Ja, hát akkor kell futni, nem??
Annak rendje és módja szerint lebeszéltünk Zolival egy jó kis résztávos edzést mára. Csak aztán kibicsklintotta a bokáját, én meg úgy éreztem, ha ma a gyors 400-ak miatt lesérülne, és ki kéne hagyni a két benevezett versenyét, giga.lelkifurim lenne. Így laza futást javasoltam. Zoli 6 után ért haza, így egy 18:20-as rajttal indultunk.
Minden olyan volt, mint máskor. Zoli késett 3 percet :)), de jól nézett ki, talpig feketében volt, tiszta Mátrix. Viszont ujjatlan pólóban volt, ami jól láthatóvá tette csini izmait. Elindultunk a Felső-Tiszaparton, kis langyos beszélgetés közepette. Megbeszéltük, hogy milyen fegyelmi ügy van az osztályomban, hogy lehet nem kell utiköltséget fizetnünk a Kékesre, hogy születendő babájuk vajon milyen nemű lesz, hogy vajon összefutunk-e V42-vel. Igazából én arra tettem, hogy ma már megfutja a Szeged körét, úgyhogy számítottam rá, hogy összefutunk, de nem így történt. És közben néztük a felhőket, amelyek velünk párhuzamosan haladtak dél felé.
Aztán ittam egyet a játszótéren (de jó, ezt nem kell nyomni :), majd elindultunk a ligetbe. Ekkor már egyre erősebben fújt szembe a szél, fel is merült, hogy jó ötlet-e, de mi bátrak vagyunk. Ugye. Zoli biztosan :))
A ligetbe érve azt talátam ki, hogy fussunk 10×100m fokozót. Ez Zolinak is tetszett, ő mindenképp le akarta mérni a "100 m-es gyorsot". Ekkor még mindig nem vettük komolyan, hogy kb. 10 percen belül erre valós lehetőségünk lesz. Az események ekkor kezdtek felpörögni.
A ligetben telement a szemünk, szánk, valami fákról záporozó zöszösszel, nagyon durva volt. Nekem folyton meg kellett állnom, mert folyamatosan könnyezett a szemem, mire Zoli már csúnyán nézett rám, hogy mit szólnak majd a többiek, hogy mi elkocogtunk, hogy sétáljunk egyet a ligetben :o)
Bár olyan volt, mintha már esett volna pár szem eső, még mindig nem vettük komolyan. Lazán nekiálltunk a 10×100-nak. Zoli tűkön ült, neki feltétlenül le kell mérni a 100 m-ét. Jaja, most, amikor nem 100% a bokája. De a többieknek majd persze, nem áruljuk el! :o) A 6. után éppen rákészült, amikor egy BMX-es srác beállt úgy 70-mre, és nagy kényelmesen nekiállt matani a táskájában. Szegényem nem értette, mér integet neki Zoli is, én is, hogy haladjon már. Mire el tudott indulni Zoli, az órája átváltott másik módba, úgyhogy hiába nyomkodtam a gombot, időt, nem mért. Mondom, jól elvoltunk, így eső előtt 3 perccel, a liget közepén. Aztán másodjára megnyomtam a gombot, de mivel nem láttam a szaladgáló századmásodperceket (Zoli óráján ugyanis ilyenek nincsenek), megnyomtam egy pillanatra megint a gombot, majd újraindítottam. Így futott Zoli 12 mp-et. Mondjuk a táv se biztos, hogy megvolt (2 villanyoszlop a ligetben), az időmérés se pontos, de Zoli biztos benne, innen már csak javulni lehet, szóval irény a világcsúcs :o)
Na, EKKOR kezdtett esni. Nem kicsit. Nagyon. Sebaj, okos ember beáll a fa alá, majd 5 percen belül elmegy ez, oszt szaladunk is haza!!! :) De nem. Csak esik, és esik, és esik, mintha megállt volna a világ. Ott áztunk vagy 10 percig. Zoli sampont kért, hogy hajat mosson, és kiállt az esőbe zuhanyozni. Mondjuk nagyon nem is volt vészes a fa alatt, mert amikor Zoli rávett, hogy legalább a szemközti koleszig szaladjunk már el, addig jobban eláztam/tunk. És ami innen történt, az olyan volt, mintha megbolondult volna a világ. És nem hétköznapi az élet egy álló, bolond világban. Mindenki elázik, mindenk rohan, kivéve. Kivéve az a lány, bikiniben. Ő szép nyugisan sétált az ömlő esőben. Ezen a ponton Zoli is levette a felsőjét, nehogy megázzon. Közben megpróbált rávenni, hogy menjünk el a busszal, ami hazavisz, de becsületes kislány nem száll buszra jegy nélkül. Az eső azonban nem szűnik, még az intenzitása sem. Az a bő, szakadó, ömlő eső. Félelmetes. Én meg nem szeretek, most sem szeretnék esőben futni. Ennek ellenére, mivel igen kilstástalan a helyzet, megígérem Zolinak 30-kor, hogy 35-kor elindulok vele, akármi lesz. 34-kor még inkább rákezd az eső, esélytelen elindulni, és lemerevedve bámulom a szűnni nem akaró esőt. Na jóvan, Anita, a következő buszra már hajlandó vagy felszállni? Ja. Legyen. Aztán 45-kor jön a busz, mi megdöntjük a korábbi rövidtávos rekordunkat, fellógunk a hátsó ajtókon, és jövünk hazáig. Mire ide érek, már csak szemerkél az eső, de én rohanok tovább, itthon pedig beülök egy jó forró vízbe.
Azt azonban nem nagyon hiszem, hogy a mai futásnak baromi nagy edzésértéke lenne. Kalandnak viszont jó volt :)
És egy pillanatra eszembe jut: remélem, Anita nem most akar futni... :)))
De. :)