A különösebb felkészülés nélkül bevállalt, és meglepően könnyedén leküzdött BÚÉK 20-as túra után nem volt kérdés, hogy idén a Téli Mátrát sem hagyjuk ki. Tavaly mindkét túra kimaradt edzetlenség miatt, és bár idén sem nevezhető edzésmunkának az, amit eddig műveltem a télen, ez most kevésbé zavart. A BÚÉK 20 óta eltelt négy hét mindegyikén futottam egy 6km-t futópadon, és úgy gondoltam ez bőven elég lesz a 26km-es táv teljesítéséhez, az a közel 1000m szint meg nem nagy ügy. Bátor voltam, na.
Az időjárás miatt aggódtam kicsit, a hét elején még röpködtek a -15°C-ok, de aztán hétvégére már 0 körüli értékeket jeleztek, némi havazással. A hóval nekem nincs bajom, pláne egy téli túrán, a lefelékben bátrabban lehet ereszkedni, máshol meg úgyis futhatóvá tapossák az elöl indulók. Egyéni csúcs megfutására ugyan nem alkalmas a havas terep, de annyira szerencsére nem bolondultam meg, hogy jelen fizikai állapotomban egyáltalán eszembe jusson ilyesmi.
Eljött a január 30-i szombat, hajnali kelés, összecuccolás. Jóval a tervezett fél 7-es indulás előtt sikerült elhagyni a lakást (ilyen is ritkán van), lévén még ki kellett ásni a hó alól az autót, és összeszedni a városban a többieket: Borát, Tódit és Endrut. Az utakat még nem takarították, a szakadó hóesés miatt vacak látási viszonyok uralkodtak, lehetett is döngetni vagy 30-cal a városban, az autópályán meg már akár 80-nal is. Oda is értünk Pestről röpke 3 és fél óra alatt Mátrafüredre, hogy csatlakozzunk a vásárhelyi csapat azon részéhez, akik szintén a 26-os gyerektávon indultak, és még hajlandóak voltak megvárni minket. Bora az S-ses gyalogtúrát választotta, de Ádámmal és Juhász Gabival kibővülve már egy hatfős csapat gyűlt össze, hogy szaladjunk egy jót. Gyors átöltözés játszóruhába, felülre négy réteg ruha, plusz sapka, kesztyű, a lábra pedig tájfutó szöges. 10:10-kor már bélyegeztek is a rajtoltató lányok a papirosra, aztán uzsgyi.
A kellemesnél kicsivel gyorsabb tempóval indult neki a társaság, de várható volt, hogy Endru nem fog bírni magával, arra viszont nem számítottam, hogy Tódi is lazán ott tolja majd elöl. Mondván, hosszú lesz még a mai nap, Juhász Gabival és tesómmal hármasban kezdtük felvenni az üldözőboly szerepét. Majd a falut elhagyva Juhász Gabi is úgy döntött, hogy kellően bemelegített és az élmezőny után eredt. Amatőrök, gondoltam. Nekikezdenek itt rohanni az elején, aztán majd az első komolyabb emelkedőnél megpusztulnak. Utolérem őket úgyis, maradjunk csak a kényelmes kocogós iramnál. Amúgy sem lehetett nagyon haladni, sokat kellett túrázókat kerülgetni, ami a keskenyebb, bozótosabb szakaszokon szinte lehetetlen, a szélesebb utakon meg a térdig érő hó miatt igencsak küzdős volt. Komoly emelkedő nem akadt Lajosházásig, csak mutatóba egy-kettő gyengécske, azokat könnyedén megszaladtuk. Néha-néha bevillant Ádám rikító felsője a távolban, jelezvén, hogy csak pár percre vannak előttünk a többiek, az ellenőrző pontnál beérjük őket. így is lett, közvetlen Ádám mögött toltam a papirosomat a bélyegző emberke elé, aki a hagyományoktól eltérően most nem Medvegyu, egykori kollégám volt, holott eddig minden Téli Mátrán ő őrizte Lajosházán a pontot felesége társaságában. Sebaj, túltettem ezen magam, és bevártam tesómat, aki egy percnyire azért lemaradt tőlem. Gyors pecsét nála is, de mikor körülnéztem, a csapat többi része már sehol, indulás gyorsan utánuk. Jött a második, már jóval keményebb szakasz: fel a Vörömarty-turistaházhoz.
Érezhetően ritkult a gyalogos mezőny, a bátrabbak (vagy hülyébbek?) a 36/42-esen Mátraszentimre felé tartottak, a 19/26-oson kevesebben maradtak. A völgy laposabb részén egész jól lehetett haladni, keskeny, de jól letaposott ösvényt hagytak maguk után a korábban indulók, és kerülgetni is alig kellett a népeket. A patakon való átkelés sem okozott gondot, rendesen be volt fagyva minden, nem kellett a jeges vízben lemosni a cipőt, arra a nyakig érő hó amúgy is tökéletes volt. Aztán a meredekebb szakasz aljában sikeresen utolértem egy méretes túracsoportot, pont ott, ahol párszáz méteren át sűrű bozótosban haladt az út. Muszáj voltam visszaállni gyalogtempóra, kezdett reménytelenné válni Tódiék megfogása is. Pláne hogy a túracsoport összefüggő masszát alkotva szinte végigért a tetőig, így aztán ahol már lehetett előzni, ott folyamatosan a mély hóban kellett bukdácsolni. Kicsit kínlódós volt ez a rész, kezdtem csillagokat látni, mire felértem a házhoz, de belegyalogolni azért nem kellett egyszer sem, végig tudtam futómozgást imitálni. Odafönt kis pihenő, leveshez nem álltam sorba, nincs rá szükség. Tódiék sehol, mint kiderült ők itt meg sem álltak, egyből futottak tovább. Tesómat azért még megvártam, hogy együtt induljunk neki a Pisztrángos-tóhoz vezető, pihenőként funkcionáló szakasznak.
Ezen az útvonalon már csak a 42-esek maradtak, egyre kevesebb emberke szédelgett már körülöttem, viszont meg-megjelentek a hosszútávon korán induló futók is. A pihenőszakasz sajnos nem töltötte be teljesen a szerepét, a hó itt az északi oldalon jóval nagyobb méreteket öltött, cserébe le sem volt rendesen taposva. Mély, szabdalt fehérségben bukdácsolhattunk végig. Az ep-nél pecsételés, frissítőre itt sem volt szükségem, zsíros kenyeret rakhatott az arcba, aki akart. Tesóm megint lemaradt, de már olyannyira, hogy nem is vártam meg, kezdtem fázni az álldogálásban, inkább nekilódultam a vicces szakasznak.
Pisztrángos-tó - Kékes: 2.7km, 350m szint. Tesóm eddig mindig végig tudta futni, nekem a nyereg előtt nem sokkal durva meredekre váltó részig szokott sikerülni, majd onnan a kicsit laposabb részeken tudtam futni. No most az első 5 méterig sikerült, onnan séta. Aztán azért a Gabi halálánál bele tudtam kocogni, de onnan aztán megint a 'mindegy mikor, csak valahogy jussunk fel' jellegű mozgást vettem fel. Szépen, egyenletesen, de küzdősen haladtam fölfelé, és csak néha kellett megállni fújni egy kicsit. Nagyon kemény volt ez a szakasz ebben a hóban, nem is bírta a lábam görcs nélkül. Már túl voltam a meredek részen, a torony alatt jártam, és próbáltam volna belekocogni, mikor szólt a vádlim, hogy ő ezt annyira nem szeretné. Kis nyújtás, lazítás, és séta (vánszorgás) a síházig. 45 perc lett a fölfele, holott volt már korábban 25 is. Pecsételés után evészet, ivászat, pihenőzés. Az addig zsebben magammal cipelt sportszeletet elpusztítottam, és betoltam vagy három pohár teát is. A lábizmaim teljesen el voltak készülve, elképzelésem sem volt, hogy hogyan is fogok lejutni a hegyről szétgörcsölt lábakkal. Gondolkoztam ezen úgy 20 percet, végül a valahogy majdcsak lesz alapon elindultam, éjszakázni mégsem a Kékesen kellene. Épp ekkor futott be tesóm is a házba, sokkal jobb állapotban ő sem volt, de legalább még élt, talán nem kell este keresni. Hagytam agonizálni, én meg irány ki a télbe.
Óvatos léptekkel haladtam el a kő mellett, arra koncentráltam leginkább, hogy ne kapja el a görcs a lábam az első métereken, onnan már jó lesz ez. A lényeg, hogy tudtam futómozgással haladni. Időjárásilag a Kékes más dimenzió, őrült hideg szél fújt odafenn, jó 10 fokkal lehetett hidegebb, mint lent, az izzadtság 8 és fél másodperc alatt fagyott rám. Szabályos sprintet kellett levágnom a parkolók végéig, ahol végre lefordulhattunk a szélmentes erdei ösvényre. A lefele jól ment, lassan de biztosan haladtam, élvezetes a terep. Egyes részeken kellemesen jeges volt az út a hó alatt, egy ilyen tükörjégen burkoltam is egy szépet. A pontozóbírók 5.9-esre értékelték a mozdulatot, szerencsére a térdem és a bokám is túlélte, nincs gond, mehetünk is tovább. Mátraházánál becsatlakoztak a túrázók, lehetett megint tömegesdit játszani. A köteles résznél csúnyán feltorlódott a sor, nem volt kedvem a bozótban előzni, inkább kivártam a sort, nem sietünk már sehova. Bélyegzés a Gyökeres-forrásnál, innen már csak 4.4km, és még mindig tudok futni, érthetetlen. Az utolsó szakasz eseménytelenül telt, egyszer álltam csak meg nyújtani, annyi belefér. Feltűnt végül a falu szélét jelentő első kerítés, innen már tényleg nincs sok. Az utolsó kilométereken is könnyedén, mosolyogva futok, mintha csak most indulnék egy laza szigetkörre, és nem 26km után lennék, megmászva a Kékest is. Nettó 3:27-as idővel futok be a start/célhelyre, az eredménylistába a bruttó 4:10-es túraidőm kerül, ezzel 28. vagyok a távon. Mondhatjuk, hogy volt már ennél jobb is, legalább a hóra ráfoghatom. Tódiéktól jó 40 perccel maradtam le, Endru meg megfutotta a legjobb időt a mezőnyben (2:48).
Igazi télies túrára sikerült az idei Téli Mátra, elismerésem mindenkinek, aki bármelyik távot leküzdötte. Jövőre ugyanekkor, ugyanitt, és ha nem lesz félméteres hó, akkor akár a 2:30-as PB is megpályázható. Következő izgalmas esemény idén az Országos Hosszútávú Bajnokság lesz áprilisban Zalában, ott is a túlélés lesz a cél.