Évek óta elsősorban hangulat alapján válogatok versenyt. Mára sok verseny a szívemhez nőtt. Ezek egyike a Pók család szervezésében április elején megrendezésre kerülő Tóparti Futóparti. Évek óta mindig ott vagyok, de idén kénytelen voltam megszakítani a sort. De nem telhet el év a batyus verseny hangulata nélkül. Ezért amikor megkaptam Janó szokásos levelét a Szentivánéji futásról, azonnal szervezkedni kezdtem. Végül Apával és Matyival mentünk le hármasban. Apa a hosszabb, 23 km-es távot tervezte, Matyi körbe akarta tekerni a tavat, én viszont megelégedtem a laza 13 km-es futással. Az esemény az áprilisinál családiasabb hangulatú volt a létszám miatt, de ennek én csak örültem.
20:45-kor indultunk el. Apa ment előre a saját tempójában, én inkább a középmezőnyben indultam. Matyi igyekezett bringával – és az erre az alkalomra beszerzett viharlámpással – minél hamarabb utolérni. Az első pár 100 méter után a szép új bicikli úton haladtunk. Matyi jött mellettem-mögöttem, ahogy éppen tudott. A wellness szálló utáni körforgalomnál – a szokásos első frissítőpontnál – volt a rövidebb táv fordítója. Matyi innen ment előre, előbb beérni a mezőny elejét, majd befejezni a tókört. Én pedig fordultam szépen vissza.
Próbáltam úgy menni, hogy 2-3 futó legyen körülöttem. Bár könnyű az útvonal, de sötétben azért mégiscsak jobb társaságban futni. Mivel kevesen választottuk a rövidebb távot, hamar elszakadtunk egymástól. Egy darabig még láttam az előttem lévő futó bringás kísérőjének lámpáját, de a sok kanyargás közben hamarosan azt is elvesztettem szem elől. Mivel az új bringa út szépen ki volt világítva, no meg fejlámpa is volt nálam, nem volt gond a tájékozódással. Érdekes módon még a para sem jött úgy rám, ahogyan szokott. Talán nagy szerepe volt ebben annak, hogy menet közben sok kocsma, kemping volt, ahol zajlott az élet. A legszebb szakaszok a part mentiek voltak, hiszen még derengett a tó és a túlpart. Csodálatos volt! Már csak ezért is megérte elmenni.
Az időjárás egyébként remek volt futáshoz. Bár délután és estefelé még hosszúnadrágban és rövid ujjúban is fáztam kicsit, futáshoz bőven elég volt a rövid nadrág - rövid ujjú párosítás. Sőt, kifejezetten zavarónak éreztem a láthatósági mellényt. Nemcsak azért, mert nagyon nagy volt rám, hanem mert felülre rengetegnek éreztem a két réteget. Lehet, célszerű lenne beszerezni egy könnyített láthatósági mellényt vagy egy fényvisszaverős technikai felsőt. Mindkettőre volt számos példa ebben a kicsi mezőnyben is. Ha nem is veszek részt sok éjszakai versenyen, a téli időszak esti futásainál nagy hasznát vehetném ezeknek.
Ami pedig a frissítést illeti, ezen a távon és ilyen kellemes időben nem volt nagyon szükségem rá. Délután rendesen ettem, hogy jusson elég energia késő estig. A biztonság kedvéért a futásra vittem magammal egy kulacsban izót. Azt iszogattam 3 km-ként. Nagyjából el is fogyott a végére.
Végül a táv 12.65 km lett az órám szerint és ezt 1 óra 18 perc alatt futottam le. Edzésnek tökéletes. A lábam remekül bírta, ment volna még neki egy kicsit több is, de mindegy. Nem is annyira a táv miatt jöttem, mint a hangulatért. Egy kis lelki feltöltődés, hogy legyen mire gondolni a hosszú edzések alatt.
8. Ultrabalaton
2014. május 31. - június 1.
Club 126 - Kispolskis futók
Idén is összeálltunk egy kellemes futóhétvégére a kispolskis barátaimmal. Szervezésből kicsit kevesebb jutott rám, de még mindig mindenki tőlem várta a csodát. És hát 10 futót és 10 kísérőt nagyon nehéz irányítani. Na de előbb lássuk a versenyt.
Pénteken én már délben leindultam Balázzsal, Samuval, a bringákkal és a holmik nagy részével. 3 óra után érkeztünk meg a szállásra, a siófoki Viola Szállóba. A szobák elfoglalása után mentünk vissza a versenyközpontba rajtcsomagért és tésztapartira. Mindkettő jóval szegényesebb volt, mint az előző években. De találkoztunk legalább Anyáékkal. Jó volt egy kicsit megölelni Apát és Nyulat is a nagy kör előtt. Anya pedig hozott nekünk pogácsát, só tablettát és csokit. :) 6 körülre visszamentünk a szállásra, ahova nagyjából már mindenki megérkezett időközben. Elmentünk sétálni és vacsorázni. Aztán tartottunk egy kicsit kuszára sikeredett csapatmegbeszélést. Megpróbáltunk időben ágyba bújni, hogy kipihentek legyünk a nagy napon.
Szombat reggel legkésőbb 8-kor kellett indulni a szállásról. Mivel én már előző este összepakoltam azokat a cuccokat, amiket körbe akartam vinni, ezért nem állítottam túl koránra az ébresztőt. Rövid lustálkodás után összekaptam magam és készítettem reggelire pár szendvicset. Aztán kiráztam Matyit és Ákost az ágyból. Amíg a fiúk felszerelték a tetőcsomagtartót és arra a bringákat, én mindent bepakoltam a kocsiba. A rajtig Karcsival és Lacival mentem. A polskiba a cuccok mellé csak két ember fért el. :P Rajt előtt még beszéltem röviden Anyával is, hogy Apa milyen hangulatban indult el. A fárasztó viccelődéseit és a bőséges reggelijét jó jelnek vettem. :) Néhány rajt előtti fénykép és egy kis álmos bóklászás után 9:30-kor útnak indult a csapat. Természetesen idén is közösen rajtoltunk el az első pár méteren és az Usain Boltos beállás sem maradhatott el. Bár ez utóbbit még gyakorolni kellene, hogy jól menjen.
Mivel a második szakasz az enyém volt, ezért megkértem Ákost, hogy menjünk minél hamarabb oda. Az első szakaszon úgyis csak egy helyen, nagyjából féltávnál lehet megállni kocsival. Ezt meg is tettük, aztán mentünk Kenesére készülődni. Az idő nem volt túl nyárias, de hamar beláttam, hogy futni kifejezetten jó. Leszámítva az időnként feltámadó hűvös szelet. Matyi és Samu bringás kísérete kifejezetten jó volt. Egy helyen egy egész picit éreztem némi holtpontot, de az állandó ökörködésük és a zene nem hagyott befordulni. Egészen könnyedén el is repült a 14 kili és szépen tudtam tartani a 6 perces tempót. Sajnos az almádi váltópont zsúfoltsága nem tett lehetővé nagy hajrát a váltás előtt, de talán nem is baj. Még csináltunk egy közös képet Matyival, de aztán mindketten mentünk a magunk útján tovább.
Innentől hajnalig nekem nem volt más feladatom, mint hogy szurkoljak a csapatnak és frissítsem Matyit. Az utóbbi kicsit szokatlan volt, de jól ment. Nálam nagy fejlődés volt, hogy ettem napközben is vagy három szendvicset és szinte folyamatosan majszoltam a pogácsát és a csokit. Inni talán ihattam volna valamivel többet, de azért abból is lecsúszott elég. Kávéhoz viszont csak este jutottam, pedig az nálam fontos. A délelőtti futás előtt nem mertem inni, nehogy a legrosszabb helyen jöjjön rám a szapora. Utána meg vagy lehetőség, vagy idő nem volt rá. Végül 6 óra körül a keszthelyi MOL kúton ittunk egy finom kávét. Életmentő volt. :)
Sajnos 8-9 körülre nagyon megfájdult a fejem. Mivel az evés-ivással nem volt gond és még fáradt sem lehettem igazán, ezért csak valami frontra tudtam gondolni. Elég hamar bevettem rá 2 cataflamot, hogy minél hamarabb elmúljon. Mai napig nem értem, miért nem vált be. Ráadásul pont ekkor kezdett el vacakolni a polski is. Kétszer is meg kellett állnunk szerelni. A második után elhatároztuk, hogy előremegyünk Lellére (ekkor mi és a csapat is Máriafürdőn voltunk). Így lesz időnk kicsit pihenni. Nagy nehezen, de eljutottunk a lellei váltópontra nagyjából fél 12-kor. Itt aludtam a kocsiban vagy másfél órát.
Szerencsére végre elmúlt tőle a fejfájásom és kicsit erőre is kaptam. Bár már nagyon szerettem volna túl lenni a második szakaszomon. Fejben nagyon lefárasztott a két futás között eltelt hosszú idő. Legközelebb erre is jobban kell figyelni. Ahogy a csapat elérte Lellét, mi is indultunk volna tovább, hogy rá tudjak hangolódni a futásra. Persze a motor megint megadta magát, ezért segítséget kellett hívnunk. Amíg rájuk vártunk, addig gyorsan átöltöztem és összeszedtem egy pulcsit is arra az esetre, ha Ákos nem tudna utánunk jönni. Balázs és Krisztián vittek előre a földvári váltópontra. Ekkor kezdett megint feltámadni a szél, meg hát eleve hajnali 2 óra volt. Szóval rendesen fáztam. Igen nyűgösen és kedvetlenül álltam ott a ponton és csak azért vártam Tomit, hogy végre elindulhassak. Tudtam, hogy utána már jobb lesz és aztán nekem véget ér majd a verseny. Végül ismét a zene segített: pont amikor már csak pár perc lehetett hátra a váltásig, egy olyan számot tettek be, amit ismertem, szerettem és ettől egészen megjött a kedvem a futáshoz. :)
Ennek ellenére továbbra sem tudom szeretni a Balatonföldvár-Zamárdi szakaszt. Nagyjából a többi déli parti szakasszal együtt. Hosszú, egyenes, eseménytelen végig. Ráadásul mindezt éjszaka, amikor az ember fejben a leggyengébb. De menni kellett és igyekeztem inkább azokra gondolni, akiknek sokkal nehezebb: az egyéni indulókra. Ez elég erőt adott ahhoz, hogy menjek előre töretlen lendülettel. Bringás kísérőim már jobban lemaradoztak, de ez teljesen érthető is: ők már 180 km óta nyeregben voltak addigra. Próbáltam hát az ő kedvükért is kevésbé nyűgös lenni. Remélem, sikerült. :) A kiírt táv vége előtt 400 méterrel ritmust váltottam és beleadtam minden tartalékomat. Aztán amikor már elhagytam a váltópontnak hitt fényeket, ránéztem az órára, ami 8.49 km-t mutatott. Samu ekkor ért utol és mondta, hogy bizony 1.5 km-rel elszámolták a szakaszt. Azért igyekeztem nem nagyon lelassulni. Mivel nagyon bosszantott a szervezők “bakija”, ez nem is volt olyan nehéz feladat. Végül csak felbukkant a váltópont és a kedves ismerősök, akik bíztattak és gratuláltak, hogy ilyen ügyesen mentem a váratlan változás ellenére is. Átlagban ezen a szakaszon is megvolt a 6 perces tempó és egyáltalán nem éreztem úgy, hogy egy lépést sem tudnék tovább futni.
Visszaültem a kocsiba Balázsék mellé. Még egy darabig mentünk a csapat mellett, megetettük Samut és Matyit a maradék kajából, aztán visszamentünk a szállásra, mivel Siófokamúgy is útba esett a cél felé. Ha már ott voltunk, gyorsan lezuhanyoztam és száraz ruhát vettem. Ákost próbáltam rávenni, hogy jöjjön le a polskival a célba és csináljon rólunk fotót, de nagyon fáradt volt már, ezért inkább hagytam aludni. Jól időzítettük a megérkezést, mert alig 20 percet kellett csak várnunk Örsre, aki az utolsó szakaszt futotta. Természetesen a közös befutó és a pózolós célfotó nem maradt el idén sem. Tisztelet Matyinak és Samunak, hogy a befutón futva tolták mellettünk a bringát, pedig már szerintem járni is alig tudtak. Hajnali 5 óra után nem sokkal érkeztünk be. A csapat ideje 19 óra 40 perc 13 másodperc volt, amivel a csapatok között a 191. helyezést értük el.
A célban szereztünk még egy-két sört és csináltunk néhány saját csapatfotót is. Persze Anya is kijött elénk, így őt is megölelhettem örömömben. ;) Végül miután percekig csak szótlanul álltunk egymás mellett, végül elszállingóztunk. Volt, aki azonnal indult is haza, de voltunk egy páran, akik előtte inkább aludtak pár órát.