... vagy nem maraton?
A srácok holnap maratont futnak Párizsban. Foglalkoztat. Hogy a francba ne foglalkoztatna, mikor velük álmodtam szerdán és csütörtökön is!! Irigykedem? Nem. Persze ott lennék velük szívesen (amennyire érdekli a kölkeket az érettségi, na attól épp mehettem volna), de futni, nem futnék. Maratont. Így aztán boncolgattam a napokban a kérdést, főleg, hogy fel is merült a héten -persze nem tőlem- de azért végiggondoltam az én 6 maratonomat. Csak címszavakban:
1. Visegrád-Bp, 2004.április. Az Első
Ahhoz képest, hogy nem futottam még egy éve, már a 2003-as évben megpróbáltak rábeszélni. Nem hagytam magam. Jól tettem. Így volt időm rendesen felkészülni, felkészülten odaállni. Azért, ha valaki becsülettel végigjárja az Utat, azt a felfedezést, ami egy első maraton előtt van, azt a sok-sok apró, de nagyon fontos tapasztalatot, akkor ez nagyon nagy élmény. A verseny jó választás volt, pedig el akarták hitetni velem, hogy nem. Nem hagytam magam, ezt is jól tettem. A futás is jól ment, jó volt Cucuval futni az elejét, még az eső miatt sem haragszom (főleg így utólag :), és valami nagy élmény volt, hogy szperállóképességű öcsém kísért be az uccsó 8 kilin, és gratulált elsőként. 3:49:24. Asszem, büszke lehetek rá.
2. Visegrád-Bp, 2005.április. A leghosszabb
Ezúttal nem volt jó döntés. A Marathon Club ekkor kezdett csúnyán leépülni, és a korábbinál még kevésbé sikerült eltalálni a pálya hosszát. Tudom, hogy klassz, hogy egy legalább 43 km-s pályán mentem 3:49:50-et, de akkor nem ezért mentem oda. Meg igazából más gondok is voltak, egyre kevésbé találtam a hangot a korábbi segítőmmel, de mivel tudom, hogy az elején nagyon sokat kaptam tőle, és amúgyis, nem részletezném. Kódolva volt, hogy nem fogok jobbat menni, meleg is volt, csúszott a rajt, meg egyáltalán. Nem volt egyszerű.
3. Budapest, Plus, 2005. október, a legjobb
Ahhoz képest, hogy elhatároztam, abban az évben nem futok több maratont. Aztán jött a Bécs-Budapest, és V42, hogy illene megcsinálni edzésnek. Hát legyen, de nem szenvedek :) És nem szenvedtem. Végigdumáltam az egészet, itt sem zökkentett ki a folyton rákezdő eső, és volt sok-sok ismerős, meg buli, hangulat :) Bár az időm csak hajszállal lett gyengébb az előzőnél 3:50:30, az érzés teljesen más volt. Olyan adrenalin-endorfin.
4. Firenze, 2005. november, az első külföldi verseny
A B-Bp hangulatán felbuzdulva jött az ötlet, amiből aztán végül én sem tudtam kimaradni. Jó döntés volt. Főleg, hogy nagyon jó időt fogtunk, a firenzei pálya szuper, a hangulat is jó volt, az időm meg PB: 3:48:20 körül, de a legjobb, meg a legrosszabb időm még 4 maraton után is cirka 2 perces sávban mozgott.
5. Linz, 2006. április, a leggyorsabb
Ekkor már nagyon akartam egy jót futni. Az egész telet ennek rendeltem alá, edzettem rendesen. Iszonyúan élveztem az utat, a kirándulást, a csapatot, és a pályát is, de valami iszonyú meleg volt. Fogcsikorgatva küzdöttem az utsó 4 kilin az egyéni csúcsért, ami meglett: 3:43:02, de nem feltétlenül éreztem azt, hogy megérte. Hm...
6. Maranello-Carpi, 2006. október, a leglassabb
Tavaly nyáron aztán kicsit szétcsúsztam, így azt találtam ki, hogy minden maradék versenyt lazán futok meg (huh, de nem volt könnyű aztán ebből kilábalni, de ez egy másik történet). Így aztán futottam egyet a kellemesen langyos olasz őszben, 4:04:51 alatt, de hiába volt laza, az a fajta adrenalin érzés, mint egy éve Pesten, nem került elő. Hm...
Hm. Most akkor mi van?
Az, hogy futásilag összevakartam magam, ám kihagytam Párizst, és nem érzem azt a heves vágyat a Garda-tó iránt sem. Nekem sokat felemészt a maratoni készülés, mert én hiszek abban, hogy sok hosszút kell hozzá futni. És ez nekem nem megy. Nem fizikailag, nem is fejben, inkább az, hogy sajnálom rá az időt. Meg nem szeretem mindig kitalálni a frissítést. Utálom cipelni a kulacsövet. Nem szeretek lemaradni a végén, és egyedül sem szeretek futni. Nem szeretek egy hosszú miatt korán kelni.
Viszont imádok rövideket futni, szeretem, amikor pörög a lábam, vagy amikor nem kell körözgetnem, vagy amikor nem száradok ki, mire hazaérek. Nyáron inkább este szeretek futni, amikor már hűvösebb van, de még nincs sötét. És szeretném megdönteni a rövidebb távú kis saját csúcsaimat, amíg még elég fiatal vagyok hozzá ;), hogy gyorsan bírjak futni.
Úgyhogy nem-maraton. Egyelőre semmiképp. Vagy maximum itthon, ismerős közegben, ahol van kihez szólni, ahol utána le lehet ülni a fűben dumálni. És amielőtt nem futok kb. 600 db 30-ast.
De nem célom 3:30-as maratont futni. És nem tudom, miért kéne azért kézzel-lábbal, most azonnal küzdenem. Csak mert -mások szerint- meg tudom csinálni. De én nem más vagyok. Magamnak vannak érzéseim, és magamnak futok. Rövideket. Gyorsan vagy lassan. :)
Mindenkinek nem jelentheti ugyanazt a maraton és a hozzá vezető út, a felkészülés: neked a gyorsabb, rövidebb távok ízlenek most, és ez teljesen rendben van.
Sok sikert az egyéni csúcsokhoz, és ugye tudod: mínusz két perc projekt!!! :)