Most ültem vissza a laptophoz, miután feltörölgettem az asztalról a kilötyögött kávét. Az úgy történt, hogy békésen olvasgattam-gépeltem, amikor hirtelen egy hangos puffanás ijesztett meg, mintha valaki jó nagyot rávágott volna ököllel az erkélyajtóra. Persze azon mód ki is lötyögött a kezemből a kávé (sepi - nem, nem ment rá a klaviatúrára).

Tekintve, hogy épp a második emeleten ücsörgök, az ököllel rávágás valószínűtlennek tűnt, így letéve a csöpögő kávésbögrét odamentem az ajtóhoz és kikukucskáltam rajta. A Puffanó épp akkor tápászkodott fel az erkély padlóján, majd egy pillanattal később már el is húzott, a közeli fára. Igaz, kicsit kacsázva repült, és az ágon is bizonytalankodott picit, de aztán összeszedte magát, és hamarosan csicsergett tovább, mintha mi sem történt volna. Pedig jól megüthette magát szegény. Az éles szeműek kiszúrhatják az elkövetőt az alábbi képen.

Asszem túl tiszták az ablakaink. És asszem, igazán összetojtam volna magam, ha véletlenül nyitva van az erkélyajtó és berepül hozzánk Puffanó.

Tegnap Siófokon jártam. Szétnéztem a Balaton partján, és eszembe jutott, hogy egy hónap múlva hány futócipő csattog majd erre. Sajnos a partot is megtépázta a vihar.

Kicsit megtépázta errefelé az áram vezetékeket a tegnapi vihar. Este vettük észre, hogy a mi áramunk egy része is eltűnt, így csak unplugged verzióban üzemelt a konyha és nem volt fűtésünk sem. Sepi hosszabbító rendszerekkel beüzemelte a hűtőt, ma reggel pedig hibabejelentettem az ELMŰ-nek. Mondták, hogy durva a helyzet, sok helyen semmi áram nem maradt, de felvettek minket a listára, talán ma, talán holnap, nem tudják. Végül örök optimistaként úgy döntöttem, itthon maradok szerelő-váróban.

Pár perce csengetettek. A kék halásznadrágos bácsi a kapuban egyből mondta, hogy már a kollégája megszerelte a dolgot (tényleg, épp akkor ereszekedett le az utcai oszlop tetejéről) csak próbáljam ki, hogy visszajött-e az áram. Kipróbáltam - és igen. Szépen megköszöntem a gyors segítséget. Látszott rajtuk, hogy elég fáradtak, képzelem, hogy hajnal óta mennek és szerelik egyik címet a másik után. Remélem, mindenhova eljutnak ma, ahol még várják őket.

A K&H váltóra készülődvén feltúrtam mindkettőnk szekrényét, és összeszedtem a pólókat, amiket majd leadunk a pólógyűjtésen. Ledöbbentem, mekkora pólóhalmokat tárolunk itthon. Meg persze nosztalgiáztam egy jót. Előkerült az első, tíz évvel ezelőtti Bécs-Budapestes gagyi minőségű kis fekete póló, az első és egyetlen maratonom befutópólója, a Major Józsi által kedvesen dedikált - ezért azóta soha ki nem mostott - Gödi Crossos textil, a komolyan megszenvedett szigeti-triatlon váltós sárga cucc és még sok más. Ezeket persze szépen visszahajtogattam a szekrénybe, de így is összegyűlt egy szép halom, amit majd leadunk vasárnap.