Az egyszerűség kedvéért még szombat délután lementünk Kaposvárra. A krampampulis bulit ugyan kihagytuk, de azért megérte hamarabb lemenni.

Másnap 7 körül ébredeztünk. A holmi egy részét már reggeli előtt összepakoltuk és egy instant kávé is lecsúszott. Ez mondjuk nem kellett volna. Ugyanis eléggé felkavarta a gyomromat. Alig bírtam legyűrni egy szalámis zsömlét. Ez persze rendesen elrontotta a kedvemet is. Kásáról szó sem lehetett, egyszerűen nem mertem enni még azt is. Anya végül belém diktált egy kis Colát 2 Immodiummal.  Nem éppen így képzeltem a verseny előtti energiabevitelt. 

Fél 10 körül indultunk el a kollégiumból. Persze a fürdőnél már káosz helyzet volt parkolás terén. Ezért végül Anyával kiszálltunk hamarabb és elindultunk a versenyközpont felé. Ott aztán még kerestünk egy mosdót – ezúton is köszi Atti, hogy elintézted az ingyenességet.  Ekkor már helyreállt nemcsak a gyomrom, de a lelki békém is. Kezdett kicsit szebb idő lenni és én kezdtem elhinni, hogy így vagy úgy, de lekocogom a távot. Persze azon még aggódtam egy picit, hogy elég lesz-e a bevitt energia, de volt nálam elég vésztartalék.

Nem sokkal a rajt előtt sikerült Barbival is megtalálnunk egymást. Így együtt indultunk el.  Egy darabig még beszélgettünk, de aztán az első emelkedő belénk fojtotta a szót.  De a futás egészen jól ment. Annak ellenére, hogy az út nagy része latyakos, síkos volt. Tükörjég nem nagyon volt, de azért alaposan meg kellett nézni, hova lépünk. Már csak a pocsolyák miatt is. Ezzel együtt azt hiszem, egészen szép tempóban sikerült haladni. Ha bele is gyalogoltunk az emelkedőbe, akkor is tudtunk jó tempót tartani. Sőt a 2. emelkedőt, kint a főút mellett teljesen meg is futottam. Az nem emelkedett túl meredeken és szépen le volt takarítva.

Barbi az emelkedőkön kicsit mindig lemaradt, de aztán a lejtőn, vízszintesen utolért. Féltávnál még Anyával is találkoztunk. Örültem neki, hogy inkább kicsit sétált egyet, mint hogy végig ott álljon a téren. Ekkor egyébként még kifejezetten jó volt  a részidőnk. Ha jól emlékszem, 1 óra 7 perc körül volt a féltávos chip szőnyeg.

Viszont azt hiszem, a durvább emelkedők a verseny második felében jöttek. A 11. km-en Barbi végleg le is szakadt. Egy darabig még láttam őt hátrapillantva. Meg a Rippl-Rónai Emlékmúzeumnál még pacsiztunk egyet. Aztán jött az utolsó, nagyon nagy kaptató. Egy igazi szurdik – Öcsinek köszönhetően már tudtam, hogy mi várhat rám ezen szó hallatán.  Viszont itt ez még meg volt spékelve hóval, amit ráadásul az előttünk elhaladók jó síkosra tapostak már. Nem maradt hát más az elcsúszás megelőzősére, mint hogy belegázoljak a hóba. Persze ennek hatására szépen apránként kezdett beázni a cipőm. 

Aztán valahogy lekecmeregtem onnan is. Csak azt sajnáltam, hogy a nagy csúszkálásban nem mertem nagyon körbenézni. Pedig biztos csodaszép volt a táj onnan fentről...

Ekkor már azzal bíztattam magam, hogy csak egy szigetkör van hátra. Sokat dobott a hangulatomon, hogy a legnehezebben már túlvagyok. De amúgy is meglepően könnyednek éreztem még a mozgást. Pedig ekkora beborult az ég és a szél is kezdett feltámadni. Ez persze együtt járt azzal, hogy erősen hordta az arcunkba a havat. Örültem, hogy reggel feltettem a „védőszemüveget“. 18 km-nél még sikerült belecsobbannom egy nagyobb pocsolyába. Gondoltam magamban egy kevés szépet, de elég hamar visszamelegedett a lábam. – A célba érkezés után zavaróbb volt a vizes cipő és zokni. – 19 km-nél utolértem, majd egy pici csevej után le is hagytam Nyuszit. 20 km-en túl jött szembe Apa. Elkísért a felüljáró előtti sarokig, aztán visszafordult Nyusziért. A felüljárót hihetetlenül könnyen megfutottam. Aztán jöhetett – volna – a végesprint, ha nem csúszott volna rendesen az az utca is.  De a lényeg az őszinte mosoly volt a végén.

Az eléhezést végül sikerült megúsznom. De azért étvágyam igencsak lett a végére. Szerencsére Anya készült egy-egy Sport szelettel mindegyikünknek. Életmentő volt, csak úgy, mint  meleg tea.

Nem sokkal később beérkezett Nyúl és Apa, majd Barbi is. Mindenki fáradt volt, de mindenkinek fülig ért a szája. Egy kis fotózkodás után indultunk is a fürdőbe, hogy aztán egy gyors szendvics után csobbanhassunk a termálvízben. Mert megérdemeljük.