Ott tartottam, hogy már épp csak a déli hírek nem mondta be, hogy Mamba pulzusa kéccáz :P 

A rajt előtti pár perc ugyanúgy telt, mint bármely versenynél, szpíker lökte a sódert csak épp nem értettük :) Amikor ordítottak, mi is ordítottunk, amikor számolni kezdtek és magyarul üvöltöttem, hogy tíz, kilenc, nyolc...aztán egyszercsak rohanni kezdett a nép üvöltve...

Csobba  tóba, vazze, elfelejtettem, hogy nem rögtön mély, kis híjján lábtörés :)))) de nyomulás a tömeggel. Yoyo és Mamba előttem álltak és beszippantotta őket a hömpölygő áradat, de még jódarabig láttam a buksijukat elérhetőnek tűnő közelségben. Aztán egyik tockost kaptam a másik után, próbáltam én is valakire kapaszkodni, hogy ne sodorjon ki az ár, hanem haladni tudjak vele, de nem sok sikerrel. Sajnos a Baddi és Mamba által emlegetett áramlaton utazásból nekem nem jutott. Pillanatokon belül a mezőny hátró traktusában találtam magam, de azért ez nem szegte kedvemet, csak dühített, hogy szarul helyezkedtem és mindenki engem használt létrának...

No de nem volt időm nyafogni, mert már másztunk is ki a partra, hogy pár méter futás után újra a nád közé vessük magunkat. Szúrt, vágott, botladoztunk, estünk-keltünk mint a részegek, de jó volt :) Még néhány tóba ki-be mászás után következett a vaddisznósabb rész: kevés terepfutás után ugrás bele a sáros patakfélébe, ami olyan sötétbarna volt, mint a csoki és sose tudhattuk, milyen mély, mi van a víz alatt és egyáltalán, mi következik. A lengyel lányok ezerrel nyomultak, simán bevetették magukat az ismeretlenbe, aztán max ordítottak egyet és hátraszóltak, hogy a többiek ne járjanak ugyanúgy. Nem akartam, hogy bunkónak gondoljanak, így párszor emlegettem, hogy magyar vagyok, nem lengyel, bocsika :) Pár csaj angolul válaszolt is, néhány szót váltottunk. Innen már biztosra vettem, hogy Mambát és Yoyot csak a célban látom viszont. Sajnáltam, hiszen megbeszéltük, hogy próbálunk együtt maradni, de belátom, ez itt nem lett volna egyszerű. 

Gyűrtem, tapostam a dzsuvát hát magamban a lengyelekkel, koppantak a víz alatt orvul megbúvó farönkök a sípcsontomon, térdemen, ágak karistolták a karomat, de igazából csak utólag látszott a sok apróbb-nagyobb sérülés, akkor szinte fel se vettem. Káromkodtam persze, mint a kocsis, vagyis inkább mint valami angol szekér kocsisa :)) Néhány nagyobb csobbanásnál a képemet elborította a maszat, hamar rájöttem, hogy nem célszerű a kezemmel megtörölni :) Kimászás a csúszós, gyökeres partoldalon, majd vissza pár méterrel később, oda-vissza. Kezdek nem óvatoskodni, hopp bele a mocsárba, a mögöttem jövő taszít is rajtam egyet, erre roppanás kíséretében fájdalom hasít a bal térdembe. Sikerült úgy lépnem a vízbe, hogy egy gyökér épp térd alatt fogta meg a lábam, a testem meg ment tovább. Ordítással kísérve visszarántom magam és kihúzom a lábam a mélyből, mutatom a mögöttem nyomulónak a veszélyforrást, ő helyettem is sziszeg a látványon, majd próbálok továbbhaladni, mintha mi se történt volna. Baromira fáj rálépni a bal lábra, de gondoltam, majd elmúlik a fájdalom a hideg vízben.  Idővel jobb lett, vagy csak úgy éreztem... :)

Haladunk tovább a csokifolyóban, mikor hallom, hogy valaki elöl kiabál, hogy Pozor, pozor! Mondom magamban, mi a bánat lehet itt ekkora nagy gáz, hogy így kell kiabálni.... Hamarosan rájövök, hogy ez Yoyo, aki a mocsárban állva, kissé elkeseredett ábrázattal utánam kiabál :P Jajjdejócillagom! Szóval semmi veszély, csak Bozót, hol vagy? :))))

Együtt gyűrjük tovább, remélve, hogy Mambával is minden oké. Szegény Cillagom egymás után négyszer-ötször botlik nagyot valami vacakban, nem is merünk arra gondolni, mi lehet ebben a mocsárban.  Hamar rájövünk, hogy okosabb dolog lesz valakit magunk elé engedni, aztán hadd mutassa az utat (vagyis a rossz utat, amerre ne menjünk ;-) Megyünk, megyünk, egyszercsak ismerős szavak ütik meg a fülem: Kefír, kefír! Totál azt hittem, meghibbantam, amíg meg nem láttam, hogy nemsokkal előttünk srácok állnak az ösvény mentén sok tálca kefírrel és osztják a futóknak. Naná, hogy kérünk belőle! Gyors lenyomunk kb fél pohárral aztán huss tovább. Yoyo hátrafordul, kérdi: Ugyemilyenjólesett? - én csak vihogni bírok, úgy néz ki, mint valami elcseszett vámpír, a mocskos kis pofiján kétoldalt csurog le a fehér kefír :)  

Jön a tóátúszós rész, ahol ugyan úszni alig-alig sikerül, de elvergődünk egy mólószerű dologhoz, látjuk már messziről, hogy kötélhágcsón kell felmászni. Nem is okoz gondot, Yoyo felküzdi magát előttem, majd döbbenten konstatálja,  hogy nem a mólón megyünk tovább, hanem le kell ugrani a másik oldalon a mélybe (én nem lepődtem meg, láttam távolról ahogy mások ugrottak)  Gyorsan átlépem a korlátot és ugrok, hogy Cillagom lássa, milyen mély a víz, tudjam segíteni. Erre nem majdnem rámugrik az elvetemültje?!  Alig jövök fel a víz alól, már csobban is, majd ahogy kibukkan a vízből, levegővétel helyett dől belőle a víz, mint valami vízköpőből, csak épp rémült ábrázattal krákog-öklendezik is hozzá...Ajjaj...:(  Szerencsére sikerül levegőt is vennie és megnyugodni, hogy ez még nem a másvilág és még dolgunk van itt :)) Aszondja, nem gondolta, hogy ilyen mély...áááá

A móló vascölöpjei közt bújkálunk tovább majd következik az igazi mocsár, amolyan cuppogós, sohanemeresztős, sűrű, fekete trutyi. Ez ám a buli!  Mögöttem az angolul beszélő csaj mondja, hogy eddig minden évben volt a versenyen, de ez a mocsár most a legdurvább. Szegény Yoyo, egyszer úgy bemerült, hogy közös erővel alig tudtuk kihúzni a lábait a mocsárból. Aztán persze ahogy minden jónak, ennek a résznek is végeszakadt, futottunk még egy kicsit az erdőben (sajnáltam, hogy csak ilyen picit) , átugrottunk egy kis kerítést és következett a kommandós rész, egy elhagyatott épületben. Már a bejutás is muris volt, talajszintben egy pinceablak-félén kellett beereszkedni, majd a full sötétben topogtunk át egy lépcsőhöz, a lépcsőfordulóban tele voltr a fal tenyérnyomokkal, hát mi is jól odanyomtuk a magunkét és robogtunk tovább. Üvegezett vasajtó állta utunkat, Cillagom majd kirántotta a helyéből, de nem nyílt. Ekkor megláttuk, hogy az alsó üveg ki van törve, ott kell kibújni :)  Innen már közel volt a cél. Még egy létramászás, rohanás és a cél előtt a parton, a nézők nagy örömére egy jó mély vizesárok, fölötte pici hidacskával ami alatt át kellett kúszni. 

Nyomulok ezerrel, közben nézek hátra, hogy jöjjön már Yoyo, nyújtom a kezem, hogy együtt menjünk a végén. A pad után utol is ér, megfogja a kezem és így rohanunk a stégen a célba, ahol automatikusan felemelem a kezünket. Katonák akasztják a nyakunkba a jól megérdemelt láncospatkókat, egyikük magyaráz valamit, mondom, magyarok vagyunk, erre meglepett pofa : Wegry?! Kongratyulésönz! :D  Hát köszi :)

Mamba már ott vár minket, félig megtisztulva, gratulál, mi is neki, majd tónak megyünk, hogy lemossuk a nagyja mocskot magunkról. Tonnányi sár jön le mindenkiről, még bugyimban is maroknyi mocsok van, de nem is tudok tökéletesen tisztálkodni, hiszen tök nyitottan, a parton áll a zuhany, tóvízzel :)  

Megnézünk még pár befutót, szörnyülködünk, hogy milyen jó cuccokat is simán otthagynak a többiek (volt egy "szemetes" a dzsuvás holmiknak), aztán visszamegyünk a sátrainkhoz. A rajtcsomiban kaptunk kajajegyet, ezért sárgaborsós-zöldséges krémlevest adnak, nagyon finom, igaz, meg is éheztünk már. Lassan szedelőzködünk és hazaindulunk, hosszú még az út.

De még milyen hosszú.....de egy biztos: a mi utunk jövőre ugyanide vezet! 

Hivatalos fotók még nincsenek, de ebben a blogbejegyzésben nagyon jók a fotók, épp ilyen volt, tényleg.

Illetve ezen a linken van egy tévéhiradó amiben kb 1:15-nél érdemes figyelni, épp mi mászunk elő Yoyoval a trutyiból :) Előbb én, piros felsőben, majd mögöttem Yoyo feketében, lomos fejjel :P   Gyerekek, benne vagyunk a tévében ! ;-)

Szuperjó póló és a csodás patkó-érem :)