Balatonfüreden került megrendezésre az idei évben az egyik legfontosabb felkészülésnek számító versenyem, a BalatonMan keretein belül megrendezett Balatonman Special. Ebben a versenyszámban a rajthoz állóknak az úszáson egy kört, 1900métert,kerékpáron 6kört,180km-et és futáson 4kört,11km-et kellett teljesíteniük.
A versenyre öcsémmel és szüleimmel utaztunk le már pénteken,hogy a szombati korai rajt ne legyen gond,illetve,hogy a 2 depós versenyre a futó cuccunkat is le tudjuk adni pénteken,az erre kijelölt helyen időben.
Verseny előtti este nem pont úgy sikerült az alvás,pihenés,ahogy azt terveztem(itt azt hiszem öcsém nevében is beszélhetek). A szomszédban egész éjjel zúzták a bulit és ami a legmegdöbbentőbb volt,hogy délután 6kor a fiatalok már csatak részegek voltak és sajnos ez az este folyamán csak fokozódott… El lehet képzelni a szitut. Nem a legoptimálisabb
Reggel korai kelés után gyors be depózás,beöltözés neoprénbe és nyomás be a vízbe,hogy az ígért 8 órás rajt előtt még tudjunk is egy keveset melegíteni. Sajnos a melegítésnek nem sok értelme volt,mivel a 8 órás rajt kb 15 percet csúszott. Neoprénben(gumi ruhában) a napon állni negyed órát,felért egy szaunázással is,nem volt a legjobb.
Negyed óra csúszás után ellőtték a rajtot,hát ahogy azt kell és ahogy azt tanítják „ hogyan NE csináljuk” úgy sikerült a rajtnál beragadni. A befutást követően,ahol már inkább úszással kell haladni illetve ugrálással,nos kaptam pár pofont,volt olyan aki konkrétan rám ugrott. Nem kicsit lepődtem meg. De nem volt szabad Csőke Balázs sapkáját elveszíteni,végig őt figyeltem,terveim szerint mögötte úszom le az 1,9km-es verseny távot. Megnyugodtam,mikor észre vettem,gyorsan felúsztam a lábvízére és már indulhatott is az utazás. Az első bóját nagyon nehezen találtuk meg,nem azért de fehér bójákat letenni egy nyílt vizes úszáshoz… A második bóját konkrétan nem is találtuk,ott az össze-vissza úszásban kiestem a ritmusból,akkor vettem észre,hogy nem csak én vagyok Balázs lábvizén,tehát gondoltam amíg összeszedem magam addig beállok a srácok mögé( Gábe Tomi és Hadházi Máté ) mögé. Végül megtaláltuk a fehér bóját . Visszafelé már az iram sem volt „utazó” ott szakadtam már,fejben már keróztam J Az úszó időm elég kecsegtető volt,bár még van mit javítani rajta,de még van időm ( 25:10) A depóban jó sokat szöszöltem,úgy érzem a depó-gyorsaságom már a múltté,azt hallottam,hogy nem ezen múlik,és nagyon igaz. Nem is siettem el a dolgot,fontos volt,hogy minden a megfelelő helyére kerüljön.
Indult a kerékpáros etap,180km. A rajt előtt Nagy Geri mesélt egy keveset a pályáról. A lényeg,neki az erős iramú kör 31es átlagra jött ki(!) a közepes iramú 26osra… Ebből levontam a kellő következtetéseketà BAROMI KEMÉNY A PÁLYA. Az első körön valahogy nem találtam magam. Az emelkedő,amiről beszéltek,hogy az első 9km emelkedik,nem gondoltam volna ,hogy az 300m szintet jelent. Ezt 6szor kellett megmászni,viszont Pécsely előtt egy hosszú lejtmenet volt kompenzálásként. A 3.körben elgondolkoztam rajta,lehet inkább futok félmarathont,minthogy letekerjek még 3 kört,az egyre gyilkosabb emelkedős pályán. Az első 2 körben még kellemes árnyék volt az emelkedőn,de a 3.körben ennek nyoma sem volt,a negyedik és ötödik körben konkrétan grilleződtem felfelé. A frissítéssel folyamatosan operáltam,de valahogy nem éreztem hogy elég volna,vízzel locsoltam magam,izot és vizet is ittam plusz emellé mindent amit kell toltam,a folyadékokat minden körben 2szer (!) cseréltem. Mégis az 5. körben mikor visszaértem minden bajom volt. Tulajdonképpen az is zavart,hogy nem tudtam hogy állok, öcsémhez képest érdekelt a különbség,de nem tudtam. Verseny előtt azt számolgattuk Dáviddal,hogy kb az 5.körben fogjuk majd körözni apát. Megláttam a pályát,biztos voltam benne,hogy ez a körözés már a 4.körben össze fog jönni és kb az emelkedő tetejére tettem. De nem volt semmi,nem láttam apát,és aztán az 5. körben sem láttam,pedig voltak olyan szakaszok,ahol elég sokáig előre lehetett látni. Aztán mentem ki az 6.körre vegyes érzelmekkel, és ott állt átöltözve… Megtörtem. Addig is volt bennem egy olyan érzés,hogy én többet nem akarok felmenni azon az emelkedőn,már akkor bekapcsolt egy biztonsági kapcsoló. Megálltam apa és anya odarohantak,hogy mit tudnak segíteni,látták hogy nagy a gond. Leültem a keróm mellé,amit akkor már apa fogott,és sírtam,hogy nem tudok tovább menni,nem érzem jól magam,szédülök,hányingerem van… kénytelen voltam ennél a pontnál egy nehéz,de fontos döntést hozni. Pedig akkorra már tudtam,hogy több mint negyed óra előnyöm volt a 4.helyhez képest,aki öcsém volt,de akkor sem tudtam kimenni. Nagyon rossz érzés volt. Aztán megvártam az árnyékban öcsémet is,szegény nagyon ki volt,ő is halál közeli ponton lehetett,fájt/görcsölt mindene. Kiment a 6.körre,minden tiszteletem. Míg ő kinn volt még egy 30km-re én megkerestem a mentősöket,mert nem javult az állapotom,sőt egyre jobban szédültem.
Dávid letekerte a 180km-et nagy görcsök között szállt le a keróról,akkor még a 3. helyen,de sajnos mögötte ott jött a 4. is és az 5. is.
Futáson még egy kört megnéztem ,drukkoltam neki,de utána siettem be a szállásra,mert indultunk táborba.
Hétfőn már Livignoban, Olaszországban(1800méteren) edzettünk,átmozgattunk és elkezdtük az akklimatizálódást.