A Halál 50 kihagyhatatlan verseny volt számomra. Részben azért mert az egyesületem rendezi, részben meg azért, mert tavaly elött itt futottam az elsö ultrámat. Hamar leértünk Szigethalomra. Nevezés, kajálás, átöltözés, beszélgetés és nagyon gyorsan eltelt az idö a rajtig. Elötte még benyomtam egy ampullát a Béla kedvencéböl. A terv egyszerü volt, erös kezdés, kemény folytatás ameddig csak birom, pont úgy mint tavasszal a Debrecen maratonon.Verát kérdeztem, hogy mit tervez, de ő a szokásos szerénységével, közölte, hogy csak kocog egy jót.:)) A rajt után gyorsan elléptem a mezönytöl. Steib Peti nagyon beindult, meg se kiséreltem, hogy kövessem, nem vagyunk egy súlycsoportban.:)) Egy másik srác után harmadikként értem az erdöben. Egy darabig kicsivel mögötte mentem, aztán Baddi pontja elött egy laza ritmusváltással feljöttem a második helyre. Jó volt az erdöben futni, bár az emelkedök egy részére nem emlékeztem. A jelölések alapján számolta a tempót, hát olyan 4'20-4'30 körül volt, a félmaratoni versenytempómban. Furcsa is volt úgy menni tempót, hogy az elsö már beláthatatlan távolságokban járt, viszont a többi versenyzö meg valahol mögöttem. Két kör után azért kissé lassitottam, öriztem a helyezésemet, kellemesebb tempóban kocogtam, de ha észrevettem, hogy valaki közelit, gyorsitottam. Lassan csak ement a táv fele, az órámra nézve számoltam és tudtam, ha nagyon nem lassulok be, akár nyugodtan négy és fél órán belül is bent lehetek. Ha jól emlékszek fél távnál kb. 2'10 körül voltam. Pár lassabb futót már addigra megelöztem. Az ötödik felénél a vádlimnál éreztem, hogy finoman húzogatja görcs. Bár ebben a körbe csak gélt akartam fogyasztani, magnézium csak a következö körben lett volna aktuális, a pontra érve elkértem egy ampullát a lányomtól. Biztam benne, hogy pár percen belül újra tolhatom neki. De nem így lett. A 6. kör elejére már a meleg is elég ütös lett, fejbe is vágott, kénytelen voltam lassitani. A megingásomat ki is használták, röpke két kili alatt meglehetösen távol kerültem a dobogótól. Úgy voltam vele, hogy futok egy laza kört, addig is regenerálodok, aztán újra ami a csövön kifér. A körszámláló ponton Vera is utólért. Biztam benne, hogy rá tudok tapadni, de az erö még nem járt át teljesen, így elég reménytelen volt. Éreztem ugyan, hogy még pár perc kell, de Vera akkor túl gyors volt. Azért lassan elkezdtem gyorsulni. Baddi pontja után talán 20 méterrel sikerült egy hatalmasat esnem és henteregtem a földön. Ráadásul a bal combhajlitom úgy begörcsölt, hogy fényes nappal is láttam a csillagokat. Mire Baddi és Felicián odaért nagy nehezen felálltam, de nyújtanom kellett, hogy tovább tudjak indulni. Kezdtem nagyon bosszús lenni, az energia ugyan meg volt már újra tempós folytatáshoz, de az izmok a legkisebb gyorsitást sem türték el. A pontot elérve elkértem még egy ampullát. Hihetetlen de az UB-n több mint a féltávra elég volt két ampulla, itt meg már a harmadiknál tartottam. Nagyon biztam, hogy hatni fog, de semmi hatását nem éreztem.:((  A gyorsitási kisérletekre görcs volt a reakció, kicsit késöbb már az se kellett. Kb 2 perc futásonként meg kellett állnom nyújtani, hogy legalább kocogásszerü mozgással tudjam befejezni a versenyt. Bő kilivel a vége elött Vizfutár tünt fel mögöttem, nagyon rendes volt, megvárt ésegyütt mentünk be a célba. Ott pár perc pihenés és frissités után futottam volna tovább, csomó energia bennem maradt, egyszerüen nem tudtam kifutni magam. Azt a legkisebb mértékben se bántam meg, hogy erösebben kezdtem be, de sajnos az izomgörccsel nem tudtam mit kezdeni, ilyennel még nem találkoztam.

Az UB után eldöntöttem, hogy pár hétre hogy futásilag szabadságolom magam. Azaz semmi kemény edzés, csak annyit mozgok amennyit éppen megkivánok. Semmi teljesitmény kényszer, ráadásul másra is jut újra idö. Meg nem ragaszkodok hozzá, hogy állandóan 100 kili feletti heteim legyenek futásilag. Ezt a programot már a múlt hétvégére terveztem, de más programok miatt tolodott. Kedves Edzötársamnak megigértem, hogy végre elmegyek úszni, nehogy már összel beégjek az úszócsapattal. Reggel megszólalt az ébresztö, én meg alig birok magamhoz térni. A szigetre érve eldöntöttem, hogy lehetöleg a 33-as medencében úszok, annak a vége elfogadható távolságban van. A második hossz közepén úgy éreztem, hogy végem, jöhetnek a vizimentök. Az elsö kili után az erö kiment a karjaimból, de tempózgattam tovább. Sőt a második kili utolsó hosszaiba egy-egy rövid kis szakaszon még bele is tudtam erösiteni. Utánna siettem haza. Pár falat kaja, a cuccom nagyjából már össze volt készitve. Mivel folyamatosan variáltam, hogy merröl közelitsem meg a tervezett útvonalat, így bemelegitésként volt egy kis városi tekergés. Aztán átmentem az Árpád-hidon, Vörösvári út, Bécsi út. Alig vártam, hogy kiérjek a városból, hogy a lámpák ne tördeljék szét a folyamatos tekerést. Azt tudtam, hogy lesznek benne böven emelkedök, de arra nem számitottam, hogy ennyi és ilyen durvák lesznek. Ráadásul még pofaszél is volt, de csak azért, hogy edzödjek. A sikhoz szokott izmaim zokogtak. Bő 30 kili után valahol Vörösvár után a combfeszitöim teljesen készek voltak. Voltak olyan pillanataim, hogy szivem szerint elindultam volna haza. De aztán csak feltünt Esztergom. Elötte persze volt még egy durva emelkedö, erösen gondolkoztam rajta, hogy fogom és felfutok a bicajjal rajta. A város határ elött meg kellett állnom, mert kezdtem eléhezni. Legnagyobb megdöbbenésemre a Decás energiaszeletek a hátizsákomba elég képlékeny állapotba kerültek. Így nem volt rájuk gusztusom. Szerencsére volt nálam egy gél, azt gyorsan lenyeltem. Esztergomba rátértem a 11-es útra. Pilismaróton lerohantam egy kék kútat, mosakodás, ivás, kulacs utántöltés. Egy kicsivel utánna egy fagyival vittem be némi energiát. Eldöntöttem, hogy Dunabogdányig nincs megállás. A lábaimra való tekintettel, inkább egy pörgösebb, de könnyebb áttétet használtam, erösebbre csak akkor kapcsoltam, ha az út könnyebb lett, akkor ment a száguldás. Alig vártam, hogy végre Dunabogdányba legyek. Ott letértem a főútról a kerékpárútra és célba vettem a kedvenc büfémet. Ott egy alkoholmentes sör, bécsis szendvics, hideg üditö a táskámba. Ahogy visszatért a kerékpárút a 11-es mellé, egyböl visszatértem rá. Szentendrén megint megálltam egy fagyira. A belvárosa felé ment a jó kis hullámvasútazás, a lejtök adta lendületet használtam ki az emelkedökhöz. A város határánál viszont kénytelen voltam a párhuzamos kerékpárútra rátérni mert a föút, a betonterelök miatt kissé szükebb, ráadásul ott van az M0-s csomópont a bevásárlóközpontokkal, szóval nem az a bicajos barát környezet. Az aszfalt tele volt a gyökerek okozta huplikkal, szegény Pepe azt hittem szétesik alattam pedig nem is mentem gyorsan, olyan22-23 kili körül. Békásra érve, Pünkösdfürdö utca, Nánási út, Óbuda,Árpád-hid. A Jászainál összefutottam Noémivel. A körúton még beindultam, gond nélkül 30 feletti tempóba mentem. Még egy kis kunkort beleraktam, hogy biztosan 130 kili felett legyen a vége. Amikor a kapuban leszálltam a bicajról teljesen müködöképesek voltak a lábaim. Simán felmentem az ötödikre kerékpárostól. Otthon egy hideg sör, lemosakodás, átöltözés, pár falat kaja, a meccseredmény megtekintése, és már indultam is futni. A terv a 16 kilis köröm volt egy szigetkörrel kiegészitve. Arra számitottam, hogy valószinüleg csak egy kevéssel fogok gyorsabban futni a 6 perceseknél. Menet közben megbeszéltem magammal, hogy jövöre a kedvenc ultraversenyeim mellé be kéne rakni Nagyatádot, ha már évek óta rajta van a listámon. Mire a szigetet elértem nagyon melegem volt, és szomjas voltam, ráadásul kezdtem eléhezni, aztán az órámra néztem és nem hittem a szememnek, ennyire nem futhatok gyorsan kikészült combokkal. Bár volt nálam pénz, úgy döntöttem, hogy csak a kutaknál állok meg inni. Úgy voltam vele, hogy ez csak rövid táv, mielött gond lenne már vége is van. Mire elértem a a szigeti felhajtót, elég megviseltnek éreztem magam, már a hideg is rázott. Próbáltam a tempót tartani és közben számoltam, hogy még hány perc van hazáig. Lassan feltünt az Oktogon. Tudtam, hogy onnan már csak 5-6 perc kell és vége. Az utolsó 50 méteren még tempót váltottam, a kapuban aztán megállitottam az órát. A lépcsöházban kissé szédelegtem, a konyhában leültem és majdnem félóra kellett hozzá, hogy feléledjek. De aki hülye haljon meg, már megint nem foglalkoztam annyit a hütéssel mint kellett volna, pedig az UB-n ennek már megfizettem az árát. Viszont erönlétileg nagyon jól birtam. Szerintem lesznek még hasonló megmozdulásaim a nyár folyamán.