A nagy izgalommal vágyott első nap eljött, amikor ujra a terepen lehetek. Lábam már nem fáj, az idő és a kedvem jó. Néha néha még a nap is kisüt. Gondoltam, hogy egy szokásos patakpart kör visszahozza a régi futások hangulatát. A latyakos hó a süppedő sár azonban visszakényszeritett az útra.
Már az első percek hozták a megdöbbenést, rendszeres teremedzések, úszások, kerékpár, eliptikus nem helyettesithetik a szabadban a szilárd talajon történő futást.
Nehéz volt. nem is értettem, hogy miért, még a pulzus zónámat is át kellett állitanom, míg a futógépen normális 130-140-es ritmus természetes, itt most 130 körül már alig vánszorogtam. Jaj de nehéz, nehéz mondogattam. Kb 30 perc után arra gondoltam, ez hülyeség csak arra figyelni, hogy milyen nehéz, próbáltam tudatosan lazitani és ráhangolódni arra, hogy ez ismét egy örömfutás, amiben a havas foltok ellenére már érződik a tavasz. Tudomásul kell vennem, hogy a karácsonykor felszedett néhány kiló sulytöbblet is súly, amit vinnem kell- ha már megettem-
Lényeg az, hogy visszatértem. Egyébként is hamvazó szerda után kezdődtek a böjti hetek, és a tavaszi szél majd elröppenti a fölös kilókat, áprilisra már visszatér a régi, új forma. Tanulva a tapasztalatokból, figyelni kell a lazitásra és nyujtásra. Türelemmel kell felépiteni kondiciót. Az alapok megvannak, csak kedv és akarat kell. de ebben sincs hiány.
Úszni is szeretek, de az úszás rontja a futóteljesitményt, futás után pedig nehezebb úszni, mégis szükség van mindkettőre. Holnap a Dagályban lelazitok.