Az eddigi gyakorlat ugye az volt, hogy hosszabb versenyeken (maraton, fél-ironmanm ironman) mindig sikerült okosan menni és közel tökéletesen beosztani azt ami éppen rendelkezésre áll. Ez nagyjából úgy szokott működni, hogy pár másodperc/kilóméter pontossággal tudom tartani a tempót, esetleg ha jól kijön a lépés a végére tudok gyorsítani(pl.: BalatonMan féltáv 8 körös futás, mind 12:30-12:50 közé).
Rövidebb távokon persze (elsősorban félmaratonon) már bevett szokássá vált, hogy "ez úgyis rövid, lehet menni nyélen" jeligével 14-15km környékén megfőzöm magam és csak a túlélésre játszok a fennmaradó távon.

Na ezt a szép tendenciát sikerült most megtörni a hétvégi MaratonMan 42.2km-én, úgyhogy ez most megérdemel egy írást. :)

Előzmények, felkészülés:

Már tavaly Nagyatád után elhatároztam, hogy idén tavasszal kihagyom a "javítsunk 10 percet a félmaratoni PB-n"-című tavaszi futós csúcsra járatást és inkább nyár végére/őszre igyekszem kihegyezni magam. Egyből fel is merült, hogy akkor kéne tavasszal is futni egy maratont, persze szigorúan edzés és szintfelmérés céljából. Így amikor megláttam a MaratonMan kiírását (jó időpont+a tavalyi BalatonManből kiindulva profi szervezés) egyből tudtam hogy ott a helyem. Be is neveztem szépen, már csak edzeni kellett...volna.

Történt ugyanis, hogy sikerült annyira ráfeküdni a bringára és az úszásra, hogy jórészt 0-30km futást sikerült produkálnom hetente. Ebből is az értelmesebb munka kimerült egy darab 32km-es hosszú és 2-3 darab 10km körüli tempófutásban. Így aztán végképp úgy álltam neki, hogy csak egy szokásosnál erősebb iramú hosszú edzés lesz ebből a futásból. Ennek megfelelően a verseny előtti hét sem éppen a pihenéssel telt...szombatig sikerült is annyira lefárasztani magam, hogy a tervezett 80-90km-es országúti
tekerést ki is kellett hagynom. Összességében tehát kevés kilóméterrel a lábamban ellenben kellőképpen kimerülten sikerült vasárnap rajthoz állni.

A verseny

Kb 9-re sikerült leérni, úgyhogy a lehető legnagyobb kényelemben telt a készülődés még a rajtig. Családias hangulat, jóidő, 11kor rajt,
4 kör:

1. kör - 47:26, 181/191:

Az első kör nagyjából végig azzal telt, hogy próbáljam elhesegetni a "basszus nagyon fáradt vagyok én most ehhez" gondolatot és persze próbáljam visszafogni magam és tartani a tervezett 175 körüli pulzust. Összességében nagyon nem voltam helyzet magaslatán, nagyon éreztem a héten pihenőnap nélkül begyűjtött 13óra edzést. Ráadásul nagyjából semmit se javított a helyzeten ha visszavettem kicsit a tempót, ugyanúgy ólomlábakon lépkedtem akkoris. Ennek megfelelően módosult kicsit a frissítési terv: a víz+iso+1 gél körönként mellé bekerült a körönként 1 magnézium is görcsmegelőzés céljából.
7-8km környékére aztán sikerült összeszedni magam fejben is és a lábaim is kezdtek egész jól működni. A pulzus is stabilizálódott 180 környékén, ami ugyan kicsit magasabb volt mint a tervezett, de ez még ígyis a "kényelmes" tartományban volt.

2. kör - 46:00, 187/192:

Nyomok egy részidőt az első kör végén: 47:27...gyors fejszámolás...3:10 lesz a vége ha ezt futom...már ígyis 5 perces egyéni, hátmég ha jó szokásomhoz híven gyorsulok is a végére. Érzésre már jól ment a dolog, úgyhogy kapcsoltam egy fokozatot és próbáltam 185 körül tartani a pulzusom. A tavalyi Spar maratonon ilyen átlagra ment a 3:15-ös PB is és ebben biztos voltam hogy végigmegy. Innen viszonylag hamar eltelt ez a kör, ettem, ittam, előzgettem, próbáltam tartalékolni.

3. kör - 46:32, 191/196:

A második kör végén megint részidő: 46:00...megint fejszámolás...ha bírom 3:05 körül be tudom hozni. Na itt elment az agyam és úgy döntöttem, hogy akkor ezt most
így kell befejezni lesz ami lesz. Ahelyett tehát hogy a pulzust hagytam volna a helyén, inkább a tempót tartottam meg a második körről. A kör felénél aztán éreztem
hogy ez nem fog így menni, de azért mentem tovább mert gondoltam, hogy csak egy szokásos lelki holtpont, ami eddig minden maratonon megtalált 20 és 30km között.
A holtpont el is múlt, a kör végére nagyjából normalizálódott a helyzet, de azért friss már semmiképpen se voltam.

4. kör - 51:10, 190/194:

Elégedetten nyugtáztam a 3. körre mért 46:32-es részidőt és úgy vágtam neki az utolsónak, hogy akkor 3:06 körül befutok. 1-2km után aztán egy csapásra elromlott minden és jött az összeesés elleni küzdelem. Persze várható volt és belül tudtam is hogy nagyhalál lesz ebből a tempóból ilyen felkészüléssel, de hogy ekkora arra nem számítottam. Innentől jött a "még egy lépést" taktika, vagyis hogy annyira nem lehetek rosszul, hogy csak még egyetlen egy lépést ne tudjak tovább futni, de legszívesebben ott estem volna össze ahol vagyok. Furcsa módon a pulzus maradt a helyén 190 körül...lefelé se ment mint Nagyatád végén és őrült módon fölfelé se, mint egy jobbfajta magamat megfőzős félmaratonon. Azt viszont nagyonis éreztem, hogy rendesen lassulok ami ilyenkor még rosszabb, mert tudtam hogy a tervezettnél tovább kell majd szenvedni. Ráadásul gyakorlatilag teljesen egyedül futottam már jóideje, úgyhogy még a "legalább másoknak is sz*r" nem túlságosan pozitív, de legalább hatékony lelki támasztól is el kellett tekintenem.

Vége - 3:10:10

A befutónál persze örültem az időmnek, meg persze annak, hogy vége, de a befutócsomag átvétele után nagyon gyorsan keresni kellett egy kis füves placcot, ahol egy jó 10-15 percig csak "néztem" az eget. Amikor aztán magamhoz tértem, gyúrósátor, gulyás, kóla és már nem is volt semmi bajom (ami persze nem igaz).

Összességében:

Így utólag jó futás volt ez, jó vaskos borítékban fizetett tanulópénzzel, amit jobb is ha ilyenkor tud le az ember, mint azon a versenyen amire kihegyezte magát. Mindenesetre örülök az egyéni csúcsnak, meg hogy jó úton halad a felkészülés. Persze ilyenkor csak úgy áradnak a : mi lett volna ha:
-egy kicsit legalább rápihenek,
-egy kicsit legalább visszafogom 10 és 30km közt,
-egy kicsit legalább több minőségi futást csinálok az utóbbi hónapokban,
-egy kicsit legalább ...
típusú kérdések, de ezeket ugye gyorsan el kell felejteni mert "mi lett volna ha"-val nem kezdünk mondatot. :)