mottó: "Hogy hívnak?" Bunkó" "Milyen bunkó?" "Nagyon Bunkó." 

Megnéztem újra. Egyik szerem sírt, a másik nevetett.

Ma van a szülinapod. Hol is köszönthetnélek máshol, mint ahol éltél, és mint ahová fél családodat felcsaltad. 

Emlékszem, egyszer nálunk ebédeltetek (családi összejövetel volt), és amikor mentetek el, mondtam, hogy most már nincs kedvem kimenni lovagolni. Emlékszel, mit válaszoltál? "Csalódtam benned, Nővérem. Egy igazi sportember akkor is megy, ha nincs kedve." Mint akit nyúztak, úgy szedelőzködtem, és mentem. Annyiszor fülemben cseng ez a mondatod, amikor ilyen, vagy olyan kifogást akarok kigondolni, hogy miért is nem akarok edzésre menni. A végén mindig elmegyek, és többnyire frissen és elégedetten jövök haza. Ezt már olyan régen el akartam mondani Neked.

Nem volt ez másképp ma sem. Kemény munka után... azt tudtam, hogy kapsz egy szülinapi futást. De előtte kimenni, átöltözni, felszerelni... brrrrr. Még a gondolata is fárasztó. De ott zakatolt a fülemben a mondatod. És persze, nem akarom, hogy csalódj bennem. Mi nem csalódhatunk egymásban.

Szóval: gondolok Rád, futottam érted, neked, veled.Számomra kicsit kemény volt a tempó, amit diktáltál, de jól esett. Holnap pedig jövök hozzád.