Évek óta elkötelezett híve vagyok a téli nyári szabadlevegős futásoknak. Úgy esőben, mint hóban. A havas terepet kimondottan szeretem. Tegnap azonban olyan szörnyű idő volt, kellemetlen esős, szeles, hideg, hogy úgy döntöttem, jöjjön aminek jönnie kell elmegyek egy fittnes terembe.

Az ujpesti Oxigén igencsak elegáns hely, tömve korszerűbbnél korszerűbb képekkel. Rajta TV lehetőség, minden mutat és számol, IPOD csatlakozás, úgy , hogy a szerény kis agyonizzadt pulzusmérőmre nem is volt szükség. A távolság sebesség és eltelt idő adatok viszont kfejezetten ösztönöztek a jobb teljesitményre és arra, hogy a tervezett távot valóban lefussam. Az önmmagukat folyamatosan nézegető izomemberek között viszont elveszettnek éreztem magam. Mit keresek én itt egy kis erdei kocogó.

Jó volt. De az a sok tortúra, a be és kicsomagolás, az utazás viszont nehézkessé teszi az ügyet. Végszükség esetén átmegyek a közeli, kissé egyszerűbb és olcsóbb kmegyeri teremben, de az esetek zömében visszatérek a régi módszerhez. Cipő fel, esetleg esőkabát és irány a szabad levegő, ha meg más hasonló gondolkodásúval is találkozom akkor teljes az öröm. Lehet számolgatni, de szerintem a gép nem veheti fel a versenyt a természettel.