Elkezdődött a tanfolyam... először csak méregettük egymást a többiekkel, utána már beszélgettünk is. Kevesen vagyunk, viszonylag, ez jó (max. kb. 15-20 fő). A döbbenetes a nőhiány: egyre kevesebb a nő és egyre több a pasi - pedig állítólag nem ez a jellemző. Tegnap 4-en voltunk nők és 12-en fiúk...
Két óra egy alkalom. Először bemelegítünk, izoláljuk a testrészeket (váll, mellkas, csípő, ...). Aztán egyedül gyakoroljuk az alapokat. Ez elég OK. Majd párba állunk, úgy hogy a fiúk váltakoznak és a tanárok bemondják az épp aktuális lépést. Ez érdekes. Van olyan fiú, akiről érezni, hogy jól vezet, már táncolt valahol. Van, aki kevésbé. Van, akivel könnyű táncolni, van, akivel nehezebb. Alapvetően ez a nehéz része, a partnerre figyelés, meg, hogy vmi szexi mozgást is produkáljak közben . Ez, gondolom, több hónap munkája lesz. A fiúknak van nehezebb dolga: ő vezet, ő irányít. No de én sem lógok csak úgy passzívan, ellen kell tartani, hogy tudjon irányítani. Itt a férfi tényleg férfi és a nő nő. Hátborzongató. Ezek a szerepek ma jócskán össze vannak keveredve. Erre rá kell érezni. Szerintem, nagyon jól tanítanak a tanárok, vannak az alapok és mindig egy pici új.
Fárasztó. Nincs izomlázam, de tegnap alig bírtam felmászni a harmadikra este 10-kor . Érzem, hogy már most rá vagyok kattanva. Egyrészt a nyelv... korábban sokat tanultam spanyolul. Évekig nem használtam, majd másfél éve egy hónapig intenzíven. Öröm volt a szívemnek. A lépések neve spanyol, a szöveg spanyol... íííííí. Erre nem lehet mást mondani ... A zenétől meg kibújik valami az emberből és mosolyogni kezd, egyenesen a partnere szemébe.
Remélem, nem gond, hogy ez elvileg egy futósblog (vagy sportolós) kéne, hogy legyen ...
És akkor valamilyen 24 órás táncversenyen majd megmutatod, mit is tudsz te voltaképpen, ugye? :)
Hajjajj, úgy tudom csodálni sokak mellett a táncosokat is! Imádom a zenét, imádom a ritmust, a dallamot, de táncolni életemben csak kétszer sikerült, egyszer elég ittas voltam hozzá, hogy levetkőzzem a gátlásokat, a másikra nem is emlékszem már. Én a zenét belül élvezem, kifelé nem vagyok hajlandó mutatni semmit. Akik azonban táncolnak, olyan élményekről mesélnek, amiket én csak nagyon ritkán érzek, valami teljesen más mozgásforma végzésekor. Amikor a felszabadult öröm, az endorfinok által keltett bizsergés egyfajta mederbe terelődik és az ember átadja magát magának a zenének... Talán akkor érezhettem hasonlót, mikor minden Omegakoncerten az első sorban énekeltem telitüdővel pár éve. Az lehetett olyasmi.
Ursika, mesélj még sokat a táncórákról! Addig mi, többiek, futunk helyetted is.