Ausztria négy leglátogatottabb turista célpontjából kettőt már beiktattunk a programunkba. Az egyik a Krimml-vízesés volt a Hohe Tauern Nemzeti Parkban. Ez Európa legnagyobb szabadon alázúduló vízesése, teljes magassága 380 m. Saját fotó nem nagyon sikerült a vízesésről, de kb. ilyen szép.

A vízesés mellett (nagyon meredeken :o)) felfelé vezető montis útvonal hamar kifogott rajtam, így pár kilométernyi tekerés után inkább visszafordultunk és gyalogosan csodáltuk meg a lezúduló vizet. Azért a montis útvonal elejét megörökítettem:

Ezt követően tekeregtünk a Nemzeti Parkban is kicsit:

Aztán következett a Grossglockner panorámaút, melyről Ausztria legmagasabb csúcsai, köztük a 3798 m magas Grossglockner is látható. Ez az út bringások és motorosok kedvelt terepe, attól függően, honnan kezdi az ember az utazást, különböző távok és szintek érhetőek el rajta. A legdurvábban emelkedő utolsó 13 kilométeres szakasz (1500 méter emelkedéssel) teljesítése komoly kihívás. A panorámaút autóval és motorral fizetős, gyalog és kerékpárral viszont ingyenesen megjárható.

Így kanyarog a panorámaút:

És ilyesmiket lehet látni útközben:

A panorámaút elvisz a Pasterze gleccserhez is, ahova egy kisvasúttal, majd gyalog lehet lejutni. A gleccser elfogyóban van, eredeti vastagságának mára alig egyhamrada maradt csak meg. Ezt a völgyet a 19. század végén még teljesen megtöltötte a jég, ma viszont már csak az alján látjuk ami a jégfolyamból még megvan: 

Ez a kisvasút építésekor pont a gleccserig vitte le a látogatókat, ma viszont a vasút végétől még egy jó negyedórás lefelé sétával érjük el a gleccsert.

A lefelé séta során kis kék táblák jelzik, mely évben meddig ért a jég. Ennek a fotónak a jobb szélén a tábla a gleccser 1995-ös szintjét mutatja.

És itt a 2005-ös szint:

A gleccser felülete igencsak csúszós (mert jég, ugye). Csak saját felelősségre lehet rámászkálni, az elején még van pár segítő fém kapaszkodó, de aztán már csak a puszta jég.

Eközben a nyaralós programunkban persze zajlott még némi futás és tekergés Zell am See környékén, többnyire aszfaltos bringautakon közlekedtünk, kevés erdei murvás résszel.

Ezeken az utakon pár kilométerenkét klassz kis ivókutak vannak, így a frissítés is egyszerűen megoldható.

Figyeljük meg az út jobb szélén a jólfejlett csalánost, mert ennek még szerepe lesz...

És végezetül, azt hiszem jobb ha én vallom be, mintha Sepi mesélné el, mi is történt egyik nap, amint épp őt kísértem bringával a hosszú futásán. Szóval gondoltam kihúzódok az út szélére és elengedek egy arra járó autóst, amikor éreztem, hogy a lábam alatt már nincs is út, és ahogy kell, lábam között a bringával, szépen leborultam az útról. Persze pofával előre landoltam, némi hempergőzést követően, egyenesen a csalános aljnövényzet kellős közepében. Sepi azt hiszem kicsit megijedt, mert csak azután kezdett telepofával röhögni mosolyogni rajtam, miután visszapakolt az útra és látta, hogy egyben vagyok. Mit is mondhatnék, mire hazaértem leginkább egy túrórudira emlékezetettem. A nap hátralévő részében igen kevés ruhát viseltem, és közeli barátommá vált FenistilGél..

Az esetről további publikus képek nem készültek :o)

Most ennyi, hamarosan folyt köv. Addig is jó edzéseket mindenkinek!!