BSZM 4. nap. A befutó. (52.2 km)
Ébredés 5:40-kor, 20 perccel a csörgés előtt. Számbaveszem mi vár ma rám, de inkább gyorsan elfoglalom magam, nehogy belemélyedjek. Benyomok egy fél Gatoradet, irány a mellékhelység. Lakótárs ébresztése. Felemlegeti, hogy még éjjel is futottam, legalábbis arról beszéltem álmomban. Talán nem meglepő. Kávézás, irány a mellékhelység. Pakolás közben már tolom befelé a szendvicset, szedem a bogyóimat. Fél 7 után szilárd már nem jöhet, addig kell betúrni. Csomagok le, irány a mellékhelység, indulás. Evés folytatása a kocsiban. Mára mézes banánt gondoltam doppingnak. Megérkezés, lejelentkezés, öltözés ezerrel. Már fél órám sincs a rajtig. Jól bekrémezem magam. Az időjárásból ítélve a vékony hosszú megint elég lesz. Tán nem fagyok meg. Irány a rajthely. Ismerősök üdvözlése, udvarias érdeklődés ki hogy van. (Remélem mindenki rosszabbul, mint én.) Visszaszámlálás, rajt! Tömegrajttal indulunk, aki számolgatott tegnap az tudja kivel lehet esetleg partiban. Lehet taktikázni. Lassan kezdek, nem értem hová ez a nagy rohanás. Siófok nem fut el. Elég lassan pörgök fel, főleg, ha a mai terepre gondolok. Utolérem Profi Urat, Ő meg akarja várni makaivikit. Hiányolom a szép fekete könyökvédőjét. Azt mondja sokan cikizték miatta, azért nem vette fel. (Szerintem meg egyszerűen csak melege volt. Gyanítom a hóviharban érezhette magát elemében.) A táv elejét még ismerem is, tavaly nyáron itt bringáztam a családdal. (Szevasztok szürkemarhák!) Csopakon befogom Garda Árpit. Már ficánkol bennem a jóindulat. Lejtőnek lefelé könnyű rabló léptekkel húzok mellé. Erőlködésemet leplezve együttérzően érdeklődöm, rendbe jött-e tegnap óta. Nyugtázom, hogy már jól van, majd könnyedén suhanok tovább. „Na, megvolt a demoralizálás”- somolygok magamban, de most már csak azt a huszonegynéhány percet kellene ledolgoznom, ami kettőnk között van. Ezen nincs kedvem vigyorogni. Belejöttem a lejtőn. Szöszi előttem Lőw Andrással. Ha tegnap tudtam velük menni, akkor akár ma is megpróbálhatom. Felfutok rájuk, csapódok. Korányi Balázs is ott van a "Fekete Lovag"-os pólójában.. Micsoda társaság! Két spártai hőssel együtt futni! Már megérte itt lenni! Pulzus 150 alatt, még pont jó így az elején. Szépen haladunk. Az első és a második váltópont között érzek némi lendületet magamban. Élre állok, gondolom vonatozunk. Csak Szöszi akar vonatozni a többiek nem jönnek. Nem aggódom miattuk. Ahogy elnéztem az elit ultrafutókat ebben a pár napban nekik aztán mindegy, hogy bolyban vagy magányosan futnak. 25 után kevéssel elhagy az első váltó. Irigykedve nézem a mozgását, pedig fiú. A 30-as táblánál aztán némi megrökönyödéssel konstatáljuk, hogy még az utolsó ötezer is 5 percen belüliekkel volt. A második váltóhely utáni dombon felgyalogolunk, nincs értelme ott megszakadni, még sok van hátra. Én tömöm magamba a szőlőcukrot banánnal, csokival meg müzlivel. A müzli rossz ötlet volt. Bement a fogam közé. Idegesít. "Sancho Norbi Panza" -hűséges és maximálisan segítőkész kísérőm- itat, próbál pozitív hullámokkal bombázni. A domb tetején utolér Korányi Balázs. Neki „hivatalból” bírnia kell az emelkedőt futva is. Lassan elkezdünk kocogni. Nekem nem egyszerű mutatvány. Állítólag innen, már lejteni fog. Visszaállunk utazósebességre, néha túl is toljuk. Felfutunk 160-as pulzusra. Hamar jön a 35, majd 40. Szöszi is nyomja, mint süket a csengőt. Sanszos a mai maratoni csúcsdöntés is. Végül is meglett. 3:30:58. Ez nem volt gyenge, főleg hogy gyalogoltunk vagy 3 percet.. Nagyon jól megyünk. A szurkolókkal még viccelődünk is. Balázst kicsivel előttünk egy kocsi majd felkeni egy álló autóra. Kiderül, hogy a saját frissítője. Háát…, én akkor inkább nem venném igénybe ezt a fajta szolgáltatást. Rossz érzés kap el. Erőm van, viszont a jobb vádlim aljában az izom megint a szakadás felé tendál. Lassítok, beállok biztonsági futásra. Nincs kedvem megint fél évet kihagyni. Csak érjek be sérülés nélkül! Szöszi veszi a lapot, nyomja tovább rendületlenül. A második nap is jobban bírta a végét. Elpusztíthatatlan ez a srác. A Balcsira párhuzamosan fordulunk, már látom a partot. Az út bal szélén futok az aszfalton. Jobbra mellettem az úton kísérőautók, biciklis kísérők. Csak annyit hallottam, hogy valami nagyobb kocsi hirtelen felgyorsít mögöttem, sivítva felpörög az aggregát, hallom a füvön a gumikat sercegni. Kiszolgáltatottnak érzem magam, nem értem mit akar ez az autó. Biztosan nem ezt, de elszámolta magát. A következő pillanatot már a levegőben töltöm. (Életem filmjét már befűzték. Guruló átfordulás, talpra ugrok. Szerencsére csak az oldalával sodort el. A bal combom külső részét érte a kocsi oldala. Ha 10 centivel beljebb van, a bal lábamat telibe találja. A vetítés ma elmarad.) Egy 7valahányas lesötétített ablakos BMW már lefékezett. Leengedi a jobb oldali ablakot. Szelíden megérdeklődöm a vezetőtől, hogy most meg akart-e ölni, mert ha igen, akkor neki kell futnia még egyszer. Még neki ál följebb, hogy nem hallottam, hogy jön az autó hátulról. Adrenalin az egekben. Ha kiszáll, biztos névjegyet cserélek vele. Erre nincs alkalma, a kísérőautók dudálnak, "barátságosan" rázza mindenki az öklét felé. Elhúzza a csíkot. Tán ezt nevezik cserbenhagyásnak. Az adrenalin dolgozik, a fájdalomérzet megszűnt. Igyekszem kihasználni ezt a biológiai energiafröccsöt. Próbálok a futásra koncentrálni. Tolom neki, már nincs sok hátra. Kiérve a partra kapok pár hidegzuhanyt. A Balcsi így üdvözöl a maga módján. Nem esik jól, de már túl vagyok azon, hogy zavarjon. Norbi megmutatja a fehér kaput a távolban, majd otthagy. A célban majd találkozunk. Szugerálom " A Nagy Fehér Kaput”, de nem közeledik elég gyorsan. Az utolsó 200 m-re beleerősítek, a rajtszámomat próbálom lesimogatni, hogy tudják, ki érkezik. Bemondják a nevem, dugom a csipet, betakarnak, kapom az érmet, a csapat éljenez. Szép az élet! Ilyen finom kölyökpezsgőt még életemben nem ittam. Ez volt a meglepi. Nagyon jól esett. Ez is megvolt. 195 km 4 nap alatt kipipálva. Teljesen rendben vagyok a körülményekhez képest. Szinte fáradtságot sem érzek, csak hát a vádlim.
Sajnos nem tudom maradéktalanul kiélvezni a célbaérés örömeit. Közben a többiek már szóltak a rendőröknek, hogy fennforgás van. Jönnek, kiszállnak. A tényállás ismertetése után az első kérdése a főrendőrnek a következő volt: „Ki engedélyezte, hogy az úton fussanak?” Adrenalin megint föl, inkább odább sétálok, nehogy keresetlen szavakkal illessem a közeget. A társaim türelmesebbek, elmagyarázzák mi is folyik itt. Légzőgyakorlatok, vissza a rendőrökhöz. (Nem tudom, minek kellene elhangoznia egy szolgálat előtti eligazításon a rendőröknél, de Ők most annyira vannak képben, mintha a Hold túloldaláról pottyantak volna ide.) Igyekszem segítőkész lenni, annál előbb szabadulok. Visszamegyünk a helyszínre, pár fotó, jegyzőkönyv felvétele. Közben azért szurkolok is. Visszavisznek. Gyors fürdés, fényképeszkedés. Mindenhol boldog, megelégedett futók. Jó körülnézni. Akit útba esik, annak gratulálok, és viszont kapom. A gyúrás megint helyrerak. Lassan már megszokom a tortúrát, csak néha sziszegek. Az eredményhirdetést megvárom. Nagyszerű eredmények, új csúcsok születtek. Ma két helyet javítottam, abszolut 13. hely, a szeniorok között 5. lettem. Elsőre sok szódával elmegy. Mindenki felszabadult, nincs már nyomás, hogy holnap is rajthoz kell állni. Kissé több a sántikáló futó, mint az első nap, de ez talán érthető. Óriási élmény volt! Köszönöm minden szervezőnek, résztvevőnek, szurkolónak, az egyesületemnek (Hadik 4ever)! Külön köszönet Norbinak a kísérőmnek. aki vérprofi módon dolgozott azért, hogy célba érjek. Óriási élmény volt Veletek!
Reggel már 5 óra előtt ébredtem. Kis csörömpölés, ivászat, császkálás után vissza az ágyba, pulzusmérés. Már látszik a terhelés, fekve 60-as pulzus. Ébresztő, reggeli, pakolás, ki a rajthoz. Napsütés, de még néhol deres az aljnövényzet. Cipőt váltok, jöhet a gyorsabb Saucony ProGrid Ride a rövidebb távra való tekintettel. Vékony hosszút elégnek ítélem, viszont felül inkább a szélfogót veszem, majd menet közben úgyis vetkőzöm. Krémezés, energiaital, felszerelés igazítás, irány a rajthely. Tegnap ismerősöket üdvözölhetek. Megnyugtat, hogy mások sincsenek jobban, mint én. Hamar szólítanak, dugás, futás.
Akár egy futó kaland. Na de az még előttem van. Lazán kezdek és nyugtatom magam, hogy nem ma kell megszakadni, mert a mai táv is hosszabb, mint egy maraton és már két nap mögöttem, holnap meg egy viszonylag durva terepen több mint 50 kili. Ma több a futó is meg a szurkoló, hiszen ma „nyílt nap” van, jönnek a maraton+-osok is. Lassan utolérem Profi Urat, kis diskurzus aztán felveszem az utazótempót. Nem messze előttem a tegnapi futótársam, Szöszi. Ha utol akarom érni 150-es pulzus fölé kell mennem. Inkább nem akarom. Pedig jó nagy bolyban mennek. Az előző napi tapasztalat alapján megéri a bolyozás, no de ahhoz olyan boly is kell. Hozzám csapódik egy másik egyéni (Vityesz Gyöngyösről.) Egy darabig jön velem. Az első váltóhely után vetkőzök. Dave Scott le, mellény föl. Utolér egy női váltós. Angol a kislány. Megy mint a távirat. „Azzal a alkattal nem sokáig jut” –gondoltam. Tévedtem. Próbálok felfutni rá, tapadni. Nem egyszerű eset. Megy, mint a gőzmozdony. Inkább dobóatléta testalkata van. Rövid legging, fölül trikó. A bőre vörös, mint a főtt rák. Gazdagon krémezve. Erőlködnöm kell, hogy tartsam vele a lépést. Combból rúgja szét a szembeszelet, úgyhogy jó nekem mögötte. Pulzus 150 fölött, a biciklis kísérőm közli, hogy 13-14-es átlaggal tépünk. Hagyom magam, hadd szívjon a vákuum. A 3. váltó előtt utolérjük a bolyt. Pár kedves szó után egy „Standing ovation for Manchester” –rel búcsúzom tőle. Valamit még kiabál –biciklis kísérőm szerint barátságosan- ezek szerint Neki is jó volt közös bizniszünk. Evés-ivás után felmérem a bolyt. Szöszi tegnapról, Lőw András (az Ő neve ismerős is valahonnan ) és még ketten. Abban bíztam, hogy kissé lassabb lesz velük a tempó. Á, dehogy! Utolérjük a manchesteri váltó utolsó tagját. Előz a boly. A leány beáll a csapatba, mintegy fél percre, aztán kiáll előzni. Nem értem a taktikáját. Az előzése legalább olyan sokáig tart, mint a bolyban futása, aztán utolérjük, elhagyjuk. Good bye, Manchester! András töri a szelet előttünk. Velem ellentétben Ő bizonyára nem örül nekem. Rövid idő alatt 2x lépek rá a sarkára. Mielőtt fel is rúgnám áttendálok másik pályára. Egyik srác iszonyatosan fujtat a mellettem-mögöttem. Egy ideig tolerálom, aztán majdnem kiszalad a számon hogy „Add fel, vagy halj meg férfiként!” , de megvan a maga baja, inkább nem zrikálom. Az utolsó frissítőnél le is marad. Hárman maradunk. András, Szöszi, én. A tempó nem változik. Soha nem gondoltam, hogy 150-es pulzussal is delíriumhoz közeli állapotban érezhetem magam. Ez is kipipálva. Utolérjük Garda Árpit. Szét van esve, gyomorprobléma. Beérünk Füredre, lassul a tempó. 145-146 a pulzus. A maratoni idő „természetesen” jobb mint tegnap, 3:31:22. Nem lep meg. Szöszi már rég kijelentette, hogy Ő nem fogja Andrást megelőzni (pedig tuti hogy, simán megtehetné) én meg nem leszek olyan bunkó, hogy huzatom itt velük magam aztán a végén meg ellépek. Szépen bevonatozunk. Szöszi még előre is enged a dugásnál. Hát ezen már nem múlik. Az időm 3:35:47. Gratulációk besöprése, (naná, hogy ma is hízott a májam) forró tea és irány a gyúrás. Mikor a masszőr hölgyek meglátnak, már vigyorognak. Tegnapi visongásom mély nyomokat hagyhatott bennük. Kissé már magasabb a fájdalomküszöböm, de még mindig nem eléggé könnyen ki lehet belőlem csalni ma is a magas C-t. A hátamat is gyúratom. Tegnap tusolásnál mikor a lapockámat mostam majd kiugrottam a zuhanyzóból. Ott volt a legnagyobb izomlázam. A gyúrás megint helyrerakott, akár azonnal jöhetne megint egy maraton. Vissza a szállásra, fürdés, teregetés, vacsora. Pakolás, holnap reggel elhagyjuk a szállást, nem lesz idő a szüttyögésre, már a korai rajt miatt sem. Vízhólyag megszüntetése tűvel-cérnával. A tegnapi szépen elsimult. Lemasszírozom magamat, ET ma nem játszik.. Inkább névnapozunk. Sör boroskólával. As usual. Ma 4. lettem a kegóriámban. Találkozunk Virág Zolival, Neki nem ment ma. (Lehet, hogy nem ivott a páleszból?) Még a Kilicsko meccsbe belenézek. Bakfitty. A végét meg se várom. Lábat polcolj, alvás. Nem hiszem, hogy holnap előbb ébredek, mint a csörgés. Ájulás.
Már fél 6 előtt kipattan a szemem. Nem tudok tovább aludni, de van még egy órám ébresztőig. Felkelek, keresek egy doboz Isostart, felnyitom, lassan elkortyolom. Irány a mellékhelység. Elmegyek kávézni, utána ismét irány a mellkhelység. (Belenyugvásal fogadom, hogy szervezetem átállt a versenyanyagcserére. Indulásig még kétszer kell látogatást tennem.) Próbálom kitalálni hogyan is öltözzek, mára nem akarok hűtési problémákat. A reggelihez menet kiderül, hogy hidegebb van, mint a szobából látszik. Jó nagyot eszek, hosszú lesz ez a mai nap. Mindent berakok a táskába, majd a helyszínen döntök. Indulás Fonyódra. Az M7-es oldalában hó virít. A thermonadrág már borítékolható. Fölül lazábban öltözök, mint tegnap. A kocsiban lenyomok egy energiaitalt. Parkolás után krémezés, öltözködés. Szerkó csekkolása. Chip is megvan. Gyerünk a rajthoz. Még mindenki jól néz ki, frissen, vidáman beszélget, melegít. Péter Attila Neotont vokálozik. Inkább futnék. Pár bíztató szó az ismerősöknek. Rajthoz szólítanak. Gyűlnek a futók tele energiával, mosolyogva. Az időre sem lehet panasz, a nap süt, és felhő sincs az égen. Páros rajtok jönnek, türelmetlenül toporgok, mennék már. Végre bemondanak. Indulok, dugok, futok.
Ma is lassan kezdek. 2-3 km kell a bemelegedéshez. Előttem makaiviki Profi úrral. Ugyanaz az öltözetük, mint tegnap. Hihetetlen, hogy nem fáznak és nem merevednek el. Csapódom hozzájuk. Nagy baj nem lehet, ha velük tartok, tegnap jobban mentek, mint én. Nézem a pulzusom, 244. Naná, magasfeszültség alatt futunk. Bemelegedtem, hamar lecserélem a széldzsekimet mellényre. Szép nagy boly alakul ki, Monspart Saci meg is dícséri Vikit, hogy 5 fiú kíséri. Megy a szöveg, röpködnek a poénok. Egy szakállas srác narancssárga pólóban, Szöszi felirattal. Érdeklődöm melyik lánytól kapta. Felvilágosít, hogy ez a beceneve. Kifejezetten jól érzem magam, de a pulzuson már csak 144. Mindjárt eldőlök. Úgy érzem lépnem kell, elindulok, Szöszi is velem tart. Mára 150-es pulzust lőttem be. Ezzel is jól haladunk. Ma is minden frissítőnél eszem és iszom. Nem sajnálom rá az időt, tudom, hogy megtérül. Még beszélgetve is jól haladunk. Sokakat előzünk, de könnyedén megy. Sokáig futunk egy magas váltós srác után. Nem akarja magát megadni. Egy idő után azért feladja, aztán mi húzzuk Keszthely felé, bíztatjuk. A mai maratoni időm 3:35:54. Több, mint 5 perccel jobb mint tegnap! Keszthely után megélénkül a szél, Elhagyva a vasutat észak felé, majd nyugatnak fordulva elkezdi rendesen cibálni mind az 58 kilómat. Az Afrika múzeum mellett szabályosan rá kell dőlnöm. Látom, hogy Szöszi erősebb, jobban bírja. Szinte ugyanazzal a sebességgel megy mint eddig. Én maradok a 150-es tempómnál. Ezzel viszont lassabb vagyok. Szépen el is lép. Inkább tartalékolok, még vagy 7 kili van hátra és holnap is nap lesz. Az 50-es tábla után kivehető, hová is kell felfutni Szigligeten. Nem izgatom magam emiatt, menni fog. Oldalról kapok egy kis havat. Semmiség. Ráfordulok a felfelé vezető kaptatóra. Vagy 200 m után még durvább emelkedő következik, ráadásul termésköves út, a két szélén néhol homokkal feltöltve a kátyúk. Ez már a befutó. Sokan bíztatnak. A tetején hallom a zenét. Most sem futok ész nélkül. Nagyon megnézem, hova teszem a lábam. Nyugodtan felkocogok. Pulzus 155. Dugás, leterítenek. Az időm 4:37:42. A tervezett 5 óránál azért jobb. Jól esik a sör. Kétszer is. Gyorsan megyek gyúratni. A levegő is lehűlt, fázom. Megint hamar sorra kerülök. Kicsi a hely, de legalább könnyű belehelni ennyi embernek. Egy középkorú kedélyes hölgyhöz kerülök. Hamar megtalálja az érzékeny pontjaimat. Néha felvisítok, mint vett malac az új ólban. Bárhova nyúl rángatózok, sziszegek, majd leugrok a boncasztalról. Szerintem mindenki rajtam röhög. Ott voltam mind a három lányom születésénél, de a fájdalomküszöböm mégis elég alacsony. Csak közelít hozzám, de már feszülnek az izmaim. Nyugtatom, hogy csinálja csak ahogy kell, nem számít a fájdalom. Tudom, hogy hamar rendbe jövök ma is ettől. Száraz ruhát veszek, megyek a forró teámért, amit Norbi kért ki nekem. Nagyon jól esik. Ma is nagyszerűen kísért és még most is gondoskodik rólam. Soha rosszabb logisztikai támogatást! Nézek kifelé az ablakon, hát akkora pelyhekben esik a hó, mint még télen sem. Hamar beterít mindent, a metsző, viharos szél kegyetlenül hordja mindenhova. Nem irigylem a még kinn lévőket. Laci barátom némi cinikus felhanggal megfogalmazza véleményét: "Időben be kell érni." No comment. Fotózás, videózás az orkánban. A rossz nyelvek szerint a holnapi nap sífutás lesz. Visszaindulunk, remélem mindenki túléli ezt az ítéletidőt.
A szálláson ugyanaz a menetrend, mint tegnap. Először fürdés és lábápolás. Lett egy vízhólyag a jobb lábam mutatóujja tetején. Szerintem meggyűrődhetett a vadi új zoknim. Szóra sem érdemes, kiszúrom ollóval. Vacsora után bemutatnak ET-nek. Ez egy masszírozó szerkezet, és tényleg úgy néz ki, mint ET. Bevállalom. Újra visítás, rángatózás. Még az alap rezgésszámot is nehezen bírom, nem kell feljebb csavarni. A többiek persze jól szórakoznak. Végre vége. Kezdődhet a Tamás névnap. Sör, aztán feltűnik Virág Zoli, egyik kezében pálnkás, a másikban borosüveggel. Ők meg Zoltán (pót)névnapot és születésnapot ünnepelnek. Azt mondja, ebből a páleszból szokták megkínálni az edzőtáborban a jobb kondiban levőket. Garantált formahanyatlás az eredmény. Most már kíváncsivá tett, iszok is belőle. Félnivalóm nincs, nem járok edzőtáborba. Maga a pálesz finom, de inkább folytatom a sör-boroskóla mixet. Megkapjuk az eredményeket. Kategóriámban a 6. lettem. A km átlagom: 5:14. Jobb mint tegnap. A csapat is jól ment. Kicsit előbb megyek aludni mint tegnap, a két gyúrás kikészített. Megint fél 7-re húzom az órát. tuti elalszom addig. Felpolcolom a lábam, betakarózok. Zavar a villany, törölközőt teszek az arcomra. Pár perc múlva már alszom is.
Korai kelés, csomagok be a kocsiba. Irány Siófok. Kissé feszült vagyok. Nem a verseny miatt, hanem hogy időben odaérjek. Ne legyen baleset előttem, vagy bármi olyan, ami miatt elkésnék. Odaérek. Találkozom a csapattal. A rajtcsomagot már átvették, ismerkedem a rajtszámmal, a chippel. Hideg van és fúj a szél. Vacilálok az öltözettel. Némi gondolkozás és az időjárási körülmények mérlegelése után a tech. póló, vékony hosszú tech. és vastag hosszú tech. plusz mellény felül, alul meg thermo futónadrág mellet döntök. Sapka, napszemüveg elmaradhatatlan. Bekenem a lábamat is. Így sincs melegem. Egyeztetés a bringás kísérővel. Csak az első váltóhely után tud csatlakozni, igaz addig nem is lesz rá szükség. Séta a rajthelyhez. Benn állok a sorban, két perc a rajtig. Péter Attila felszólításának engedelmeskedve lecsekkolom a cuccom. Hoppá, a chip hiányzik! Futás a kabátomhoz. Chip megvan, felhúzom. A mai futás végéig le se veszem. Éppen beérek a rajtra. Indul a tömeg. Akkor hajrá!
Nem akarom elfutni az első napon. Fő a biztonság. Ez az első ultrám, óvatos vagyok. Szeretnék célba érni a negyedik nap is. Pulzust max 155-re lövöm be. Néha belecsúszik a 156-ba is, de már érzem, hogy túl vagyok öltözve. Főleg mikor utolérek egy leányzót, aki melltartóban fut. Alul rövidben van, még zoknit sem látok rajta. Kiráz a hideg. Gondolom, az eszkimó férfiaknál nagy becsülete lenne. Lassan húzok tovább. 10 km-nél 5 perc alatti átlaggal vagyok, de tudom lesz még lassabb is később. Minden frissítőnél megállok. Két szőlőcukor, egy banándarab, ivás, futás. Utolérem Profi Urat és makaivikit. Ők is elég lengén vannak öltözve hozzám képest, főleg Profi Úr. Rövidnadrág, futóatléta. Brrrr! Nem akarom megzavarni a beszélgetésüket, lassan elhagyom Őket. Monspart Saci elmaradhatatlan bíztatása még mindig jól esik. (Egyébként elég, ha csak meglátom, már némi melegség járja át kis futószívemet.) A partra kiérve azt veszem észre, hogy már nincs melegem ebben a szélben. Az első csekkolásnál bénázok, nem találom a dugóka helyét. Hurrá, megvan! Mehetnék gyorsabban is, de nem merek. Tisztelem a távot. Először lássam, mit bírok, milyen állapotban érek célba, aztán még lehet javítani. Ha túltolom, kimerülhetek és csak vánszorogni tudok majd, mint az utolsó maratonomon 35 km után. Itt meg több mint 4 és fél maratont kell okosan túlélni. Abban sem vagyok teljesen bizonyos, hogy az idén futott kb 600 km elég lesz-e ide, de ha már itt vagyok, akkor csinálom. Ebben a cipőmben –Asics Kayano 14 - csak 30 km van, ez is necces lehet. Direkt erre az alkalomra vettem. Olyan jókat írtak róla az Edzésonline teszten, meg a hozzászólásokban, hogy mikor januárban megláttam 25 HUF-ért, nem bírtam otthagyni. Még most sem tudom eldönteni, hogy egy jó nehéz cipőt vettem-e kitűnő csillapítással, vagy egy kitűnően csillapító cipőt, ami jó nehéz. Tartalékcipő a kísérőmnél. Saucony ProGrid Ride. Abban már 100 kili is van, abból 25 versenyen, átlag 4:07-es ezrekkel. 80-80 grammal könnyebb, de kevésbé jó a csillapítása. Csak okosan, nyugodtan! Nem nézek senkit, nem akarom mások iramát felvenni. Ragaszkodom a magam 155-ös pulzusához. Igaz nem is nagyon haladok, de most nem a gyorsaság az elsődleges – szuggerálom magam. Az átlagok bőven 5:15 fölött vannak, de nem idegeskedem. Úgy számoltam akár 5:30-ig is elmehetek extrém esetben. Kínosan lassan megyek. Ennek ellenére a maratoni táblánál 3:41:03-at mérek. Nem is vészes eredmény. Egyre többen mennek el mellettem. Kissé aggaszt, hogy olyan egyéniek is akiket már régen megelőztem, köztük a még most is könnyedén mozgó makaiviki és Profi Úr párosa is. Összeszorítom a fogam, azért sem húzok bele a végén. Folyamatos tempóval bekocogok a célba. Az időm 4:07:29. (Később megtudom, hogy kategóriámban a 11. helyre volt jó a mai lazázás.)
Csekkolás, evés-ivás, majd gyorsan a gyúráshoz. Nem szeretnék sokáig sorban állni. Szerencsére nem is kell. Egy férfi gyúró van, és mivel kevésbé bízom a gyengébb női kacsókban inkább őt választom. A beszélgetésekből ítélve ő lehet a főnök. Mindenesetre ért hozzá, talál is egy csomót a bal vádlimban, de érdeklődésemre azt mondja, hogy rendben vannak az izmaim. Én is így érzem. Igaz sziszegek párszor, de tudom, az eredmény a masszőrt fogja igazolni. Ezt ki nem hagynám. Megemlítem a masszőnek, hogy számomra a túlélés a cél a 4 napban. Valaki megjegyzi, hogy ahhoz képest egész jót mentem. Még kétkedve fogadom a megállapítást. Közben megérkezik Viki is. Nagy tapsot kap. Az előtérben még nyújtok egy keveset, de nem akarom nagyon megváratni a csapatot, irány az autó. Szálláshelyre megyünk. Biciklis kísérőmmel, Norbival kerülök egy szobába. Szétpakolás, teregetés, tusolás, kárfelmérés a lábakon. Most, hogy már visszahűltek az izmok és az ízületek, most lehetne igazán érzékelni a gondokat. Lehetne, de nincs mit. Még csak hólyagom sincs. Mindenesetre a kényes pontokat Voltarennel lekenem, biztos, ami biztos alapon. Az aszfalt nem a futóízületek barátja. Norbi megjegyzi, hogy érdekes módon egyforma tusfürdőnk van. Engem nem izgat fel ez a dolog. Irány vacsizni. Bevágom az egészet. Fogmosás, Norbi megjegyzi, hogy egyforma a fogkrémünk is, majd mikor a fogkefémet is meglátja kitör belőle a röhögés. Ugyanaz a márka, ugyanaz a típus, csak más színűek. Átmegy a többiekhez megosztani ezt a hétköznapi csodát. Leforrázva jön vissza. Miután meghallgatták a többiek lelkes előadását, csak annyi volt a reakció: „No, akkor Neked is három lányod lesz, mint a Mikinek!” Ez nem esett jól Neki. (Másnap reggel kiderült, hogy a borotvánk is ugyanolyan, de ez már szinte magától értetődő.) Kis ejtőzés, majd kezdődik a Tamás (pót)névnap. Sör az energiapótláshoz és boroskóla a hemoglobintermeléshez. Megbeszéljük a mai teljesítményeket, és a holnapi sorrendet, dumálunk. A km átlagom 5:17. Este 11 után kerülök ágyba. Norbinak nincs szüksége a nagypárnájára. Hirtelen ötlettől vezérelve a két nagypárnát az ágyam végébe polcolom, hanyatt fekszem, lábakat a párnákra és alvás. Az órát fél 7-re húzom, biztosan kell egy kis idő, amíg magamhoz térek reggel. Nehezen alszom el, háton nem szoktam.