Eszembe sem jutott indulni ezen a versenyen. Ám Muki a budapesti Ironman-en rákérdezett, beszélgettünk, és Baluval megbeszélve úgy döntöttem belevágok.
A táv kérdéses volt. Egyrészt a szálkai csalódás miatt nagyon bennem volt, hogy teljesiteni kellene egyet még idén, másrészt a legjobbkor jött a Kuttor által írt cikk Zelinka Gabiról. Hogy minél több rövid távra küldte el őt. Visszatekintettem az elmúlt egy évemre versenyzés szempontjából, és úgy gondoltam, az olimpiai szerű ami most nekem kell!
Szálka előtt ért egy magánéleti hir is,ami elég hirtelen jött. Nem mondom, hogy szorosan közrejátszott a feladásban, de nem voltam ott úgy fejben, ahogy kellett volna. Hazafele átbeszéltem mindent Messzával, eltöltöttünk egy hétvégét a Balatonon, találkoztam valakivel aki ismét mosolyt csalt az arcomra, így újult erővel érkeztem haza.
Az első és legfontosabb, hogy elkezdtük a közös munkát Baluval. Úgy éreztem nagyon régen ezt kerestem, és meg is találtam. Tovább ezt nem is firtatnám. Mindemelett elkezdtem újra együtt dolgozni Ákossal, a régi kondiedzőmmel, ezúttal cross fitt formájában gyúrjuk együtt az izmokat heti háromszor.Na meg csirkezöldségrizs:D
Nehezitő tényezőként jött,hogy lett egy plusz állásom Attila barátom jóvoltából, így hétvégent, és sokszor hétköznap este is 12-16 órát állómunkát kell csinálnom. Szeretem, élvezem a társaságot,de lehet,hogy néha kimerülök.:)
Az edzésekkel szépen haladtunk, a lelkemen tátongó űr is lassan betöltődni látszott, hála a lefoglalt időnek, és az engem körülvevő milliónyi pozitiv embernek. Különösen Messzának és Hajas Ádámnak.:P Nehéz volt beismerni magamnak is, hogy hónapok óta először nyiltam meg végre újra, a régi Kata felé, a mosolygós, vidám, élettel teli, energikus és bizalommal teli világomba.
Mindaddig ami a kenese előtti hétvégén el nem mentem a Prosit-CR edzésre a srácokkal, és Bacsek Zoli edzővel. Az "új" rose tesztbringával a fenekem alatt, amire annyira régóta fájt a fogam. Éreztem,hogy annyira nem vagyunk együtt a bicóval, nem érzem,de bolyban könnyen lehetett haladni, éreztem az erőt is. A flóriánon azonban annyira belebambultam a beszélgetésbe(...), hogy sikerült egy embereset perecelnem a járdán egy vályatban. Éreztem,hogy rohadtul fáj mindenem, de Zoli kérdezte mozog-e kezem lábam, a bringa egyben van-e,és habár ömlött a vér a kezemből, és a könyökömből, a mezem meg kiszakadt, még kimentem a srácokkal szentendréig. Lánctalpazás gyakorlás és szinte el is felejtettem, hogy agyonvágtam magam. Kint az aldinál azonban már fájt, csipett...úgyhogy hazafele vettem az irány Kristóffal.
Másnap pihenés, dagadt láb,fájt...vasárnap csak feküdtem. Hétfőn már futottam, kedden tekertem stb...nem hagytam, hogy a fájdalom legyürjön. Csütörtökig vizbe nem merészkedtem, akkor azonban sikerült Balu felügyelete alatt úsznom egy jót. A végén kért egy kb 4 perces 200-at, ami sikerült 3:52-re,ettől rohadt jó kedvem lett, még az sem zavart,hoy a vizből kilépv konstatáltam, hogy úgy néz ki a lábam mint akinek épp tőből lerohadni készül.
Pénteken még futottam egy lazát, aztán Messzánál névnapoztam, és mentem pihenni.
A legjobb hir előtte pár nappal jött, amikor Andris felhivott hogy eljönne akkor velem Kenesére. Nagyon kevés időt tudtunk együtt tölteni mostanában, alig voltunk együtt, keveset beszéltünk, és bevallom, ez jobban fájt mint bármilyen más esemény az elmúlt hónapokban. Június óta életem egyik legfontosabb embere lett, a hiánya nagyon észrevehető volt. Ezt csak Messza tudta kiváltani mostanában:)
Szombaton kora reggel értem mentem, és elindultunk Kenesére, Andris még félig betegen. izgultam, de mivel még nem éreztem a szokásos idegbetegséget, nem foglalkoztam vele. Az előző napi eső miatt friss volt a levegő, és csuriban a kéz, hogy ne essen. Neoprént kaptam előző nap, amiben gyülölök úszni, és most még rettegtem is, hogy nem fogom tudni áthőzni a seben a lábamon. De tudtam , hogy anélkül nem fogok tudni úszni,mert nincs 20 fok a víz.
Időben leértünk, bedepóztam, majd bőven volt időnk beszélgetni, sétáni. Sok ismerős, 11kor technikai értekezlet, 12kor rajt. 11 után nem sokkal már éreztem a szokásos ingerültséget, amikor nagyon izgulok.
Magamra rángattam a neot, utáltam..szereztem vazelint Danitól, azzal jó vastagon bekentem a sebet, és felrángattam a gumiruhát. A víz hideg volt, nagyon hideg! A parton még megöleltem Andrist, és mentem a stégre, onnan pedig a sok sapkás társ közé. Az iron távosok hajnalban indultak, mi a közepesekkel együtt. Kokóval dumáltunk, hogy 15-7 perc környéke jó lenne, de mivel tényleg ne tudok neoban úszni, ráadásul a feltámadt szél miatt nagyon hullámzott a viz, nem számolgattam.
RAJT
Két három pillangóval inditottam, hogy legyen helyem, és annyi. Nem tünt távolinak a bója, de nem ment...szenvedtem ebben a szarban, úgy éreztem mindjárt lerántom magamról,de haladtam rendületlenül. Persze a szokásos ökörhugyozásos számom előadtamm és elmentem másfele.:D A Balutól ellesett tevenyálat a szemcsimre otthon hagytam, és olyan szinten párásodott a szemüvegem, hogy frankón semmit nem láttam. Az első sokk az első bójánál ért. Az emberek mellbe váltottak, és elkezdték körbeuszikálni...ezt az első bójánál türtem, a másodiknál ugyanúg toltam gyorsban, gondoltam aki mellezik, hát majd kap egyet a kobakjára. De szerencsére nem vágtam senkit kupán. Olyan érzésem volt, mint amikor a forditónál kicsatoltak előttem. A második bója után egy lány úgy döntött mellettem,hogy hátúszásba vált...először engem vágott pofán, majd még pár embert...nem tudom melyikünk rúgta meg annyira,hogy utána visszafordult,de...ez van. A parttól pár méterre vettem észre, hogy Kokóval értem ki, kirobogás a vízben már ott húztam le a neot.(Evochip alapján 12.nek jöttem ki egyébként, 19:04el)
Gyorsan kellett depózni. Rángattam le ülve a neot(minek következtében később szóltak,hogy csupa sár a seggem), cipő fel, betömtem a cukormentes müzlit a számba, csuka felkap, és rohantam ki, már amennyire engedte a vizes talaj és a szőnyeg. Andris közben kiabált,hogy ezaz rakdmeg, 10.vagy. Remek! Egy csaj jött, de úgy,hogy majdnem fellökött, hogy naőmajdmost elindul...nem tudta becsatolni a csukát...gondoltam úriember leszek, előreengedtem. Elkezdte tolni ment..mondom 11.? Nem baj menj...ahogy átmentünk a sinen kapcsoltam, hogy nem vettem vissza a chipet...sebaj.ez van igy jártam. Az első emelkedőn a lány mögött mentem, addigra bemelegedtem, nagytányér, és szevasztavasz,otthagytam. Kokó nemsoká utolért, modta h degyorsan depóztam, és elment. Magas volt a pulzusom tudtam, ha ellövöm az elejét, bukta lesz. Közben Andris szavai a fejemben az első emelkedőnél(nem tapos,húz! és ne kapkodj)...úgyhogy összedaráltam még 3 rövidtávos lányt és 4 fiút. Onnantól menni kellett nyomni..és nyomta, túlságosan is...szél is volt, tapostam, húztam...felfele sem lassitottam, csak mentem. Az első forditó előtt éreztem,hogy kicsit túllőttem a célon,mert két lány is lehagyott. Fordultam és BAMM. Szembeszél mint az állat..és nincs bolyozás...o istenem! Küzdöttem mentem és éreztem azt amitől rettegek mindig. HOgy elfogytam lábban..ezen kell majd segiteni. Úgyhogy mentem ahogy tudtam majd utolért Hergovics Gabi és elkezdtünk pofázni...ez annyira jól sikerült,hogy egyszer csak elhajtott mellettem egy lány...vérszemet kaptam és elkezdtem tolni...kilómétereken át váltottuk egymást, ő valamivel előbb ért be végül mint én. Andris üvöltött,hogy gyerünk gyorsan.(Evo szerint 1:15:20, 13.ként kezdtem a futást)
Felszivam magam,de a pulzusom nem ment le. Nem tudtam merre kell kimenni a depóból, futottam, Cögééket láttam és megindultam a betonon. Andris csak üvöltött,hogy emeld a lábad és tolni kell! Próbáltam,de elfogytam lábban, igy innentől az egyenletes lassú(nekem)futás,volt a lényeg...kétszer volt beleséta, nem szégyellem. Amiatt igen, hogy igy még egy lány elém került...agreszivebben kell versenyeznem, akárcsak anno futásban, és lábban erősödni. Kitörölhetem a fenekem ha amúgy futok egy 30 perces 7 kilit,ha itt 40et produkálok..olyan mint amikor valaki elsőnek ér partot az uszin aztán 5-6-7 helyet esik a bringán.
Visszafele a parton már nem fájt annyira, addigra mintha bemelegedett volna a lábam...de az már édesmindegy volt az utolsó egy kilin.:D Vártam, hogy beérjek, kicsit húzódott a vádlim. Végül 2:24:47 lett az időm, abszolút 15. lettem. És nem vagyok elégedetlen:)
Boldogan és fáradtan értem célba.
Sokáig nem maradtunk, mert Andrisnak sietnie kellett. Rengeteget nevettünk,szuper hétvége volt.
Hogy mit kaptam Kenesétől?Újra önbizalmat,erőt és hitet! Valamint egy telefont este,hogy másnap 14 órás rendezvényes munka reggel 5től, illetve hétfőre egy torokgyulladást.:D
Köszönöm mindenkinek aki szurkolt, segitett, támogatott! Köszönöm Ferinek, Poginak, Kristófnak stb... és a többi bringás srácnak, hogy annyit segitenek, segitettek.
Andris...tudod...Messza...tudod:) Balu, köszönöm! Úgy érzem remek úton haladunk.