Korai kelés, csomagok be a kocsiba. Irány Siófok. Kissé feszült vagyok. Nem a verseny miatt, hanem hogy időben odaérjek. Ne legyen baleset előttem, vagy bármi olyan, ami miatt elkésnék. Odaérek. Találkozom a csapattal. A rajtcsomagot már átvették, ismerkedem a rajtszámmal, a chippel. Hideg van és fúj a szél. Vacilálok az öltözettel. Némi gondolkozás és az időjárási körülmények mérlegelése után a tech. póló, vékony hosszú tech. és vastag hosszú tech. plusz mellény felül, alul meg thermo futónadrág mellet döntök. Sapka, napszemüveg elmaradhatatlan. Bekenem a lábamat is. Így sincs melegem. Egyeztetés a bringás kísérővel. Csak az első váltóhely után tud csatlakozni, igaz addig nem is lesz rá szükség. Séta a rajthelyhez. Benn állok a sorban, két perc a rajtig. Péter Attila felszólításának engedelmeskedve lecsekkolom a cuccom. Hoppá, a chip hiányzik! Futás a kabátomhoz. Chip megvan, felhúzom. A mai futás végéig le se veszem. Éppen beérek a rajtra. Indul a tömeg. Akkor hajrá!

  Nem akarom elfutni az első napon. Fő a biztonság. Ez az első ultrám, óvatos vagyok. Szeretnék célba érni a negyedik nap is. Pulzust max 155-re lövöm be. Néha belecsúszik a 156-ba is, de már érzem, hogy túl vagyok öltözve. Főleg mikor utolérek egy leányzót, aki melltartóban fut. Alul rövidben van, még zoknit sem látok rajta. Kiráz a hideg. Gondolom, az eszkimó férfiaknál nagy becsülete lenne. Lassan húzok tovább. 10 km-nél 5 perc alatti átlaggal vagyok, de tudom lesz még lassabb is később. Minden frissítőnél megállok. Két szőlőcukor, egy banándarab, ivás, futás. Utolérem Profi Urat és makaivikit. Ők is elég lengén vannak öltözve hozzám képest, főleg Profi Úr. Rövidnadrág, futóatléta. Brrrr! Nem akarom megzavarni a beszélgetésüket, lassan elhagyom Őket. Monspart Saci elmaradhatatlan bíztatása még mindig jól esik. (Egyébként elég, ha csak meglátom, már némi melegség járja át kis futószívemet.) A partra kiérve azt veszem észre, hogy már nincs melegem ebben a szélben. Az első csekkolásnál bénázok, nem találom a dugóka helyét. Hurrá, megvan! Mehetnék gyorsabban is, de nem merek. Tisztelem a távot. Először lássam, mit bírok, milyen állapotban érek célba, aztán még lehet javítani. Ha túltolom, kimerülhetek és csak vánszorogni tudok majd, mint az utolsó maratonomon 35 km után. Itt meg több mint 4 és fél maratont kell okosan túlélni. Abban sem vagyok teljesen bizonyos, hogy az idén futott kb 600 km elég lesz-e ide, de ha már itt vagyok, akkor csinálom. Ebben a cipőmben –Asics Kayano 14 - csak 30 km van, ez is necces lehet. Direkt erre az alkalomra vettem. Olyan jókat írtak róla az Edzésonline teszten, meg a hozzászólásokban, hogy mikor januárban megláttam 25 HUF-ért, nem bírtam otthagyni. Még most sem tudom eldönteni, hogy egy jó nehéz cipőt vettem-e kitűnő csillapítással, vagy egy kitűnően csillapító cipőt, ami jó nehéz. Tartalékcipő a kísérőmnél. Saucony ProGrid Ride. Abban már 100 kili is van, abból 25 versenyen, átlag 4:07-es ezrekkel. 80-80 grammal könnyebb, de kevésbé jó a csillapítása. Csak okosan, nyugodtan! Nem nézek senkit, nem akarom mások iramát felvenni. Ragaszkodom a magam 155-ös pulzusához. Igaz nem is nagyon haladok, de most nem a gyorsaság az elsődleges – szuggerálom magam. Az átlagok bőven 5:15 fölött vannak, de nem idegeskedem. Úgy számoltam akár 5:30-ig is elmehetek extrém esetben. Kínosan lassan megyek. Ennek ellenére a maratoni táblánál 3:41:03-at mérek. Nem is vészes eredmény. Egyre többen mennek el mellettem. Kissé aggaszt, hogy olyan egyéniek is akiket már régen megelőztem, köztük a még most is könnyedén mozgó makaiviki és Profi Úr párosa is. Összeszorítom a fogam, azért sem húzok bele a végén. Folyamatos tempóval bekocogok a célba. Az időm 4:07:29. (Később megtudom, hogy kategóriámban a 11. helyre volt jó a mai lazázás.) 

  Csekkolás, evés-ivás, majd gyorsan a gyúráshoz. Nem szeretnék sokáig sorban állni. Szerencsére nem is kell. Egy férfi gyúró van, és mivel kevésbé bízom a gyengébb női kacsókban inkább őt választom. A beszélgetésekből ítélve ő lehet a főnök. Mindenesetre ért hozzá, talál is egy csomót a bal vádlimban, de érdeklődésemre azt mondja, hogy rendben vannak az izmaim. Én is így érzem. Igaz sziszegek párszor, de tudom, az eredmény a masszőrt fogja igazolni. Ezt ki nem hagynám. Megemlítem a masszőnek, hogy számomra a túlélés a cél a 4 napban. Valaki megjegyzi, hogy ahhoz képest egész jót mentem. Még kétkedve fogadom a megállapítást. Közben megérkezik Viki is. Nagy tapsot kap. Az előtérben még nyújtok egy keveset, de nem akarom nagyon megváratni a csapatot, irány az autó. Szálláshelyre megyünk. Biciklis kísérőmmel, Norbival kerülök egy szobába. Szétpakolás, teregetés, tusolás, kárfelmérés a lábakon. Most, hogy már visszahűltek az izmok és az ízületek, most lehetne igazán érzékelni a gondokat. Lehetne, de nincs mit. Még csak hólyagom sincs. Mindenesetre a kényes pontokat Voltarennel lekenem, biztos, ami biztos alapon. Az aszfalt nem a futóízületek barátja. Norbi megjegyzi, hogy érdekes módon egyforma tusfürdőnk van. Engem nem izgat fel ez a dolog. Irány vacsizni. Bevágom az egészet. Fogmosás, Norbi megjegyzi, hogy egyforma a fogkrémünk is, majd mikor a fogkefémet is meglátja kitör belőle a röhögés. Ugyanaz a márka, ugyanaz a típus, csak más színűek. Átmegy a többiekhez megosztani ezt a hétköznapi csodát. Leforrázva jön vissza. Miután meghallgatták a többiek lelkes előadását, csak annyi volt a reakció: „No, akkor Neked is három lányod lesz, mint a Mikinek!” Ez nem esett jól Neki. (Másnap reggel kiderült, hogy a borotvánk is ugyanolyan, de ez már szinte magától értetődő.) Kis ejtőzés, majd kezdődik a Tamás (pót)névnap. Sör az energiapótláshoz és boroskóla a hemoglobintermeléshez. Megbeszéljük a mai teljesítményeket, és a holnapi sorrendet, dumálunk. A km átlagom 5:17. Este 11 után kerülök ágyba. Norbinak nincs szüksége a nagypárnájára. Hirtelen ötlettől vezérelve a két nagypárnát az ágyam végébe polcolom, hanyatt fekszem, lábakat a párnákra és alvás. Az órát fél 7-re húzom, biztosan kell egy kis idő, amíg magamhoz térek reggel. Nehezen alszom el, háton nem szoktam.