Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 716 585 km-t sportoltatok
Játék a határokkal

ExtremeMan 51.5 - a legjobb tanulópénz

miert_ne | 2015-06-08 13:21:09 | 2 hozzászólás

Velencére tanulni megy az ember. Én legalábbis elég biztosan - úgy indultam neki az ExtremeMan 51.5-nek, hogy az egyetlen cél: próbálgassam magam élesben Kaposvár és Nagyatád előtt. Figyeljek minél több dologra, amiből tudok tanulni, nézzem, hogyan tudok spórolni egy olimpiai távon az erőmmel, depórutint szerezni, és persze élesben tesztelni minden olyan apróságot, amire egy edzésen egyszerűen nincs alkalom.


Korai odaérkezés. Húgom kísért, jó két és fél órával a rajt előtt már helyben voltunk, így nagyon kényelmesen volt időm felvenni a rajtcsomagot és nagyon alaposan megnézni magamnak mindent. A nagy feladat ilyenkor megpróbálni nyugodtnak maradni, és ez nagyon nem egyszerű. Mert elkap persze a láz, nehéz visszafogni magam, hogy ne akarjak megnézni tényleg minden látnivalót. Pedig gyönyörű a tó, parádés a környezet, és olyan biciklicsodákban lehet gyönyörködni, hogy ha a bringámnak van lelke (van!), akkor úgy érezhette magát, mint pár napja én, az írásból élő egyszerű kis ember, amikor a villamoson beült szembe Esterházy Péter. No és aztán a bepakolás. Nem először voltam depóban, de ott még nem tartok, hogy ilyenkor már rutinból menjenek a dolgok. Ilyenkor a legjobb, amit tehettem, mindent alaposan átgondolni, rendszerezni, látni magam előtt, mit hogyan szeretnék csinálni - hogy persze aztán annak rendje és módja szerint hatalmasat rontsak a depóban, de erről majd később. Szóval depó, majd be a hűvösbe, és onnan kezdve inverz macskát játszottam: ahova ment az árnyék, oda húztam arrébb a székem én is. Meg persze folyamatosan kortyolgattam a hideg vizet, ahogy minden egyre melegebbé vált; ezt egy kicsit túl is toltam, mert a rajt előtti órában ötször kellett elmennem wc-re. Ennek a nagy része persze tiszta pszichológia, a vizsgaidőszakokban is mindig így reagáltam le a stresszt, de egy idő után akkor is idegesítő volt. Mondjuk még mindig inkább ez, mint a kiszáradás.


No de miután az ilyen izgalmas szokásaimat kitárgyaltuk, vissza a versenyhez: a szervezők a partról még egyszer megmutattak mindent, nagyon részletesen, hova kell menni úszás alatt és a két depózáskor, jó fejek voltak, amikor már vagy az ötvenedik ember kérdezte meg tőlük, mi merre hogyan, akkor is maradt ugyanaz a rendíthetetlen türelmük. El is ment az idő, indulnak a lányok, majd mi háromszázan (309-en) besétálunk a vízbe. Az első bója jobbra lesz, úgyhogy kiúsztam a mezőny nyugisabbnak ígérkező bal szélére, megálltam egy kényelmesebb kövön, és indulhat a visszaszámlálás. Végre!


Az úszás számomra igazán mentális kihívás: tudni, hogy lassú vagyok, és megúszni, nehogy ettől pánikolva elkezdjek kapkodni. A tülekedésből sikerült kimaradnom az első pár száz méteren, ez jót tett. Pár perc elteltével volt lehetőségem kicsit körbenézni, látni azt, hogy vannak azért még mögöttem, és szép kényelmesen belőni magamnak az első bóját. Igyekeztem nem cikcakkozni - fontos tanulság újra levonva: inkább egy picit menjek még lassabban, de haladjak egyenesen. Az első bójáig meglepően rövidnek éreztem az időt, amíg sikerült eljutnom, az ottani tömegnyomorból már nem tudtam kivonni magam, de pár tempóval később már nyugi volt. Összeállt egy kisebb boly a hosszú egyenesre, annak a végefelé szép kényelmesen meghúztam magam, csak semmi versenyzés. Tanulság2: ha annyira figyelek, hogy szép mozdulatokkal menjek, jönni fog egy korrekt alaptempó magától is. Próbáltam nyugodt maradni az utolsó száz méterekre, és szerintem sikerült is. Végül egy 32:53-as idővel szálltam ki a vízből, ez nagyjából az volt, amire számítottam, nem gyors, de rohanjon csak az eleje.


A depóban majdnem hét percet töltöttem bent, ennek nagy része arról szólt, hogy szólított a természet (ez van - gondoltam, valamikor ezt úgyis meg kell ejteni, akkor meg már inkább lássak az eredménylistában egy tisztább bringás időt). Szépen összeszedtem mindent, nem túl gyors átöltözés bringás cuccba, bukó fel, ki a depóból, és amint becsippantok, beugrik: az energiaszeleteimet meg sikerült benthagynom. Óriási nagy hiba! Ahogy az is, hogy B-megoldáson nem is gondolkozva továbbmentem, ilyet hosszabb távon mocskosul nem lesz szabad csinálnom. Tényleg nem is tudom, ilyen hogy lehetett, borzasztóan haragudtam érte magamra.


A bringa eleje is maga volt a megtestesült rossz álom. Jó kétszáz méterrel az indulás után valaki felordít mögöttem, óriási csattanás, és amikor hátranézek, azt látom, hogy a mögöttem jövő zuhan bele az árokba. Megálltam, kell-e segítség, de addigra a szervezők is arra indultak, úgyhogy mentem is tovább. Újabb nyugis kétszáz méterem lehetett emelkedőn felfelé, amikor ezúttal az én bringán alja csattan, és konstatálom, hogy eltört a kulacstartóm (ilyet hogy??). Pattanok le a bicikliről, futok egyet a kulacs után, ami gurul lefelé a lejtőn, legalább azt felkapom, próbálok szerelni, és megyek tovább. Nem megy, érzem, hogy lötyög, nem lesz ez így biztonságos, ha ötvennel lefelé veszteném el egy lejtőn, inkább újra megállok, leszerelem a tartót, és a következő pár kilométeren megiszogatom a kulacs tartalmát. Na ennyit arról, amit terveztem, hogy majd a biciklizés első egy-két kilométerén szépen megnyugszom és akklimatizálódom. Csodás. Úgyhogy tanulság3: verseny előtt az olyan részleteket is lecsekkolni, amik első-második ránézésre problémamentesnek tűnnek. Meg ahogy ezt megírtam, elmenni és venni új kulacsot.


A biciklizés többi része így kicsit zaklatott volt, hogy nem nyugodtam le az elején. A pálya gyönyörű útvonalon ment, bár ettől a dombokra feltekerést még nem fogom megszeretni. Igazi negyven kilométeres hullámvasút volt ez, szinte alig néhány km volt csak, ahol síkon lehetett haladni. Az emelkedős részeken amúgy nem is mentem tragikusan rosszul, inkább lefelé mentek el tőlem mások. És a lehetőségekhez képest próbáltam nem lezúzni magam, ami nagyjából abból állt, hogy az emelkedőkön nagyon figyeltem, nehogy erőlködni kezdjek. Igazán fejben volt nehéz a helyzet: minden fordítónál látni, hogy előttem 2-3 km-re ott volt egy nagyobb csoport, akikkel együtt lehettem volna, ha nem töltök el annyi időt a depóban és a szereléssel. De hát nincs mit tenni, az ilyen gondokkal együtt kell tudni élni. Pár sporttárssal így is előzgettük egymást oda-vissza, de próbáltam eszemnél maradni. Az utolsó lejtőn már pihenve jöttem le, így végül a technikai zűrökkel is együtt egy elég lassú, 1:41-es bringát mentem. Ez így a hátsó csoport közepe volt, talán a lassabbak elejére odajutok, ha nincs technikai gáz, de hát istenem, volt. Szóval a fő tanulságok: élesben majd nem bepánikolni mások tempójától, dombra fel nyugisan, és az irgalmatlan hőségben sokszor inni, nagyon sokszor. Na meg állítani még a nyergemen, valami furcsa mód elkezdte törni a derekamat, pedig már elég sokat edzettem rajta. Majd még próbálkozom.


A második depózás már rendben ment (pontosabban egyetlen zökkenővel: a vizem, amibe bekevertem a magnéziumot, gyakorlatilag felforrt addigra - meglepő módon így is ízlett, sőt, még jól is esett, de azért legközelebbre inkább legyen tesómnál egy hűtőtáskában a depón kívül). Az energiaszeletet bevágtam kicsit megkésve, jól is esett, no és aztán irány a futás. És eljött az a pont, ahol megleptem magam.


Kicsit fáradtan mozogtam az első pár száz méteren, de a frissítőállomás helyretett (köszi az ottaniaknak), és elkezdtem nyugisan, de mégiscsak futni. A kegyetlen hőségben igyekeztem minél több erőt meghagyni a végére, és csak reménykedtem, hogy minél hamarabb jön az első fordító a táv negyedénél. Amikor odaértem, néztem az órámat, kb. 15 percnél járt. Hát jó, gondoltam, elég gyenge egy idő, mert ugye még 6 perces kilométerekkel számolva 6-szor 2,5 az 12, ez van... ja, nem, hogy 6-szor 2,5 az 15, hoppá. Kb. bemelegítő tempóban mentem 6 perces km-ket, na akkor most nyugi, ugyanezt tartani még egy negyeden keresztül. Sikerült is, és 5 km után egy kicsivel feljebb kapcsoltam. Azt a tempót tudtam tartani a végéig, sőt, az utolsó két km-n kicsit rá is erősítettem, így 55:02 alatt lett meg a 10 km, ami a mezőny második felében a 12. legjobb futóidő volt. Nagyon furcsálltam ezt - az utolsó 3 km-n már sétáló embereket előzgettem. És nyilván Kaposváron, pláne Nagyatádon eszembe sem jutna hajrázni, imádni fogom már azt is, ha sima futómozgás imitálására képes leszek, azért ezekben a percekben láttam, hogy jól sikerült tartalékolnom az erőmmel korábban. További fontos tapasztalatok: a saját sportitalból inni kell, akkor is, ha nem kívánom, jót tud tenni (a helyben adottat nem mertem próbálgatni) - illetve a hideg kólához bátran hozzá lehetett nyúlni, ezt nyilván edzésen nem tudom tesztelni így, de ha Kaposváron sem leszek rosszul tőle, akkor Nagyatádon is merem bejátszani. Egy kis megváltás volt, olyan szinten helyrerázott, mintha benyomták volna a resetet. Összességében 3:20:01 lett a vége, nem vagyok gyors, de erővel jól bírtam, és most ez volt a lényeg.


Aztán közös futás és nyereménysorsolás. Na és itt sikerült bearanyozni a napomat: már amikor szinte minden ajándékot kisorsoltak, és tesóm rágta a fülemet, hogy lassan induljunk, megnyertem az indulást a 2016-os kaposvári versenyre. Az igen, soha életemben nem nyertem eddig semmi ilyesmiben, még egy iskolai tombolán sem, most meg belenyúlok a második legnagyobb főnyereménybe, hát így kell kezdeni. És ahogy felhívtak a színpadra, ott állni a 2016-os nagyatádi és velencei indulást nyerő két sporttárssal együtt hatosban Herr Gyulával, Péter Attilával és Nádasdi Zsolttal fényképezkedni...hogy én mekkora egy rohadt mázlista vagyok. Óriási egy élmény volt a végére. De ez így végülis az eleje lett annak, hogy elkezdjem tervezni már a 2016-os nyarat. Csak előtte még itt az idei.


Úgyhogy elégedetten mentem haza (bónuszként csak a Délibe sikerült jönni vonattal, utólag is elnézést az autósoktól, akik annyit láttak utána Zugló felé tartva, hogy megy a forgalomban egy pasas a biciklijén rajtszámmal), és ugyan a versenyem nagyon messze volt a tökéletestől, azt hiszem, a legfontosabb megvolt: tapasztalatszerzés. Nagyon sok. Jó pontok, és nem kevés hiba is - ami szintén fontos, hadd tanuljak csak belőlük. Folytatás három hét múlva Kaposváron.

2 hozzászólás

kocsonya 3446 napja
kocsonya képe

Lehet nem véletlen nyerted meg a kaposvári versenyt :)
Eddig hozod a terveid, gratula. Azért egy hosszab futást tervezz be, jól jön majd Atádon.

 

miert_ne 3446 napja
miert_ne képe

köszönöm! és igen, azon vagyok, a 25+osakat heti rendszerességgel tervezem, és valahova 30-35 köztre is belekóstolnék még a következő hetekben, annál jobban azért egy első Atád előtt nem amortizálnám magam

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2015-07 hó (1 bejegyzés)
2015-06 hó (1 bejegyzés)
2015-04 hó (1 bejegyzés)
2015-01 hó (1 bejegyzés)
2014-12 hó (2 bejegyzés)
2014-11 hó (3 bejegyzés)
2014-10 hó (1 bejegyzés)