgése az amerikai filmekbe illő szerkóban stb...jó volt a brigád, frankón indult minden. Kicsit hűvös volt,de azért úgy tűnt, az időjárás is nekünk,nekik fog kedvezni. Egyre idegesebb és egyre feszültebb voltam. Nem akartam ezt átragasztani Ádámra, úgyhogy ezt úgy fejeztem ki,hogy szanaszét ölelgettem,és puszilgattam (lsd fészbuk paparazzi fotók). Ő úgyis éppen megfelelő tükröt keresett magának, és a hév sofőröknek szánt óriás önképmutató meg is felelt neki.:D

A rajt elég hülyén jött ki, Ebola kb. elkiabálta magát,hogy gyertek rajt..vagy valami hasonló,és már csak azt vettem észre,hogy futnak. Hát akkor menjünk mi is.:-)

Kocsiba be Jocival, ő otthagyta a sajátját. Az első létező szurkolói helyre oda akartam menni. Ez kb 2 kilire volt a rajttól. Gyorsan odasuhantunk. Csanyáék már ott voltak. Elraktam a "Hajrá Ádi" drapit,amig még a tesója csinált neki. Cögével el is kezdtük lengetni mint a veszedelem, amikro jött Ádám. Mosolyogva.:-) Csanya felháborodását, miszerint a szurkolókon legyen valami piros, gyors mutogatással elhesegettem...hehehe...:P

Megvártuk a mezőny végét, majd kocsiba be, és irány a Csobánka utáni ellenörzőpont. Kicsit korán értünk oda, így volt időnk átnézni a mezőnyt, az elejét. Aztán jött Ádám, gyors kulacscsere, minden frankó! Mg Dáviddal haladt. Neki az első hosszú futása volt. Rögtön 36 km terepen...betegek.:D Ez volt a 13. km kb., a következő ahova mentünk pedig Dömös, ami a 29. km. Szóal volt még időnk, így egy kicsit felmentünk bandázni a szurkolópontra.

Nem sokat,mert idegbeteg voltam, hogy le ne késsük a következőt. Jocinak örök hála és köszönet, hogy az állandó csipogsom, pörgésem és csacsogásom egy szó nélkül elviselte.:-))

Ádám felirogatta,hogy kb. mikor hol kellene lennie ahhoz,hogy 10 óra alatt meglegyen neki. Engem nem érdekelt,hogy 10,11,15 vagy akár 48 óra alatt futja le. Ha hátrafele fejen állva csúszik le a hegyeken,én akkor is ugyanúgy szeretem.:-)

Viszont Joci(valószínűleg már a toleranciaküszöbét súroltam.:D) felajánlotta, hogy mivel ennyire parázom, ha a kopár csárda megvolt,utána vigyem vissza a rómaihoz, és kocsival kisérget a szépjuhásznéig...újabb örök hála és köszönet:)

Dömösre elég hamar odaértünk, pofátlanul közel megálltam a frissítőnél és vártunk...kikészítettem mindent,és figyeltem az órát. Akkor kezdtem el izgulni, amikor láttam, hogy nem akkor jön,amikor írta..persze engem hidegen hagyott,de féltem,nehogy ő legyen mérges magára. Nem sokkal a felírt id után felbukkant. Kulacs csere, puszi. Jól van,minden oké,de nem akarja nagykovácsi előtt kinyírni magát. A gyomra nem teljesen jó, kajál valamit..a kocsiból nem kellett neki semmi, az asztalról tolt valami szendót. Puszi, és ment tovább. Nem láttam rajta,hogy 29 km van mögötte...mérhetetlen büszke voltam rá már akkor...bár...büszke vagyok rá már mióta...szóval..értitek:)

Anyukámmal is folyamatosan tartottam a kapcsolatot, ami nagyon megnyugtatott. Hiába, anya csak egy van.:) Hirtelen ötlettől vezérelve Ádám anyukáját is felhívtam, megszakítva a csak facebook kontaktot, é onnantól gyakorlatilag folyamatosan tájékoztattam Őt is.

Innen jött a nagy feladat átérni Dobogókőre...körben! Joci mondta, hogy csak Esztergomon át tudunk odajutni, amire van 8 futókilóméternyi időnk..ujjak keresztbe, Joci beköti magát sebtibe, Kata imádkozik,hogy a gyorshajtás csekket ne a Boss vegye át az irodában...és hajrá! Meglepően gyorsan tudtunk haladni, bár azért a kacskaringós úttól szerintem majdnem becsokiztunk mindketten. (Te jó ég én tényleg itt tekertem fel először SPORTCIPŐBEN???). Felértünk, leraktuk a gépet. Kólát, izót vettem magamhoz. És Ádám dzsekijét, ugyanis iszonyú hideg volt fent. Cseriék már fent voltak, kereplőztek,üvöltöztek...iszonyú hangulat volt!! Kb a jéggé fagyás előtt kettő perccel megláttam a pipaszár szőrmentes izmos lábakat és a fehér felsőt. Visszaszaladtam Jocival a frissítőasztalhoz,hogy ami kell a kezébe adjam rögtön. Megjön, puszi(igen,ezt mindig le fogom írni, aki unja annak X a jobb felső sarokban!). Kóla jól jön, szokásos kulacs csere. Kaját nem kér,mert nem tudja mit kíván. Kiflit..szerezzek sima kiflit! Ó te jó isten..bár én bármire képes vagyok.:D Iszik, puszi és robog tovább. 37,29 km a lábában,de semmi..mosolyog,fut,megy.

Jocival beugrunk a kocsiba. A kopár csárdáig nem tudtam,hol tudunk megállni...de Joci mondta, hogy ahogy lemennek az aszfaltról be megint a terepre, ott oda tudom adni a kiflit...ehhez volt kb 3 km-em...úgy,hogy lefele futottak! Be is néztem, ahol Joci szólt,hogy kanyarodjak be..Visszafordulás, bolt nyitva! Berohantam,már zártak...kifli semmi...valami zacsis hot-dog kiflit találtam...de mive nem élek ilyenekkel,nem vágtam,hogy ez nem normális kiflit..pénztár,kocsi,rohanás.

Az elágazásnál bőven elcsíptem Ádámot, sőt,még arra is volt időm, hogy kajáljak. Akkor kapcsoltam, hogy kb semmi nincs a gyomromban csak folyadék,de ott,és akkor nem érdekelt. Kicsit holt pontosnak láttam őt, ideges voltam, a sírás kerülgetett amikor elment. Ráadásul köd ereszkedett le,és eleredt az eső. Joci nyugtatgatott, jó volt.

A kopár csárdához érve folyamatosan kontaktoltam Dáviddal,szegénynek elhoztam a motyóját...odajött a párjával, a kislányával és Mátéval..és ott is maradtak. Ádám megjött, és olyan szurkolás fogadta, hogy majdnem megkönnyeztem. Ilyen barátok.. Itt kicsit ingerültebbnek éreztem őt. Kérdeztem mit kér,de kivágta a táskát a földre és morogta,hogy nem tudja,keresi. Közben csacsogott, lihegett...de nem láttam egetverően fáradtnak.. gyors magnézium, só, kóla és ment tovább.

Innen már csak nagykovácsiba tudtam megint menni, ott frissíteni. Közben folyton azon járt az agyam, vajon mennyit segít neki,hogy vagyok?Hogy ott vagyok....hogy érte vagyok. Érzi vajon? Viszont még vissza kellett menni a rómaihoz,hogy Joci átüljön a kocsijába. Ezt gyorsan megejtettük, majd irány a plébánia. Csörög a telefonom, Ádám..a hideg kivert. Tonik...tudok tonikot szerezni? Persze! Nagykovácsiba érve gyors parkolás,be a boltba. Tonik tankolás, majd kifli,mert mint kiderült az előtte vett az valami édes amerikai szar...vettem csokit is,biztos ami ziher, plusz magamnak a napi 123.adag koffein.

Gyors pisilést megejtettem(a nap folyamán Jocinak ez volt még a nagy kihívás,hogy hugyosjóska vagyok). A plébánián zokon vette a frissítőpontos jány(aki tanuljon meg köszönni),hogy nem kérdeztem meg bemehetek-e,de túl fáradt és Ádámra koncentrálós voltam ahhoz, hogy felbosszantsam magam. (meg azért csak nem illik egy plébánián valakit begyűrni az asztal alá)

Vártam vártunk. Az idő párás és hűvös volt..folyamatosan azt beszéltük,hogy milyen jó,hogy elmentünk futni reggel. Joci utoljára várt velem, a szépjuhásznénál már elmegy. Ádám megjött. Tonik,kóla kis pihi...kiflizik, örül,hogy nem a sós szar. Fejlámpát előveszem, felveszi, beigazítom a hátán a zsákba. Csak nehogy nyomja őt..és csak nézem. A vonásait, a kitartását..az akaratát...pár hete csöppent az életembe és még ilyet nem éreztem..hihetetlen..átfutott az agyamon hányan akartak ennek keresztbe tenni..és nevettem...nevettem magamban folyamatosan, miközben megöleltem és útjára engedtem...nevettem,mert tudtam,hogy ezt senki nem veheti el..Nekik az üresség jut, nekem Ő. És ez a lényeg.

Elindultunk a ködös, csúnya időben a szépjuhásznéhoz. Anyát is hívtam állandóan, és Ádámét is. Az ő hangja is megnyugtatott. Mindenkié. Mindenki más volt most. Nekem.

A szépjuhásznéhoz érve pár szó Jocival, ölelés, hálálkodás..és vártam. Tudtam,hogy itt már nem tudok időt tervezni..oda álltam, ahol rálátok az útra..és egyedül maradtam a gondolataimmal. Volt időm mindent végiggondolni. Hogy csöppent az életembe?Miért? Ilyen van?Hogy valaki egyszer csak a minden lesz?Van... valaki aki nem szól,hogy elhúzok 4 órát edzeni.:D Érdekes..féltettem is,meg nem is..inkább mintha ő nyugtatott volna engem. Minden pillanatban amikor a pontokon találkoztunk.

Megjöttek Csanyáék,dumáltunk...pisilni rohantam,vissza...majd megint. És még sehol. Már izgultam. Egy sráccal felmentem oda,ahonnan jöttek a futók. Ő kerepelt,én hajráztam. (ezúton üzenem,hogy jön nekem egy jobb oldali dobhártyával) Minden egyes fejlámpára összeszorult a gyomrom...de nem,nem ő..közben beszélgettünk,telt az idő..fáztam...ideges voltam,vártam..Majd egyszer csak megszólalt a srác..te jó ég ennek milyen lámpája van?nézd már,még az árnyékunk is látszik!Ő AZ! Az ENÉMNEK van ilyene:-) Kocog felém, a tempó jó. Kocsihoz odafutunk, megölel..és életem egyik legjobb pillanata következik...pont jókor, pont ott, pont akkor kimondva...meglepődöm, mosolygok,majdnem sírok...leül a kavicsos talajra...kóla,tonik...enni nem kér..majd megkér elcsukló hangon, h lépjek hátra...alsó-felső hangorkán..de nem érdekel.:D Picit még ott van, ölelés, puszi és megy tovább. Még látom a sziluettet...már nem... még pisilés(mertmérne),és irány budaörs...Csanya a számba rágja,hogy jutok oda,de azért még apát is felhívom,el ne tévedjek.:-D Miközben két különböző ember 20 percen át rágja a számba,hogy jutok oda, eszembe jut,hogy kb. hetente járok erre...de nem érdekel a saját hülyeségem.

Beérek budaörsre, megtalálom a célt...bemegyek. Ebolával beszélgetek. Az idegesség és az izgalom keveréve van bennem,de még türhető szinten. Gábor is jön,beszél. Figyelek rá,de nem fogom fel. Hagyjanak békén...csak rá várok,nem érdekel más. Megjön Anikó,várja Áront. Vele beszélgetek, az megnyugtat.. Áron megjön,ők eltűnnek...nézem az órát,és várok. Közben üzenetekkel bombáz Máté és Dávid..válaszolok,de röviden,mert remeg a kezem...nem vagyok jól...nagyon izgulok,ilyen még nem volt. Csörög a telefonom...Ádám anyukája...Ádám üzeni,hogy kb. 1 kilire van...a 10 óra már nem lesz meg,de kit érdekel...hirtelen borul minden..berohanok a mosdóba és abban a szent pillanatban elrókázom magam. Nem tudom mikor voltam ilyen ideges utoljára. Összeszedem magam, kirohanok...lent áll egy pasi, aki folyton szól,ha futó jön...még nem ő..ez sem...ez sem....és a fehér póló..már látom...beér! Ebola szarakodik a dugókával..lecsippantja...ölel. De úgy,majdnem összeroppanok. De én is őt. De még hogy..bemegyünk,átveszem a cuccait. Lerogy a földre. Csak nézem. És szeretem.