Dopping

Nézegettem egy netes futónaptárt és minő meglepetés, születésnapomon, november 3-án lakóhelyünktől nem messze találtam is eseményt. A távok: 2km, 5km, 10,5km és félmaraton. Mivel tíz kilométer körüli távot már mostanában is futottam aszfalton úgy, hogy alig jelzett a térdem, menedzseremhez fordultam. Feleségem a helyszínt is megismerve szintén kezdett lelkesedni. Ópusztaszerről kellemes, mi tőbb vidám emlékeink vannak.

Már csak helyszíni nevezésre volt lehetőség, de az ajándékok hiánya nem lombozott le, hisz sokkal inkább a versenyhangulatra volt szükségem.

Már az úton jó kedvem volt. A verseny helyszíne előtt tíz kilométerrel még versenyen kívül közúti ellenőrzésbe futottunk. A feszültséget oldandó megszólaltam, azért nem én vezetek, mert futni fogok. Kiderült, hogy a három fiatal egyenruhás a futóverseny biztosításában is részt vesz.

Kellemes tavaszi időben az emlékparkban szinte csak futókat lehetett látni. A nyílt napon egy kis élet költözött a szunyókáló szélmalom, a korhadó kisvasút, és a többi múzeum közé. Nevezés közben vidékies szerénységgel , de szóltak a hangszórók és a tájékoztatás. Kezdett emelkedni a pulzusszámom. A múzeumi emlékek felelevenítése kis időzavarba hozott, kapkodtam, s csak 3,5km lett a bemelegítés. Tetszett a rajthangulat. A magyarosch kifőzde, ahol a tutira mentek a kínálattal, csak nálam nem arattak sikert. Még lett volna egy kis esélyük, rétessel, pitével, de az meg nem volt. Aztán volt rajtkapu, órával, zene, a futótársak beszólogatásai. Utóbbit leginkább én produkáltam. :)

A rajthoz utolsónak álltam be, mert rangsor nélküli elhelyezkedés volt a rajtzónában, meg az utolsó nagy versenyem már négy és fél éve volt. A mezőny vége után fél perccel indulva már teljes lendületet tudtam venni. Olyannyira, hogy az első kilométerem lett a leggyorsabb.

Menedzserem vagy öt évvel korábban kiérdemelte a főszurkolói rangot is. Pétfürdőn történt, hogy egy félmaraton során az utolsó kilométerhez érkezve a negyedik helyen haladtam a cél felé. Egy hangulatos parkba érkezve hallom ám a biztatást: Hajrá Lacka! Ez nekem szólt- gondoltam. Megtáltosodva, kezdtem vágtázni, mint aki 400 métert fut. Úgy megelőztem két vetélytársat, hogy a célegyenesbe fordulva és visszatekintve már nem is láttam őket. Sikerült a második helyre felkapaszkodni. A Péten felszabaduló energiákat látva kissé megijedhetett főszurkolóm, mert most inkább fényképezgetett az autóval meg-megállva.

Míg ő dokumentálta az eseményeket, az utolért versenytársakat és a már szembejövő egy-két félmaratonost biztattam. Nekem a versenyrutin elvesztése, a túl gyors kezdés miatt izomból kellett lenyomnom a távot, ami a rövidsége miatt nem volt gond, csak a végére nem ellazultam, hanem lemerevedtem. Így is idei legjobbamat mentem. Önmagamhoz képest elég jó , de szerény idővel a kilencedik netto idővel értem célba a 130 befutóból. Igen, ez egy igazi szabadidős program volt. Most épp ilyenre volt szükségem. A nagy futáson egyéni legjobbammal is csak sokadik lehetek majd. Ez minden vágyam. A kisteleki célban nyújtás után még maradt a frissítőből és láthattunk egy lelkes görkoris bemutatót.

Levezetés gyanánt beültünk egy egyszerű kis vendéglőbe, ahol igen jól főztek. A nagy kerek pizza megalapozta a másnapi 44km-es kirándiulást, a szabadkai mákos palacsinta meg megkoronázta a napot.