5 hozzászólásNa, ez a hét (mármint az előző) nem volt jó. Elszúrtam. Nem a futást, de ott (is) fizettem meg. Nem akarom túlcizellálni a dolgot, de - immár évtizedes távlatban - gondjaim vannak a lefekvéssel, alvással. Ha nem figyelek, akkor nem fekszek le, ha valami problémám van, nem megyek aludni stb. Nevetséges(?), de pont mint egy alkoholista az alkohollal. (Egyébként imádok aludni, és sokat is kell aludnom. De simán eltudok csúszni mondjuk fekvés fél 5-kor, kelés fél 2-kor, ha nincs külső/belső szabályozó.) Egy jó ideje próbálom tudatosan kordában tartani magam, de a múlt héten megint elrontottam, és ráadásul közben persze dolgozok is. Így későn feküdtem (számítógép-tunningolás, és ehhez hasonló értelmes dolgok miatt), korán keltem, ergo nem aludtam. Ezt pedig nem bírom. Egyre gyengébb és rosszkedvűbb lettem. Ez határozta meg a hetemet. (Talán nem véletlenül, de egész héten a kajálás is fura volt, nem volt étvágyam, meg ilyenek.)
Hétfőn a résztávozással még nem volt gond, ez amúgy is a kedvencem. De azért sokszor kellett felgyorsítani (12x400). A tempófutást igazából most nem szeretem, ha 5 km-nél hosszabb. Nem is ment igazán jól, de azért meglett. Mivel ez hétfőn és szerdán volt, péntekre már jöhetett is a hosszú, ami 24 km. Viszont fáradt voltam, és hülyén alakult a nap. Végül egy sztori és egy váratlan bringaedzés lett a dologból.
Úgy esett, hogy elvállaltam a nagy bevásárlást a Csarnokba. Technikai okokból 3 menetben tudtam le, és végül meglepően sok dolgot vettem. Péntek késő délután indultam haza, és a bringám hátsó kosarára nem fért fel sehogy sem az áru (utólag rájöttem, hogy mit lehetett volna máshogy pakolni). Végül néhány dolgot már csak a gumipókra tudtam rákötözni, köztük a legbizonytalanabbul egy zacskóban egy fürt szőlőt. Aztán eszembe jutott, hogy az egyik barátom rám bízta, hogy mentsem a merevlemezéről, ami menthető. Ezért még visszaszaladtam, és még rosszabbul feltornyoztam a csomagot a bringára. Óvatosan mentem haza. Otthon már alig bírtam ideggel, mert a ház előtt le kellett totál pakolni, aztán elővenni a kulcsot, aztán megint lepakolni, lerakni a bringát a pincébe, aztán még fölcipelni a cuccot, nem is feltétlen egy menetben. De az első pakolásnál rögtön láttam, hogy nincs meg a szőlő. :( Pedig nagyon jól kis szőlőnek nézett ki. De nem lepődtem meg, 5 percet szenvedtem vele, és nem sikerült fölerősíteni elégé. Nem baj, remélem egy hajléktalannak örömöt szerzek vele.
Aztán, ahogy a ház előtt rámolok le mindent, akkor tűnik föl, hogy kevés a cucc. Nincs meg a paprika, paradicsom, uborka és a kiló szilva. Pedig a szilva a FB-szülinapi sütibe lesz, és ez volt a legfőbb vásárlási céltárgy! Na, ennyit nem veszthettem el, és ezek nem is fölül voltak. Vagy a pakolásnál hagytam ott az utcán, vagy már elve le sem vittem az irodámból. Szomorú voltam. Mit tegyek? Menjek vissza? Mégiscsak 35 perc oda és ugyanannyi vissza bringával, én meg jó fáradt vagyok. És lehet, hogy meg sincs. Vagy vegyek a közelben valahol újat, a régi meg elrohad hétfőre az irodámban. Vagy menjek autóval (ahogy sose szoktam), de várjak még csitul a forgalom? Ráadásul már igencsak éhes voltam. Végül megkajáltam, feladtam az aznapi futást és kitaláltam, hogy visszamegyek bringával, de egyben tartok egy bringaedzést, vagy legalábbis megnyomom az utat. (Meg is lett 35 helyett 25 perc alatt). Azért befelé menet figyeltem az utat, pontosabban az út szélén a zacskókat. (Észre se vettem, hogy milyen szemetes a környék.) Aztán félúton, egy nagyon figyelt hepe-hupás részen, egyszer csak mosolyra görbült a szám! :) Mert mit látok? A zacskó szőlőt. Odaértem, felkaptam, és meglepődve konstatáltam, hogy szinte még érintetlen, azaz senki sem ment át rajta, csaknem másfélóra alatt, és persze nem is ették meg! Na, innentől már csak jó kedvem lehetett. Beértem a munkahelyre, és mentem a többi zöldségért-gyümölcsért. Sehol. :( Még egyszer megnéztem, sehol. :( Hát ennyi volt, de nézzük meg még egyszer! És ta-dam. Megvan, csak picit eldugott helyre tettem, ezért is felejthettem bent. Így nagyon vidáman tekertem haza, a süti meg persze nagyon finom lett.
A fentiek után aztán persze már szó sem volt futásról, másnap pedig rengeteg-rengeteg dolgom volt. A szombat azzal végződött, hogy egy lagziról hazatérve, felvételről megnéztem a magyar-svédet, éjjel 1 és 3 között. Ezzel adtam egy pofont az egész heti félrecsúszott alvásnak, és a hangulatomnak. A meccstől kb. négy napig voltam depressziós. Nem is az utolsó pillanatban kapott gól (amely a jogosnál jogosabb eredményt szülte), hanem, ahogy játszottunk.
Vasárnap nem nagyon tudtam már mit csinálni, napközben elaludtam. Nem csináltam meg, ami aznapra a dolgom lett volna, és csak késő este indultam futni. Nem voltam teljesen kedvetlen, az első lépések egész jól indultak. Négy 6 km-es kör várt rám. A második végére elég fáradt lettem, és ez 12-14 km között eldurvult. Ekkor 1 km hezitálás után, nem könnyen, de eldöntöttem, hogy nem futok 4 kört, 3 után kiszállok. Furcsamód ez sem nyugtatott meg, hanem belül nyafogtam, hogy "de nem lehetne most rögtön abbahagyni?", azért a 18 km-t lenyomtam, jó lassan, a végére sem bírtam gyorsítani, tök hulla voltam, mind kedv, mind erő tekintetében.
Klasszikus túledzettségi jelek, de ezúttal nem az edzés volt túl sok, hanem a pihenés túl kevés. Ez így együtt nem megy, ezt csúnyán bebizonyítottam. Szerencsére még éppen, de jókor jött a pofon. Ezt a maratonig rendbe kell raknom.
Ide csatolom a jelenlegi hetem elejét is, mert ide tartozik. Az éjszakázást hanyagolom, de a hétre rengeteg a dolog van (pl. meg kell néznem összesen 4 filmet esténként), így visszapótolni nem tudok, legfeljebb a továbbcsúszást elkerülni. Gyenge és fáradt vagyok még mindig. Így a heti első edzést kihagytam, a másodiknak valami könnyed dolgot fogok csinálni, viszont vasárnap vár 30,6 km, a tavaly baromira megszenvedett útvonalon. Azt nem hagyom ki.
Előretekintve: eldöntöttem, hogy az utolsó 3 hétre olyan életprogramot készítek, ami napra, percre beosztja az időmet, rendezi a dolgokat, és ezt szigorúan betartom, és hasonlóra készülök a táplálkozás tekintetében is.
Szerintem elég jó a diagnózisod, hogy most a legnagyobb bajod a pihenés hiánya volt. Mindennél többet használsz magadnak, meg a maratoni eredményednek is, ha most kipihened magad, amíg még nem késő. Hidd el, semmi bajod nem lesz, ha vasárnapig nem futsz egy métert sem, meg nem is bringázol, meg egyáltalán semmit sem edzel. Mivel ez érzelmileg is az egyik legfontosabb edzésed lesz, nagyon lényeges, hogy a lehető legjobban kipihend előtte magadat, hogz a lehető legjobban sikerüljön. Fejben is jobban rá tudsz készülni, ha az előtte levő napokon nem morcosan és fáradtan vonszolod végig magadat. Még az is belefér, hogy ha vasárnap nem leszel teljesen fitt és kipihent, akkor egy-két nappal eltolod a harmincast. Ismerős érzés a túledzettség, rossz hangulat, erőtlenség, stb stb... Ha rendesen pihensz ilyenkor pár napot, akkor egyszer csak úgy ébredsz reggel, hogy házat tudnál dönteni. Pont, mint amikor egy influenza után egyszer csak felébredsz, és érzed, hogy kész, meggyógyultál, de szépen süt a nap. Hm. Bocs, kicsit elkalandoztam. :)
(Zárójelben hozzátenném még szerény véleményként, hogy a hatnapos hét sem biztos, hogy többet hoz a konyhára, mint amennyit kivesz belőled. Több hónap távlatában ilyen erő edzések mellett sokat számít az a heti plusz egy pihenőnap.)
Na hajrá! Még majd egy hónap a nagy napig!