Dopping

Nézegettem egy netes futónaptárt és minő meglepetés, születésnapomon, november 3-án lakóhelyünktől nem messze találtam is eseményt. A távok: 2km, 5km, 10,5km és félmaraton. Mivel tíz kilométer körüli távot már mostanában is futottam aszfalton úgy, hogy alig jelzett a térdem, menedzseremhez fordultam. Feleségem a helyszínt is megismerve szintén kezdett lelkesedni. Ópusztaszerről kellemes, mi tőbb vidám emlékeink vannak.

Már csak helyszíni nevezésre volt lehetőség, de az ajándékok hiánya nem lombozott le, hisz sokkal inkább a versenyhangulatra volt szükségem.

Már az úton jó kedvem volt. A verseny helyszíne előtt tíz kilométerrel még versenyen kívül közúti ellenőrzésbe futottunk. A feszültséget oldandó megszólaltam, azért nem én vezetek, mert futni fogok. Kiderült, hogy a három fiatal egyenruhás a futóverseny biztosításában is részt vesz.

Kellemes tavaszi időben az emlékparkban szinte csak futókat lehetett látni. A nyílt napon egy kis élet költözött a szunyókáló szélmalom, a korhadó kisvasút, és a többi múzeum közé. Nevezés közben vidékies szerénységgel , de szóltak a hangszórók és a tájékoztatás. Kezdett emelkedni a pulzusszámom. A múzeumi emlékek felelevenítése kis időzavarba hozott, kapkodtam, s csak 3,5km lett a bemelegítés. Tetszett a rajthangulat. A magyarosch kifőzde, ahol a tutira mentek a kínálattal, csak nálam nem arattak sikert. Még lett volna egy kis esélyük, rétessel, pitével, de az meg nem volt. Aztán volt rajtkapu, órával, zene, a futótársak beszólogatásai. Utóbbit leginkább én produkáltam. :)

A rajthoz utolsónak álltam be, mert rangsor nélküli elhelyezkedés volt a rajtzónában, meg az utolsó nagy versenyem már négy és fél éve volt. A mezőny vége után fél perccel indulva már teljes lendületet tudtam venni. Olyannyira, hogy az első kilométerem lett a leggyorsabb.

Menedzserem vagy öt évvel korábban kiérdemelte a főszurkolói rangot is. Pétfürdőn történt, hogy egy félmaraton során az utolsó kilométerhez érkezve a negyedik helyen haladtam a cél felé. Egy hangulatos parkba érkezve hallom ám a biztatást: Hajrá Lacka! Ez nekem szólt- gondoltam. Megtáltosodva, kezdtem vágtázni, mint aki 400 métert fut. Úgy megelőztem két vetélytársat, hogy a célegyenesbe fordulva és visszatekintve már nem is láttam őket. Sikerült a második helyre felkapaszkodni. A Péten felszabaduló energiákat látva kissé megijedhetett főszurkolóm, mert most inkább fényképezgetett az autóval meg-megállva.

Míg ő dokumentálta az eseményeket, az utolért versenytársakat és a már szembejövő egy-két félmaratonost biztattam. Nekem a versenyrutin elvesztése, a túl gyors kezdés miatt izomból kellett lenyomnom a távot, ami a rövidsége miatt nem volt gond, csak a végére nem ellazultam, hanem lemerevedtem. Így is idei legjobbamat mentem. Önmagamhoz képest elég jó , de szerény idővel a kilencedik netto idővel értem célba a 130 befutóból. Igen, ez egy igazi szabadidős program volt. Most épp ilyenre volt szükségem. A nagy futáson egyéni legjobbammal is csak sokadik lehetek majd. Ez minden vágyam. A kisteleki célban nyújtás után még maradt a frissítőből és láthattunk egy lelkes görkoris bemutatót.

Levezetés gyanánt beültünk egy egyszerű kis vendéglőbe, ahol igen jól főztek. A nagy kerek pizza megalapozta a másnapi 44km-es kirándiulást, a szabadkai mákos palacsinta meg megkoronázta a napot.

Szeptember 25-én munkából hazamenve fogalmazódott meg bennem a címben foglalt vágy. Ekkor ugyanis húsz kilométert tettem meg többnyire gyalogolva olyan idővel, amit nem is reméltem. A 2 óra 20 perccel kevés helyen zárnának ki félmaratonból. Eddig is futottam három maratont és néhány félmaratont is. Kerékpároztam soktízezer kilométert, többször átúsztam a Balatont.

Csakhogy van egy-két apróság.

2016. május elsején kaptam egy sztrókot. Munkaképes vagyok, de a sportolásban még bőven akadályoz az izommerevség, amire ráerősít egy gerincsérv. Ötvenhat éves térdeimben már évekkel ezelőtt megállapítottak kopást. Nem túl eredményes, de intenzív sportéletem is hagyott nyomokat.  Kerékpáros bukások nyomát gerincem és csípőm is őrzi. A sztrókom egyik okozója meg a túlerőltett teljesítménykényszer lehetett, sok lelkesedés kevés tudással. Most is csak a netről szedem a tudásbázist, ami szépen gyarapszik, de tőletek, e blog olvasóitól is örömmel fogadom a tanácsokat és tapasztalatokat.

Meg hátha magam is tudok olyat mondani, ami másnak hasznos lehet.

Időhiányom mellett talán hitetlenségemre is utal, hogy annyit vártam a blog elindításával. Gerincem, ha messze is van a tökéletestől, de az elkezdett gyógytorna hatására már egyre kevésbé akadályoz a futásban. Így is van még akadály bőven. A téma tehát mindenképpen aktuális. A gondok mellet nyilván azért is, mert a kíhívás makkegészségesen is nagy lenne: „Két év múlva maraton.”