Ma több mint egy hét után elindultam futni egy rövidet, úgy ahogy Zilaci tanácsolta. Sajnos 5 perc után már húztam a lábam, így inkább visszafordultam, nem akartam eröltetni, nehogy még nagyobb kárt okozzak magamnak.

Az előzmények: Múlt hét vasárnap jó hangulatban, kényelmesen futottam 10km-t, nem is volt semmi bajom míg meg nem álltam. De utána már a kapun alig bírtam bemenni. Meghúzódott a combom, nem kicsit. Elég nehezen akar gyógyulni... 

Elgondolkodtam, vajon miért történhetett ez velem. Hiszen rendesen  bemelegítettem, nyújtottam. Aztán az jutott eszembe, hogy talán föntről akartak szólni, hogy el kellene kezdeni úszni, ha nyáron meg akarom valósítani a terveimet. Úgyhogy amíg nem javulok irány az uszoda!  Fő a pozitív hozzáállás.

Már nagyon vártam ezt a versenyt. A felkészülésemet sajnos kétszer egy hétre meg kellett szakítani a vírusok miatt, de a lelkesedésem nem csökkent. Az utolsó héten már próbáltam lelkileg is ráhangolódni. Ez odáig vezetett, hogy szomaton már össze-vissza ettem mindent idegességemben.

Reggel negyed ötkor ébresztő, ötkor indulás Brigiért. Útközben eszembe vágódott, hogy a strandpapucsot otthon hagytam. Megálltunk a pékségben egy kis elemózsiáért, majd irány vissza a pacskerért. Közben Briginek eszébe jutott, hogy nincs innivalója, akkor vissza a boltba, majd megérkeztünk a találkozási pontra a Penny parkolóba.

Együtt indultunk fél hatkor, így elég korán megérkeztünk Pécsre. Útközben az eső még kicsit ijesztgetett, de szerencsére elállt. Még a rajt előtt elindultunk az első váltóhelyre a második és harmadik futókkal. Miután Árpival közöltem, hogy ideges vagyok és ilyenkor nem szeretek vezetni, elég félve nézett a kocsi után. Egy kis bemelegítés után felsorakoztunk a váltóhelynél, és vártuk a csapattársakat.  Hamarosan megérkezett Zoli, Majd jött Hani, Betti, közben az egyéni futóink is elhaladtak, majd megláttam Árpit, és indulás. Azt előre tudtam, hogy én aránylag szerencsés vagyok a második szakasszal, mivel nem nagyon van benne emelkedő. A bokám 2 km körül mégis elkezdett fájni. Nem igazán értettem mi történik, futottam tovább. Szerencsére a fájdalom elmúlt, ekkor a rajtszámom kezdett rakoncátlankodni. Először egyik oldalt adta föl, majd a másik oldalon is újra fel kellett tűzni. Közben beértem Szalántára. Mivel éppen ebédidő volt, elég kellemes illatokat éreztem Eszembe is jutott, valaki megdobhatna egy kis húslevessel, vagy sült husival. Ez elmaradt, viszont egy kisfiú lelkesen biztatott minden elhaladó futót. Mire kiértem a faluból, kezdtem nyűglődni, de tudtam, hogy menni kell. Közben jónéhány futótárs elhagyott, váltottam velük néhány szó, ez sokat jelentett lelkileg. Aztán egy futót láttam szemből közeledni, Zilaci volt, kiabálta, hogy még másfél km (szerintem több volt), és elsuhant mellettem. Hamarosan megláttam az autókat a távolban, gondoltam az már a váltóhely lehet. Na Anita -mondtam magamnak, ezt már féllábon is kibirod. A végére még tudtam erősíteni is egy kicsit, kerestem a szememmel Vikit, aki már alig várta, hogy indulhasson. Engem már vártak a többiek, beültünk a kocsiba, és irány Harkány! Közben biztattuk, még futó társainkat, és megállapítottuk, hogy kissé szívatós ez a szakasz. Miután mindenki beért még pancsoltunk egyet a fürdőben. Jó volt. Az eredményhirdetésen megtapsoltuk a mieinket (is) , utána irány haza. 

Jól éreztem magam, meg jó volt, hogy együtt voltunk. Szerencsére még izomlázam sincs különösebben, úgyhogy holnap már nem ülök itthon, vár a Népkert. Március végén pedig irány Kecskemét!