Érdekes ez, továbbra is semmi célom. Ha hívnak, megyek futni, magamtól a legritkább esetben.
Érzelmi okokból a Spartathlon gondolatával nem foglalkozom (nem ez lenne az első álmom, ami nem teljesül...). Nem is szeretném tudni, ki mit fut ott (csak Farkast, Zilacit, Mónit, Zolit, Ispit, Lőw Andrist... na jó, azért majdnem mindenkit). Aztán telik majd az idő... olyan lassan telik!
Lehet, hogy lenne egy "nyulam", aki segítene az edzésben, hogy közelítsem a 45 percen belüli 10 kilit (ez PB lenne nekem). Erre néha gondolok, ott az őszi női futás, amikor már kellően hideg szokott lenni. Ugyan azt mondja, hogy ő már nem tud ilyet, azért természetesen tud, ehhez készülnie sem kell, hozzá képest viccesen lassú vagyok. Süteményt sosem hoz (pedig megtehetné minden nap), így nem hízom el. Marad az együtt-futás, meg lakásaink cinosítgatása .
Maratonban esetleg nem gondolkodsz? :-)