5 hozzászólásElőzmények:
Már tavaly elhatároztam, hogy elindulok ezen a versenyen, mert kíváncsi voltam, hogy a fejemben lévő "elmélet" mennyire áll köszönőviszonyban a valósággal, mennyire bírom a sorozatterhelést. A tavalyi edzéseimet végig ezt szem előtt tartva igyekeztem elvégezni, de az év elején kicsit kevesebb hosszú futást sikerült összehoznom, mint szerettem volna.
Időközben a főnökömet sikerült befűznöm, hogy legyen a bringás kísérőm. Aztán addig csűrtük-csavartuk a dolgot, hogy 4 cimborájával vállalkoztak arra, hogy feláldozzák magukat és szabaidejüket azért, hogy nekem jó legyen. Meg persze nekik is, hiszen remek bringás kiruccanásokat tettek, míg én az utat koptattam, bár az időjárás nem fogadott minket a kegyeibe.
1. nap Siófok-Fonyód 48,2 km
Szóval csütörtök hajnalban 2 bringával és 20 emberre elegendő kajával, sörrel, borral megpakolt kisbusszal nekivágtunk a bő 4 órás útnak. Kecskeméttől szakadó esőben tettük meg a Siófokig tartó utat, ahol orkán erejű széllökések és zuhogó eső fogadott minket. Amíg felvettem a rajtszámom, a többiek kilogisztikázták , hogy mivel töltik a napot, ha már ilyen szép idő van. A rajt előtt kb 15 perccel öltöztem át, mert marha hideg volt a szél miatt és nem akartam szétfagyni. Elkövetem azt a nem éppen apró hibát, hogy a félverseny cipőmben (Saucony Kinvara 2) vágok neki az etapnak, mert a másikat (Saucony Ride 5) nem akarom már az első nap szétáztatni. Gyors búcsú kísérőimtől, majd irány a rajtterület. Ismerősök gyors üdvözlése és néhány fotó ellövése után dördül a rajtpisztoly és elkezdődik az álom valósággá váltása. Ekkor már alig esik, pár perc múlva teljesen eláll. Kicsit megkönnyebbülök, mert bár szeretek esőben futni, de ezzel a széllel kombinálva nem lett volna olyan vidám. Igyekszem visszafogni a lovakat, óvatosan kezdek, hiszen hol van még a 195. km. Kicsivel hamar egymás mellé keveredünk, majd lassan "mateve"-t érjük utol, ekkor nem is gondolva, hogy a 4 nap során állandó társai leszünk egymásnak. Nagyon könnyen, beszélgetve, sztorizva, végig vigyorogva telnek az órák, még fotózásra is futja az energiánkból. Élvezzük egymás társaságát, emiatt szinte repül az idő. 25 km körül szemből megérkezik Gábor (The Boss), aki vállalta a bringás kísérő szerepét a 4 nap során. 30 km-ig tart a jókedvem, ám ekkor - valószínűleg a cipőm miatt - bejelez a jobb csípőm, ami a 2 héttel ezelőtti székesfehérvári 6 óráson fájdult meg először. Suttyomban lemaradok a többiektől és igyekszem lassítással elejét venni a komolyabb fájdalomnak (sikertelenül). A maradék kb 15 km-t már kicsit bicsegve teszem meg és közben aggódva gondolok a következő napokra. Gábor igyekszik a kedvemben járni, de kicsit befordultam, így némán haladunk egymás mellett. Végül 4:18:30-as idővel zárom az 1. napot, amit 5:22/km-es átlag. Nem is rossz, jó lenne tartani ezt végig.
A befutó után rögtön kocsia ülök, mert marhára fúj a hideg szél és nekivágunk az 1 órás útnak a szállásig. Gyors fürdés, majd rövid szunya hálózsákba bugyolálva. Aztán szóltak, hogy kész a vacsi, gyors kaja és vissza az ágyba. A többiek éjszakába nyúlóan sztoriznak én pedig kínlódva álomba szenderülök.
2. nap Fonyód- Szigliget 52.9 km
Reggel enyhe robotmozgással indult a nap, de nem voltam összetörve túlságosan. Gyors, de magamhoz képest alapos reggeli után lassan összeszedtük magunkat. Kb 1 óra az út a mai rajtig, de az az érzésem, hogy nem haladunk elég gyorsan. Egyre gyakrabban lesem az órámat. Nem fogunk odaérni!!! 3 perc a rajtig, de még csak nem is vagyunk Fonyódon! Előttönk ráérősen kocsikáznak néhányan én meg totál stressz vagyok! Végre vasútállomás, kivágom az ajtót, futok a rajtkapu felé, közben keresem a dugókámat (időmérő rendszer chipje), hogy még futtában "dugok". Ekkor a szpíker bemondja: Futók figyelem, 20 perc a rajtolásig! Bazzzz!!! Nem 10:00, hanem 10:15-től rajtolunk! Stressz elmúlik, lazulok élek egy kis társasági életet és igyekszem talpon maradni a viharos szélben. De legalább süt a Nap! Ismét gondban vagyok az öltözékemmel, biztos melegem lesz, de nem merek lejjebb vetkőzni. A csípőmet még mindig érzem egy kicsit, de majd bejáródik. Bringás kísérőket elrajtoltatják, mert az elején nagyon szűk az útvonal, nem férnénk el annyian. 10:15-től egyenként 1-2 mp különbséggel elrajtoltatják a futómezőnyt. Nagyon óvatosan kezdek, fel kell pörögnie a rendszernek, ehhez kell kb 4-5 km. Sorban előznek az utánam indulók, de nem bánom, hosszú még a mai nap! Kb 10km tájékán érem utol Kicsit, matevet, Martinát, Fánit is tartalmazó bolyt. Meg a sztorizás, röhögés, jól érezzük magunkat. Csak akkor hallgatunk el, amikor időnként pofaszélbe fordulunk, ott mindenki túlélő üzemmódba kapcsol. A fekete leves Balatonszentgyörgy után következik, innen Keszthelyig totális szembeszélben küzdünk (Balaton nyugati partja). Fánival előre állunk, fogjuk a szelet a lányoknak. Ráfekszünk és csak daráljuk a métereket. Nem egy vidám dolog ez, de kínunkban röhögünk. Később mondják a többiek, hogy 5:00 belüli km-eket produkáltunk az addigi 5:15-20 körüli tempó helyett. Nem éreztük, meg hihetetlenül is hangzik, de igaz. Lassan bevonszoljuk magunkat Keszthelyre. Itt tapasztaltam az egyetlen hibát a rendezőség részéről, mert a "csekpojntot" hihetetlen bénán alakították ki. A váltók és egyéniek egymás útját keresztbe kasul átvágva voltak kénytelenek "dugni", volt is egy-két lökdösés, esés. Én szerencsére kimaradok belőle, mondjuk kicsit erélyesebb voltam a kelleténél, de legalább nem estem. Ezzel el is vagyon egy jó idejig, mindenki vérmérséklete szerint értékeli az eseményeket (Azért mindenki anyázott egy picit ;)). Innen már csak egy félmaraton, hihi. Keszthely most is hangulatos, kár hogy nem futunk be a belvárosba. Innen kicsit nyugisabban telnek a km-ek egészen a maratoni résztávig, ahol Kicsi tempót vált és ellép tőlünk. Martina próbálja tartani vele az iramot, de nem sok sikerrel. Mateve-vel hátra maradunk, aztán tőle is leszakadok. Sokat kivett a szél belőlem. Innen már csak 10 km, de milyen 10 km!! Lesz benne 2 embörös emelkedő, meg némi szél is. Az első emelkedőt megkocogom majd dobok egy jobbost és majdnem lefúj a szél az útról. Innen jóval kitettebb az útvonal, nincs kegyelem. Mindenki küzd a haladás érdekében több-kevesebb sikerrel. Nagyon várom már az 50 km-es táblát, de iszonyat lassan érem el és még innen is egy merő kín míg ráfordulok a szigligeti emelkedőre, aminek a tetején ott a célkapu. Szégyen nem szégyen az emelkedő alját gyaloglom, aztán ahol igazán bekeményít kocogásra váltok. Nagyon örülök, hogy sikerült a mai nap is, bár úgy érzem, hogy nem sok tartalék maradt bennem. A szállásra visszaérve folyamatosan vacogok, valószínűleg teljesen kimerítettem a szervezetem és nem tud hőt termelni. Ezen egy hosszú, forró zuhannyal segítek, majd nekiesek a harcsapaprikásnak túróscsuszával. Lecsúszik egy kis sör is és máris élő embernek érzem magam. Az este aktívabban telik, mint tegnap, de időben elteszem magam holnapra. Az alvás minősége most sem kielégítő, de ezen nem annyira csodálkozom.
3. nap Badacsony-Balatonfüred 43.6 km
A sprint szakasz. A szél enyhült, de nem süt a Nap. Ma időben a rajtzónában vagyunk, belefér a fotózkodás is. A rajtnál megy a taktikázás, mert Kicsi parancsba adta: Ma csak lazázunk Martina farvizén! Ebből persze semmi nem lett, mert a tempó mit sem változott. Martina nagyon erős, szívós keményen tolta neki, már amikor nem szóltunk Neki, hogy: Langzam spacíren! Próbálom fárasztani a kérdéseimmel, kapom is a többiektől az ukászt: Kifejtőset kérdezzél! Elvagyunk, mint a befőtt! Nem érzem, hogy ez lenne a legszintesebb szakasz, jól esik, hogy tudom tartani az előző napok tempóját. 30 km-nél szüleim várnak és szurkolnak, innen a célig velem lesznek. Itt érkezik Gábor (The Boss) is 2 fővel kiegészülve és a célig kísérnek bringával. Egyszer csak Pecsenye fut velünk szembe! Üdvözlés, örülés, beszáll a vonatunkba. Kicsi megint ellép 10 km-rel a vége előtt, Martina igyekszik lekövetni, most sem sikerül Neki. Edit Pecsenyével, én Adéllal folytatom. Mi is megtoljuk az utolsó 5-6 km-t, egyre keményedik a tempó, Knight is feltűnik, majd néhány szó után nyomjuk tovább izomból. Lassan jön el a Tagore sétány, ahol vigyorogva futunk be a célba. Örömködés, puszi, ölelés, majd autózás a szállásra Alsóörsre. Lepakolás után irány a zuhany, ekkor szembesülök a hatalmas vízhólyaggal a bal nagylábujjam mellett, amit éreztem ugyan, de hogy ekkora...! A zokni varrása nyilván rossz helyen nyomott (ezentúl még jobban odafigyelek erre). Zuhany után szüleimmel elmegyünk enni egy jó halászlevet, mellette jót beszélgetünk. Este lakodalmi jellegű terülj-terülj asztalkámat varázsolnak a többiek, de én már nem fogyasztok. Jóccakát!
4. nap Balatonfüred-Siófok 50.7 km
Reggelre összefüggő hótakaró fogad "gyenge" szellővel. -2 fok. bazzz. Kemény vagyok, nem török meg, úgysem ért még véget a tél! Felveszem az összes meleg ruhámat, de még így is szarul esik kilépni a házból. A rajtterületen, a parton csontig hatoló szél fogad, mindenki reszket, mint a nyárfalevél. Szakad a hó, a vitorlások árbócain ütemesen "harangoznak" a kötelek és vonyít a szél közöttük. Elég siralmas a helyzet. Mi pedig a rajthoz készülődünk. Érzelmek nem nagyon látszanak az arcokon, igyekszünk a pozitív gondoloatokat mantrázni, tán még egy-két kósza poén is elcsattan... Harcba indulunk. Mindenki megvívja a sajátját a maga démonjaival, de így hogy ezt egyszerre tesszük, nagyon erősnek érezzük magunkat! A cél lebeg a szemünk előtt, ami már-már karnyújtásnyira van, de addig még rengeteget kell küzdeni. Az utolsó pillanatban dobja le mindenki a kabátját és alóla kivillanak a harci öltözetek! Amint ellövik a tömegrajtot egy emberként indulunk a csatába! ...... Na jó nem volt ez ennyire drámai, de azért jól esik eltúlozni a dolgot! Igazából mindenki olyan picire húzta össze magát, amennyire csak tudta és igyekezett szélárnyékba bújni a másik mögé. Aztán lassan oldódik a hangulat és megint röhögve futunk bele a hóba. Nem törte meg a jókedvet semmi, 25 km-ig tipegünk egymás mellett/mögött. Ott aztán egy kis erőfitogtatás Kicsivel, de a többiek lekövetik tempót. 28-nál Kicsi egyedül lép el. Ebbe a pici lányba olyan elemi erő fér el, ami hihetetlen számunkra. Utána kiabálunk: Tojjjjjad Kicsiiiiii! Kemény vaaagy!!! És ő tolja! Mi pedig kicsit darabokra hullunk, ki-ki a saját tempójában halad tovább. Én még tapadok egy kicsit Adélra és mateve-re. 31-nél egyszerre érünk a frissítőhöz. Érzem, hogy kezdenek rajtam eluralkodni a negatív gondolatok, itt az ideje a zenehallgatásnak. Miközben előveszem a zeném felpillantok és egy iszonyat meredek emelkedőt látok magam előtt. Na ezt most sétálva küzdöm le és összekapom magam. A domb tetejére már lelkesebben érkezem és belül megint süt a Nap. Nagyon szép szakasz következik, pazar a kilátás az egész Balatonra. A könnyeimmel küzdök, büszke vagyok arra, hogy eddig elértem. Megállok és magamba szippantom a látványt, aztán készítek egy fotót. Innen már csak be kell gurulni a célba. Kb 15 km lehet hátra, amikor a lehető legjobbkor jön a FLOW. A látványtól annyira felülkerekedtem a testem fáradságán, hogy az agy új parancsot adott: FUSS! A testem pedig engedelmeskedik. Meglepő az iramváltás és az, hogy mennyire kisimult a mozgásom, így 180 km után. Egyre gyorsabban haladok, sorra gyűjtöm be az előttem lévőket. Még utoljára biztatjuk egymást mateve-vel, majd Adéllal és száguldok tovább. 3-4 km-rel a vége előtt befogom Martinát is, biztatom és beáll mögém. A lábam már tiltakozik, de az agy újra felülkerekedik. "Iszonyatos" tempót megyünk, a végén a füvön is repülünk. Sorra előzünk, a végén pedig néhány méterrel magam elé engedem Martinát, neki nagyobb taps jár! Kemény nő, örülök, hogy megismerhettem! A cél előtt anyukámnak még jár egy ölelés és puszi, majd én is magasba lendítem a kezem és átfutok a célkapun!
Kettős érzés kavarog bennem, egyrészt hatalmas öröm és büszkeség, hogy képes voltam az elképzeléseimet felülmúlva tejesíteni a versenyt, másrészt sajnálom, hogy véget ért, illetve, hogy egy álom valósággá vált és a célbaérkezés pillanatában nincs újabb álmom. Furcsa. Korábban elképzeltem, hogy örömkönnyek között befutok, meg mekkora katarzis lesz majd. De nem. Elégedettség uralkodik el rajtam és ennyi.
Így 1 hét elteltével is előfordul, hogy elvigyorgom magam amikor erre a 4 napra gondolok, mert akkora élmény volt számomra, hogy nehéz szavakba önteni. Hiába próbáltam elmesélni a családnak, barátoknak, hogy milyen is volt, de ezt csak MI tudjuk, akik EGYÜTT megéltük! Köszönöm Nektek!
Időközben megszületett a következő terv/álom és ezért most komolyan dolgoznom kell. Még keményebb edzések (eddig lazsáltam, mert komoly edzésmnukát nem végeztem, "csak" futottam) várnak rám, de biztos vagyok benne, hogy minden percét élvezni fogom és hogy nagyobb engyensúlyt találok Család és futás között. Ezen leszek legalább is.