A majáis helyett már reggel a focipálya felé vettem az irányt, hogy lefussam a kedden elmaradt cooperemet.
Hihetetlen, hogy nemrég még hóhegyek tarkították a pályát, most meg 9 órakor már nem tudtam hova menekülni a tűző nap elől.
Azt sajnos be kell látnom, hogy vizuálisan eddig elkéyeztettem magam az erdei futásokkal, így a pályán róni a köröket rettentő unalmasnak hatott Csak számoltam a köröket, hogy mikor lesz már végre vége és álmodozva gondoltam az erdőben futott kilométerekre. Lehet, hogy terepen futni nehezebb, de legalább a futásba halok bele, mint az unalomba Nem baj, túl vagyok rajta, havonta egyszer-kétszer ezt is kibírom:)
Aztán délután 5 körül ismét ott álltam a hegyi "túrám" előtt...Május 1-re való tekintettel elég sokan voltak kint a pincéknél, volt ahol korgó gyomorral futottam a sülő szalonnák illatában, kortyolgattam a vizecskémet. Kihívás volt:)
De ilyen hívogató kapunak nem lehet ellenállni, futnom kellett tovább:)
A levegő nagyon párás volt, olyan vihar előtti csend volt...
De mikor felértem a hegyre nagyon felszabadultan nézhettem körül és a természet megint megajándékozott egy kis szépséggel:
Ezek után lefelé már ennek az elégedett érzésnek a szárnyain repülhettem:)
Ez igen, tényleg nem lehetett ellenálni ilyen kapunak! A focipályán nem fociztál egy kicsit? Nagyon szépek a képek! Gratulálok! Mi a legalsó virág neve? Én is ilyet fotóztam?