Péntek este fél 10, sötét, szélfútta erőben sietősen sétáltatom a kutyákat. Gondolataim kontrolálható töredéke Kingus 2. születésnapja körül forog, melyet vasárnap ünnepelünk. Kész kell legyen ma minden, mert holnap a Balcsinál van jelenésünk. Kedves, barátja Illus első maratonján leszünk jelen – s persze meglapogatjuk a mi kis futócsaládunk, csapatunk különböző távokon induló tagjait. Az elfoglaltságok értékrendi sorrendisége miatt két napja nem jutottam ki futni.

Attila „edző bá”- t hívom a megszokottan szélsőséges időpontban:

-          … de biztosan a Honvéd fogja állni? Tudod mennyi a helyszíni nevezés?

S az effélén kezdődő mondatok szóösszetétele alapján gondolom tovább a szombati programom:

-          Szoktam én neked olyat mondani, hogy….? Kérdezd meg Lacit… Akkor kérdezed meg a …

-          El vagyunk-e kötelezve a támogatásért valamilyen időre?

S a hasonló kezdetű mondatok következtek:

-          Csak fuss szépen… Engedd el a lábaid! Ne törődj semmivel…

Nem vagyok egy maratoni futó. Ez a táv engem ultra futóként teljesítményre kötelez, de a mezőny erős, a szint magas, ezért nem érek el benne sikereket – többek közt ezért is választottam az ultrát. :) De, mivel mindenképp lemennénk, az edzéstervbe passzol a mennyiség, a két héttel ezelőtti 12 órás kipihenése utáni erő viszont bennem volt, anyagiak pedig sok lekésett nevezési határidő után, majd a külföldieknek kiszabott helyszíni díj kifizetésének lehetőséginek átgondolása után, erős nyomásra úgy döntöttem, futok holnap egy marcsit.

Tanulva a 12 órás előtti káoszból, már este fél 12-kor befontam a hajam. Óra nem kell – ha jó iramot mutat stresszel, ha lassú iramot mutat, bosszant à marad. Kaja: banán, tápitat és egy energia ital placebónak, elég. Zeném… kb. 3 órányi van feltöltve, az elég lesz – nem nagyképűzésből, hanem nem terveztem végig zenét hallgatni. :) Telefonom feltöm…

-          Miért nem viszed az mp3 lejátszót? Már megcsináltattam.

Meghallgatom, szól, elteszem, egyúttal azt a gatyát készítem ki, amelyen nincs telefontartó zseb – ollé, úgy is ezt van kedvem venni!

Reggel gyéren kajálok: másfél zabszelet + egy banán. Az autóút Kingus felkészítéséről szó: a nagy Balaton tóhoz megyünk… anya fut, apával bejátszol… lesz kacsa, hattyú – ezek az élmények megvannak még a drágámnak a Székesfehérvári tó melletti versenyről – lesz kő, bedobhatod a vízbe… apával mentek brümmbrümm autóval stb. Leérkezünk: hideg, szél, s a 4 napos versenyzés kellemes emlékei helyett, a tavalyi érzelmileg zilált időszak feladott versenye pörög előttem. (2012. márc. 17: Kingus örökbe fogadásának harmadik napja volt…)

Zoli, Dóri megérkeztek, Zoli startra kész, Dóri látszólag kész, hogy segítsen Lacinak Kingus gardírozásában. Kicsi (Gyebnár Évi) csörög, jönnek autóval, álljuk az út szélén s ölelkezzünk össze. Így lett, jó volt. Illus izgul, tudom, nem közvetíti, mert racionális. Rudival talán segíthetik egymást.

Későn neveztem, nem a tervezett időm szerint indítanak, spontán indulok. Előzök, előzök, előzök. Futok, hogy nem dideregjek, levegőm, lábam engedi. Az életösztönöm pedig mindig megvéd attól, hogy elfussam az elejét – de sajnos általában attól is, hogy a végét! :)

Szívom a levegőt, gyorsul a szívverésem, melegszenek át az izmaim, hajamba kap a szél. Keresem a képeket: pókember átválltozás, transformers robotból autó, farkasember, szupernagyi, gumimacik – nincs köztük a megfelelő. Úgy érzem, erősödik az életjelem és egyre inkább az vagyok, akit Isten nevén nevezett már fogantatása előtt – érzem az alkalmat, hogy itt vagizzak a Viktória névvel :), nem szándékozom. Szóval mindaz voltam, ami egyébként, csak most még sokkal jobban. A rajt listából, mint ismerős, s mint ellenfél Gulyás Kriszti neve köszönt rám – természetesen visszaköszöntem! ;)

Itt van, pályán, pár perccel előttem, elsők közt rajtolt. Mentem, éreztem, hogy jó az iram, hamar jöttek a frissítő pontok. Kedves emberek buzdításából tudom, nem sokan lehetnek előttem – percek kérdése a változás hamarosan jönniük kell a messzebbről, később rajtoltatott váltósoknak. Keresem a helyem a mezőnyben. Máskor nyüzsögnek az ismerősök, s most egyik arc sem színes nekem…

10 km körül csajt látok magam előtt. Cipőt igazgat, hajat igazít: ez szemüveg nélkül hátulról is megmondom: Gulyás Kriszti. Legjobb maratoni ideje van a szemem előtt – persze hogy megnéztem tegnap, miután befontam a hajam. Mit gondoltál?! Meg persze az én legjobbam is előttem volt. Na, de csak nyugalom, tisztelet, hideg fej. Maradok mögötte, hogy érezzem, milyen iramot megy.  Elhagyjuk az első váltópontot. Végre pár ismert arc! Szópacsik, kézpacsik, mindjárt otthonosabb a pálya! Laca apa húz el mellettünk, úri emberként néhány köbcenti levegőt bókokra pazarol. Kriszti mellé érek. Látom a mozgását, hallom a levegő vételét. Közös futásra hívom, hisz mindkettőnknek segítség. Szerettem volna megérteni, kicsit megismerni őt, beszélgetni vele, legalább az első rokonszenves gondolatig. Közös lendületet vártam az egymásmellettiségtől, de éreztem, kapaszkodik. Sokszor jónak mondotok. Hogy folytatódhat a történet? Buzdítom, kabátot terítek elé, szelt tartok, magnéziumot kínálok, ölelek? Nos, nem egy időjós vicc képét használva: képzeletben felálltam a képzeletbeli jeep-em tetejére, képzeletben megnyaltam a nem képzeletbeli jobb mutató ujjam, s átéltem, ahogy belekap a hajamba a nem képzeletbeli mutató ujjam képzeletbeli nyálát szárító győzelmi szél.

Nem vagyok versenyző típus, szívesebben mentem volna együtt, de nagyon királylányos érzés volt így. Féltáv körül voltam. Kicsi féle Petya (Pécsi Péter) buzdított, ahányszor látott. Jól esett tőle! Megvolt az első találkozás a családdal is: Kedves nyugodt, Mikka jól elvan, összebarátkozott Dórival :)

Erőveszteségem kerekítve nulla. Itt az első nagy emelkedő, oltsuk egy kis zenével! Ááááá! Nem szól ez a kis nyavalyás lejátszó, a kukába való mindenét! Így átbosszankodtam az egyik legvackabb szakaszt. Krisz húz el mellettem, jó az iram, hajrá – köszönettel tartozom neki a jó minőségű közös edzésekért. Pár kili múlva Steib Petya is háton veregethetett volna. Fantasztikus iram! Szemem telhetetlenül issza dinamikus mozgását! (Gratulálok tisztelettel a nyertes úrnak!) Utolsó tizennéhány kilométerre megkapom a telefonom, zenelejátszásra állítva. Kapát zsebbe be, kabát gyatyába gyömiszköl. Nem tetszettem magamnak, de legalább nem idegesített a lötyögése – és ugye mennyivel megnyerőbb egy minden öltözetét a gatyájába tűrő nő, ha békés, mint egy nett őrült. ;)

Egyre erőteljesebben éltem meg az erőm. Rokonlélek voltam Dzsinnel az Aladdinból. Így rémlik állapotjellemzése arról, mikor a palackban van:

-          „Most képzeld el egy ilyen HATALMAS, MONUMENTÁLIS, KOLOSSZÁLIS ERŐŐŐŐŐ, egy ilyen kicsi helyen.”

9-cel a vége előtt dobtam rá egy kis energia italt, s gondoltam meg is nyomom kicsit. Próbáltam, megy-e gyorsabban? És az volt az ijesztő tapasztalat, hogy ment! Ezen megütköztem, s kicsit kijózanított. Visszavettem, korai a sprint, kockázatos nagyképűzni. Nyugi Attila azért így is maradt egy jó lendület! Milyen más volt most a pálya, mint az átharcolt 4 naposokon! Mint mikor felnőtt néz a modellvasútra. Szaporán sorakoztak egymás után a frissítők, s a fogakat csattogtató dombok kedvesen húzták meg magukat az őket övező völgyecskék közt. A Tihanytól Füredig tartó vége láthatatlan utat pedig húzták alattam, mint az bevásárló központok mozgó járdáját – tudom, szerinted azt igazából nem „húzzák”, hanem fogaskerekek hajtják meg izé…, csak aztán nehogy kiderüljön, hogy ott a mozgó járda alatt MIB által regisztrált földön kívüliek húzzák, mert aztán nyerek tőled egy óriásrudit!

Az utolsó kilométereken a csapattársakra gondoltam. Zsolti szépen megy, egyenletes iramban, jó kis sorozatterhelés ez neki a VB-re. Kicsi vezet, s hacsak Istennek valami nagyon nyomós oka nincs az ellenkezőjére, meg is nyeri a négy napost. Illus – bár 40 km-nél a „mire van szükséged?” kérdésre azt az értékelést adta, hogy „egy pisztolyra”, kétségtelen volt, hogy teljesíti első maratonját. Zoli előttem van, ez jót jelent… Sokkal inkább lelkesített mindez, mint kötelezett. Imádom Attila „edző bá”-t, s imádtam, hogy nem volt itt. ;)

Az utolsó kilin Dóri várt, futó cuccban, mindenre elszánt arccal. Nevetve buzdított, óriási gesztusokkal, a hideg futkosott a hátamon – bár egy szót sem értettem belőle mit mond, mert csutkán szólt a zene a fülemben. Beértem, gratulálnak, persze pompás. De a megelégedés és a nyugalom néhány méterre volt a céltól. Kedves és Mikka fogadtak megszokott, állandó, biztonságot adó szeretettel. Örömmel láttam, hogy nem csak túlélték, hanem megélték a tőlem távol töltött időszakot. Hálát adok az örömöt találó képességükért, és  hogy meg tudnak elégedni, készségesek elégedettnek lenni – oh, szógordiuszi csomó!!!!! Ladányi Timi gratulációja tisztelt meg, lelkesen várom valamikori közös edzésünket!

Zoli 3. lett. Nagyon jól versenyzett! Óriás kupát kaptam – Kingus imádta tele rakni kaviccsal - jövő évi nevezéssel és egy ez évi közép vagy hosszú táv nevezéssel. Zoli és Évi is ezt nyerték… Megvan a vicc, mikor a skót kölyök csak úgy falja a csukamájolajat? Kérdezik az anyját:

-          Hogy csinálod?

-          Minden kanál után kap egy fontot.

-          S mit vesztek az összegyűjtött pénzből.

-          Egy újabb üveg csukamájolajat.

Szeressük, és becsüljük meg a „csukamájolajat”! :)

Summa: „Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak és nem úgy, mint az embereknek.” (Kol. 3:23) Úgy legyen!

Vigyázz, hosszú!

– avagy 12 órás futás, OptiVita Kupa 1. állomás, Székesfehérvár

Ajaj! Sürgősen el kell kezdenem megírni a beszámolót, mert szárnyra keltek bizonyos híresztelések, hogy milyen jó ember vagyok. Egy naturalisztikus beszámolóval szeretnék elébe menni annak, hogy ezen megállapítás visszafordíthatatlan károkat okozzon a közerkölcsben.

Szóval az első naturalisztikus felismerés: ha segítesz, az mindig kölcsönös:

-          addig sem a magad problémáira figyelsz,

-          megerősít, hogy abban a helyzetben vagy, hogy ezt megteheted

-          s bezsebeled a segítés okozta jó érzést

„Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül.” - ahogy a Példabeszédek is mondják (25:11)

Másrészt nem kívánom magamnak ezt a helyzetet:

-          Ni csak! Ott a Makai Viki! Olvastam ez edzésonline-os hozzászólásokat, így én is szóba elegyedtem a „szentemmel”. Mekkora egy bunkó szerintem…

(Bár vicces! :))

Na, elég, „a rossz reklám is reklám”, jöjjön a lényeg!

2013 terveim szerint, azaz év, amin ha Isten éltet, először a történelemben végig dolgozunk együtt Attilával.

2013 terveim szerint, azaz év, amin ha Isten éltet, nem VB, EB, vagy GB (galaxis bajnokság)-on való részvétel a célverseny, hanem egy képességeimhez mért jó erőállapot megtartása 100+ os távon, s kb. 12 órának megfelelő lendületes edzésmunka alatti önismeret, tapasztalatösszegzés, s e táv és időegységen való egyenletes futás begyakorlása. Bálint hívta fel csapatunk figyelmét az OptiVita Kupa versenysorozatra, de a már általa előállított „bolhát” Zsolti ültette bele az én fülembe. Miután összeállt a matek, más sem időben sem pénzben nem fér bele, így összeállt az éves versenyterv, Sárvárt és az UB-t „csaptuk” még mellé.

2013 terveim szerint, azaz év, amin ha Isten éltet, kijövünk egy fizetésből + 25.650 forint GYES-ből, úgy hogy ezt nem mind a futásra költjük. :) (Tudom, tudom, csak az a kérdés, mennyi az „egy fizetés”. Nos, erről annyit mondhatok, hogy 25.650 forinttal kevesebb annál, ami pont elég, reményeim szerint. ;) )

2013 terveim szerint, azaz év, amin ha Isten éltet, teljesíthetem terveimet sérülés nélkül.

Attila a verseny előtt pár héttel elő állt a farbával:

-          Vikike! Nagyon sok lesz ez így…

Nos, mintha a vőlegénytől hallanád az esküvő előtti hetekben:

-          Drágám! Ez nagyon durva lesz…

Szóval akár csak a versenysorozathoz való kedvhez, úgy ehhez a mondathoz is kellett egy kis extrémitás, hogy az adrenalint termelő kihívást érezzem ki belőle.

Hála a család nélkülözhetetlen segítségének, az alapozást szépen meg tudtam csinálni. Ez azért nagy áldás, mert az általam vélt értékek, sorrendjéhez tudtam igazodni:

Isten

család

futás

… anélkül, hogy összeütközésbe kerüljek magammal. (Tudom, kényes sorrend, nagyon hálás vagyok, hogy mindeddig csak a 2. írta felül a 3.-at, s nem az első a másodikat!) Tehát, könnyű hithűnek, lenni, míg minden „rendben” – abban az alternatív értelemben, hogy a keddi résztáv edzéseimért Fidó beáldozta az övéit, hogy addig apa-baba délutánt tartsanak, Kingus minden szombat délelőttöt valamelyik mamával tölti, hogy apának és anyának meglegyen a heti hosszú futás, vasárnapi sorozat terhelést alvása idejében, a többi edzést pedig hajnalban, késő este, vagy egy órára mamához passzolva, a kutyák sétáltatásával egybe kötve intézem. Nekünk ez a rend. És én még nem is dolgozom! :D :P – Kingus a felkészülés utolsó hetében megbetegedett. Csütörtökön futva vittem sétálni a kutyákat – ez volt a heti edzés munkám. A testi és a lelki emberem tusájának eredménye „… kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe…” (II.Kor.4:8) Nyertem. :)

Indulás előtti nap: rengeteg kavarás csapattal, családdal, ki kivel utazik, ki nélkülözhetetlen, ki szükséges és kinek a jelenléte javallott. Végül mindenki jött, s mindenki befért, s mindenki elégedett –köszönjük Illusnak, hogy mindezek érdekében tett alánk egy autó…

Reggel. Ajj, de nem a futásról szól még! Megjött… Hasgörcs. Ki vert agyon, mikor? Kingus kíméletes keltegetése a „Kárókatona” c. opussal, Ági mamához való hozzádédelgetés, Noémit felvesszük, Bálintékra vadászunk, tervezett reggeli kimarad à kompromisszumos reggeli, kompromisszumos időpontban, kompromisszumos körülmények közt, órás kavargás Fehérváron, rajt előtt fél órával beesünk, start előtt fél perccel rajtzónába állok – hosszú gatyát épphogy lekaptam, hajam nem volt idő fonni, hajgumim nem volt, MaltoVit otthon maradt.

Első kör: a pálya szép, útviszony nem ideális, lassan szakadozik a mezőny, a létszám túlnőtte a pálya egyéni futhatóságát. Végéről indulok, egyedül, társaság nélkül.

Második kör: (nem lesz 114 körre lebontva, nyugi :)) tömeg, légzésem nehézkes, lábam kötött, alhasam görcsöl, Attila mutatja, hogy gyorsítsak… Innentől pontosan tudtam, mit kell tennem a hatékonyságomért: fejben kiiktatni Attila jelenlétét.

Az első 3 óra alhasi görcsökkel, rutinból a tervezett iramban telt el. Körönként néztem Mikkamakkát, hogy dobál köveket a patakba, eteti a hattyúkat, s ahogy hallottam, hogy buzdít, a legszeretetemről biztosítóbb hangon ordítottam ki neki a pályáról. A következő 3 óra a verseny mélypontja volt. Alulöltöztem. Megtévesztett a beígért 14 fok és a sok rövid gatyás csaj. A szél a part menti szakaszokon kifejezetten hidegen fújt. Így  - bár nem terveztem, s a fejemben 12 órán csak nagyon indokolt esetben fér bele ilyesmi – de cicanacit, s széldzsekit vettem. Mindegy, alibi deponak jó volt…  Kingamanka elaludt a kocsiban. Jó volt, hogy nem kellett azt az erőfeszítést megtennem, hogy találkozásunkkor huncutkodok neki valamit, mert biztosan bizonytalanságot ébresztett volna benne, ahogy hazudom a jó kedvet. Kedves Fidónak is volt végre egy kis saját rendelkezésére álló ideje, amit mások segítésére fordíthatott. :) Hányingerem volt, de kellett az energia. Úgy döntöttem, a főtt étel sűrűjéből eszem, ha kijön, hát kezdem elölről banánnal. Az első tál főtt étel az enyém volt, Kedves hozta nekem! ♥ A fáradtság, s a futás végeláthatatlansága lecsupaszít. Lemorzsolódnak a sallangok, s csak az áll meg, s csak az marad, ami az egyén számára valóban érték. Jaj, de könnyű halálra rémülni a saját ürességünktől. Rádöbbenni Isten nélküliségünkben álszent képmutatásunkra! „Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem.” (Zsolt. 51:12) Csak a Kedves látványa volt kívánatos számomra.

Az alhasi göcs kisugárzott a derekamhoz, ahol lépésenként megemlékezhettem róla. Nem gyógyszerezem, ha nincs végszükség. Az ember biológiája nem végszükség. Noémi gyors telefonosos segélyt intézett: Zsuzsit kaptam vonalba, szociális szakember, a segítés a munkája, a munkája az élete; már olvasta is a bibliai igét. Irántam való szeretet hozta a változást bennem. Hiszem, hogy „Isten szeretet” (I.Jn.4:8) és ő ebből a szeretetből tudott közvetíteni.

Egy kör előnyöm volt Editen, esélylatolgatáshoz még haj, de korán, s én már haj, de unom az egészet! Szerettem volna egy „biztonsági kört” adni még neki, hogy kikerüljek a versenyszellem nyomasztó hatása alól, de nem tudtam összpontosítani, képtelen voltam összeszedni magam, s a tempóváltás meglehetősen korainak tűnt. A fél táv sok szempontból forduló pont volt. Zsolti és Dóri célba ért, Illus is bevégezte már és persze a nagy Kicsi! Ünnepélyességgel töltött el a nekik járó tisztelet megadása és a gratuláció!

Zsolti 300 méterrel maradt el a dobogótól, ami teljesítményét nem kisebbíti. Kicsi ezüstöt kapott a nyakába – írnám, remélem hamarosan aranyat az ujjára, de hát azért mégis csak személyeskedés, de ez a reménység az én jogos tulajdonom… Ezúton köszönöm Péternek a kedves buzdítást! Illus státusza: futó. Elkötelezett, küzd, teljesít. Észrevételem szerint Dóri nyújtotta csapatunkból a „tudása” legjavát! Pleko Klári szépen gyorsulsz! B.E. Hanka, mint a metronóm, egyenletesen, nyugodtan, megingathatatlanul tolta végig. Az esztergomi csajszik elragadóak voltak! Nem véletlen akadt rájuk a fotós is! Kedvesen, csinosan, együtt teljesítették tervüket. Köszönöm az átbeszélgetett, gyorsan múló pillanatokat Zsuzsinak és Áginak. Szilvi az utolsó órájában a tízedik körét verte rám. Annyival könnyebb lenne, versenytársként tekinteni rá, ha nem lenne ilyen természetes és szerethető – és ha kicsit jobban futnék. Anitám, Béla! Kösz a drukkot! – kemény, mikor a 24 órás magyar válogatott tagjai buzdítják az embör lyányát pálya szélről! ;) Kedveseim! Sokan név szerint üdvözöltetek. Borzasztóan szégyellem, hogy nem viszonoztam. Gyertek, fussunk együtt pár kört, s ígérem, legközelebb előre köszönök – most meg csak köszönöm.

Noémi Julcsit adta telefonvégre. Be sokat ér a hiteles szó egy erős személyiségtől: "Mint az arany alma ezüst tányéron: olyan a helyén mondott ige!"

A 12 órás verseny előnye, hogy ilyen sok idő alatt bármi megtörténhet. Ha fájdalmad van, még akár el is múlhat, ha rossz napod van és mondjuk tegnap 14 órakor kezdődött, akkor törvényszerűen tovatelhet, s egy önfeledtebb „napba”, 24 órába léphetsz. Így volt ez a hasfájásommal is. Az idő múlása által elmulasztatott. A hányingerem vélhető sóhiány okán a Kedves „szerzett” paprikás krumpli orvosolta. Beálltam egy lassabb, de egyenletes tempóra, ahonnan még van felfele, de nem most! Továbbra is borzalmasan unalmas volt egyedül menni. Néha kaptam kört, de egyre sűrűbben adtam. Az elhaladás pillanatában történő szóváltás, bíztatás tartalmatlan, gondolatokat nem gyökereztető kommunikáció volt. Edit tempója és személyisége keltette bennem leginkább a vele való beszélgetés vágyát. Sokszor kerültünk egymás mellé, s érzésem szerint őszinte kísérleteket tettünk erre, de valahogy nem jött össze… Egymást bíztatva kerülgettük egymást. Persze nem tudok elfüggetleníteni attól, hogy két esélyese vagyunk egy versenynek, s én szeretnék a végén a legtöbb kilométert teljesített nő lenni, de attól sem, hogy tisztelem Editet, jó fej, ismerem állhatatosságát, s közös élményeinkre, hálával és örömmel gondolok vissza.

 Noémitől elkértem már a zeném, de még nem hallgattam. Bálint és Zoli a kezdeti higgadt együtt futás után szétszakadtak. Bálint futotta, mit tudott, Zolit bedarálta az időmennyiség felfoghatatlansága – állóképességét ismerve az erőnléti problémája nem indokolt, én így értelmeztem. Az elkövetkezendő órában találkoztunk néhányszor, s akkor mentünk együtt egy-egy kört. Örültem neki. Az ominózus esetet, miszerint megzsaroltam, csak azért említeném meg, mivel meglátásom szerint az elért eredményem erőteljesen befolyásolta: ő ment, én jöttem, mondtam: menjünk, mondta: menjek, mondtam: nem, csak ha megyünk – Edit 200 méterrel lehetett előttünk. 8. órában járhattunk, egy kör előnyöm volt. Másodpercekig néztük, ahogy távolodik. Engem inkább az foglalkoztatott, hogy Zoli meginduljon, rajta pedig úrrá lett a lelkiismeret és a versenyszellem. Azt mondta: Ááááá!, azt’ megindultunk. :) Adta nekem rendesen! 5:10-5:20 közti köröket mentünk. Gondoltam, ha tartom az iramát, addig ő sem áll meg, én is haladok, s addig is együtt csináljuk – egyszerű gondolatok, de az idő múlásával ez ember egész leegyszerűsödik! :) Elmentünk Edit mellett, a tempó maradt, figyelmem az iramon, mentünk tovább. Zoli frissítéséig mentünk együtt, majd a lendületet őrizve mentem tovább. Még fél kört adtam Editnek. Helyzetfelmérés, újra tervezés után az elmém úgy döntött: megelégedhetsz, megnyugodhatsz, figyelj befelé, menj tovább. Attilával kontroláltattam:

-          Másfél kör, kb. 3 óra elég lesz?

-          Elég!

Mikka felébredt. Fidóval úgy döntöttünk, mivel nagyot aludt, s látszólag bírja a közeget, maradnak a verseny végéig. Örültem – nem utolsó sorban megoldódott Noémivel való hazajutásunk. A versenyközpontban játszóház volt, délutánra „odabútoroztak” anyukámmal. Ahogy sötétedett, a sötét, esős időből beláttam, ahogy csúszdázik, labdázik, barátkozik. Olyan kedves látvány volt! Fidó segített, ahol, ahogyan és amit tudott. Hálával és büszkeséggel töltött el, hogy mi egymáshoz tartozunk. Mindketten, anyukámat beleértve mindhárman legjobb tudásuk szerint csinálták a dolgukat, én is így vágytam! Erőm volt, zeném volt, kedvem volt. Mentem, de gyomrot kibélelő, tápláló kajára volt szükségem. Elsőként Noémi tért vissza az ebédből maradt meleg paprikás krumplival, szaft nélkül, virsli nélkül, ahogy kell. Piszok jól esett. Attilának mondtam: finom volt, jól vagyok! Megkóstolta: ez egy szar legközelebb ezt is hozunk, egészségedre! Másodikként Dóri által lőtt bébiétel, harmadikként Fidó főzetett valahol egy krumplit nekem, de ezek már valaki más belében végezték…, én pedig már egész máshol jártám, mint az az egy kilométeres karika. Lebegtem, szárnyaltam, világokat hódítottam, szerettem, derültem, a fülemben szóló zene a fejemben visszhangzott, s táncolt rá a lelkem. Talán két óra lehetett hátra. Semminek tűnt. Két világ közt voltam. Átéltem a törékenységem, a múlandóságom, és az élet iránti makacs szeretetet. Egy tollpihe voltam melyet a Szent Lélek fúj. Ez Isten munkája az emberben, mikor nem a világ formál minket, hanem mi a világot.

Az élen járók „önbeteljesítő jóslatának” eszenciája, hogy az elsőnek járó taps, bíztatás, képes többet adni, mint amennyi szükséges lenne ahhoz, hogy nyerni tudjon az illető. Köszönöm elsősorban a csapatunknak, akik esőben is, körről körre ujjongva bíztattak, az ismerősöknek, akik név szerint buzdítottak, és az idegeneknek, akik ez időre rokonlélekként fogadtak bizodalmukba.

Kedveseim! Hadd mondjam el, hogy ez nem rólam szól! Ez rólad szól! Arról, hogy megfeledkezve magadról kis időre, más sikeréért élsz, vele élsz, vele gondolsz, s egy-egy hátborzongató bíztatásban magad adod őérte. A te szavad az ő tettéért. Különösen értékes tálentumotok a más sikere felett való örülés. Köszönöm, hogy megajándékoztatok vele. Kivételes emberré tettetek.

Utolsó fél óra. Bikkmakk elaludt. Kedves mellém áll pár körre, erős a tempó, én gyenge, de Isten erős bennem. Haladunk, szar az út, minduntalan bíztat a lámpás srác, Kedves húz, büszke. Attilára lesek, látom a szemében, az ő álmáért is futok. Most már, rá mertem nézni. Teljesítem, célba érek. 124.4 km nem a második legjobb eredményem, nem volt célverseny, tudok többet, de ez szolgálta javamat.

A masszázsnak voltak rosszabb pillanati, mint a futásnak, citromos, mentes Gösserrel enyhítettem. Ekképp töltöttem az eredményhirdetést, dobogón Attila képviselt: Gesztusképp, emlékül Noéminek, s Attilának szántam volna valamit a csomagból, ami mint kiderült egy bort és egy sportitalt tartalmazott, ezt „nyertem”. Noémi megkapta a bort, Attila pedig a … ööö… a köszönetem, mivel az izo nem volt túl személyre szabott. :)

Gratulálok minden táv, minden teljesítőjének. Szeretettel ajánlva „kívülállóknak”, tudatában annak, hogy „12 órát futni megállás nélkül lehetetlen”, de meggyőződve arról, hogy embereknél lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.” (Mt. 19:26) S tisztelettel ajánlva „tapasztaltaknak”, akik már ízlelték a mennyei mannát: emlékezve, hogy „kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetből, hogy senki ne kérkedjék (Ef. 2:8-9). Magam részéről pedig hálát adva, s Isten tenyerére helyezve „A” szintű tervem, melyet hiszem, megad: „mert a hit remélt dolgok valósága és a nem látottakról való meggyőződés.” (Zsid.11:1)