A versenyre nemrégiben öcsém menyasszonya, Anna hívta fel a figylmem, amikor tanácsot szeretett volna kérni, hogy miképp készüljön fel ezen verseny 8 km-es távjára. Kiderült, hogy a versenynek van 13km-es és félmaratoni távja is és valahogy úgy alakult, hogy Nórával megbeszéltük, hogy lefutjuk a félmaratont. Ilyen távot (és persze hosszabbat se) 2 éve nem futottam, de azért edzésképp 14-5-ök be szoktak csúszni, sejtettem, hogy ha felhozom magam, a teljesítéssel gond nem lehet. Versenyzési céljaim nem voltak, csak edzeni szerettem volna egy jót egy klassz környezetben.
A szervező sportegyesület, az Adrenalin SE weboldalán minden tudnivaló fenn volt. Kicsit húzósnak éreztem mondjuk a 4000 Ft-os nevezési díjat, de mivel mostanában nem sokat versenyzek, átment a rostán, illetve mivel a weblapon minden szépen kidolgozott volt: tudnivalók, térkép, chipes időmérés, azt gondoltam - naivan - a szervezés is profi lesz.
Az első pofon akkor ért, amikor egy nagyjából 25-30 literes zacskóban megkaptuk a rajtcsomagot: ebben 3-4 szóróanyag szerepelt a környék települései kapcsán, egy 1000 Ft-os Decathlon kupon, amihez 5.000 Ft értékben azért vásárolni kell, illetve a verseny logójával ellátott csősál. Mondjuk én jobban örültem volna valami másnak, és persze ajándék lónak ne nézd a fogát, de mivel 4000 Ft-om benne van a dologban, ez messze van az ajándéktól. Mindegy, ezek után ezt a cuccot úgysem kívánom felvenni.
Ennek ellenére még akkor sem fogtam igazi gyanút, amikor tesómék elmesélték, hogyan zajlottak az 500 és 1000 méteres kisgyerekeknek szánt betétversenyek. A versenyt egy 250 méteres körön kellett teljesíteni, rajtszám nélkül, a két téávot pedig egyszerre indították. Teljesen követhetetlen volt, melyik kissrác melyik résztávon indul, de a végén a szülők hajbakaptak, ki futott 1 körrel többet vagy kevesebbet.
Az már bosszantott némileg, hogy kissé agresszívan akartak minket átterelni a kb 600 méterre, a puszta közepén lévő rajthelyre. Úgy beszéltek a hangosbemondóba, mintha valami alattvalóik, beosztottjaink lennének, és szinte utasítás, parancs formájában jelent meg, hogy 10:30-kor el kell indulni a rajtba.
Ami - mondom - egy tarlón helyezkedett el. Jaja, itt lefektetve a chipszőnyeg, és hangosítás is akart lenni, de az valahogy mindig bekrepált, ha megszólaltak volna. Tesóm később mesélte el, hogy nem is értette, miért gondolták, hogy ha bedugják a 3000 wattos erősítőt a 750-es generátorba, az működni fog.
Mindegy, mert én még mindig tök pozitív érzésekkel indultam. Mondjuk ez itt kezdett romlani. A terep ugyanis szar volt. De nagyon. Az elején földutakon haladtunk, itt-ott kukorica is volt szórva a közepére, hogy ha az ember amúgy valamiért ne törné ki a bokáját, akkor azért az valahogy mégis megtörténjen. Mindegy, haladtunk. Engem nyomasztott a tömeg, meg hogy az emberek komolyan gondolták, hogy ez egy verseny és igyekeztek előre, de persze menjenek csak. A km táblák az első 4 km-n kb helyükön is voltak, alig 20-50 m-re a Nóra GPS-e által mérttől. ITT csúszott meg valami. Nem tudom, hogy mi, mert a szalagozás, jelölés, terelés egyértelmű volt, mindenki egy irányba ment. Nekem csak az nem tetszett, hogy úgy volt, egy hosszabb szakaszt teszünk meg Sándorfalvára befelé menet, és én azt hittem, az aszfalt lesz, de abból csak vagy kétszer 3-400 métert kaptunk. De az olyan jól esett.
Az mondjuk kevéssé, hogy annak ellenére, hogy alig 6 percesen kívüli tempóban haladtunk, de 5-ös km-t nem láttunk (de szerintem az elején se volt mind), a 6-ost viszont 42 percnél. Nóra GPS-e szerint ekkor 7-nél jártunk. Aztán a 6,5-ös fordító is nyilván 7,5-nél. Én ezt fogtam, rátettem a távra, de Nórának valahogy később esett le, hogy 1 km-rel már többet mentünk, mint kellene, vagyis 22 lesz a táv, nem 21.
A sándorfalvi kastély 6,5-ös fordítója/frissítőpontja után elindultunk kifelé az abszolút pusztába. Itt először egy töltésen halatunk két tórész között, ahol a hatalmas nádastól semmit nem lehetett látni a tóból és a pálya minősége sem javult. Bokatördelős volt. Olyan szempontból javult a helyzet, hogy ekkor már nem volt tömeg, saját tempónkban haladhattunk és tényleg olyan volt, mintha edzenénk. Fújt a szél, mivel körbe mentünk a tavak körül, gyakorlatilag minden irányból kaptunk belőle, és mivel ilyen derékra akaszthatós rajtszámot kaptunk, az idióta hang kíséretében lifegett rajtunk. Amúgy a rajtszámnak ezt a gumis megoldását sem értettem, indokolatlannak tartottam, mert ez nem egy Spartathlon vagy 24 óra, ahol hatszor átöltözik az ember.
Amikor végre kiszabadultunk a nádasból, jött a kisvasút. Tudtuk, hogy egy darabon a síneken kell haladnunk. Azt mondjuk nem, hogy ez a "darab" az 6 km. Na, most a kisvasút sínje teljesen egyenetlen volt, a mellette lévő részen egy kb kerékpárnyom szélességű ösvény. Oké. Tudtuk, hogy a pálya terep, nagyon terep, vigyázni a bokára. De ez teljesen élvezhetetlen volt. Ki/be ugráltunk a sínek közé, mert benn bokatördelős volt, a kinti sávba meg nem fért el a cipőm. Néha itt volt rosszabb, néha ott. Lassan teltek a km-ek és bár a 12-es frissítésnél, amikor jeleztük, hogy el lett mérve a táv, mondták, hogy tudnak róla, de "vagy visszakapjuk a végén vagy nem". Mondjuk én nem számítottam rá. A kisvasútas résszel az volt az alapvető baj, hogy azon a részen tökre szép lehetett volna a táj, hallottuk a darvakat, de egyszerűen nem láttunk semmit, mert folyamatosan a lábunk elé kellett néznünk, hogy ne menjen ki a bokánk. Kiábrándító és elkeserítő volt.
Azért lassan fogytak a kilométerek, 18-nál lejöttünk a sínekről, kanyarogtunk össze-vissza, homokos földutakon haladtunk a cél felé. 19 és 20 között bevezettek minket egy erdős részbe, pusztán azért, hogy párszáz méter megtétele után, nagyjából 30 méterrel később kijöjjünk az erdőből. Ezt a néhány száz métert vajon nem lehetett volna kivenni, amikor 12-nél már tudták a szervezők, hogy elcseszték az útvonalat??? Persze mindegy, hiszen nem ezen a plusz 500 méteren múlt, de bosszantott a hanyagság, a versenyzők semmibe vétele.
Lassan persze beértünk, valami 2 óra 25-ös idővel.
A célban még a kezünkbe nyomtak egy Túró-Rudit és fél liter ásványvizet. Elviekben lett volna valami meleg kaja is, de inkább jöttünk el. El onnan, de minél messzebb.
Tesómék, akik a Darvadozás nevű rendezvény fotósaiként voltak a helyszínen még elmesélték, hogy az eredményhirdetés is egy tragikomédia volt. A neveket nem tudták kimondani, a csapatversenyt pedig nem az nyerte, aki a három távból kettőn is győztest biztosított.
Gondoltam, hogy írok az Adrenalin SE-nek, de nyilván nincs értelme. Ők írták, hogy nehéz a terep, én tudomásul vettem, amikor neveztem, miért rinyálok? Mert ez a terep egyszerűen NEM ALKALMAS arra, hogy azon versenyt rendezzenek. Balesetveszélyes, és mivel folyamatosan a lába elé kell figyelni az embernek, nem lehet élvezni a tájat és semmit. Mire hazaértem, a verseny honlapjáról "eltűnt" a térkép, így visszakövetni sem lehet, hogy vajon hol küldhettek minket rossz irányba. Eredménylista, a megígért számla a befizetésről még szintén nem érkezett meg. A chipes időmérés ilyen körülmények és ekkor mezőny esetén szükségtelen pénzkidobás.
Vagyis, ha szeretnék edzeni egyet, akkor fogom magam, kimegyek a töltésre és futok. De nem lesz még egy szervező, aki 4000 Ft-ot leakaszt rólam és aztán hanyag módon bánjon velem és a többi versenyzőjével. Mert millió kis, helyi rendezvényen indulok itt Szegeden a Városi Sportiroda szervezésében, ami a tegnapihoz volt hasonló. De azért 1000 Ft-ot fizetek és általában jobb terepen vezetnek. Szóval megbántam, hogy meginogtam egy pillanatra és beneveztem egy versenyre, mert futhattam volna anélkül is.