Megkezdődött a 2011-es év, és ezzel együtt eljött az első keményebb megmérettetés is a hagyományos BUÉK 20 teljesítménytúra formájában, mikor is egy kellemes kis 20km-es kört teszünk meg a Budai-hegyekben sok-sok mászással, természetesen végig futva. Ha jól számolom, ez már az ötödik teljesítésem, a legelső még amolyan pályabejárás volt csak, majd a következő kettő már erős versenytempóban ment le (nettó 1:45-1:50 körüli időkkel), aztán tavalyelőtt térsérülés miatt kihagytuk, tavaly pedig komolyabb edzésmunka hiányában csak egy könnyed túlélőiramot választottunk (nettó 2:07). Idén sincs ez másként, a decemberi egy darab futóedzés nem mondható felkészülésnek, úgyhogy most is csak egy laza kocogást terveztünk be, persze a felfeléken muszáj küzdeni, ha fel akarunk egyáltalán érni, de az idővel most sem versenyzünk, lesz amennyi lesz.

Az időjárás előrejelzések kedvezőek voltak, pluszokat mondtak. Olvadó hóra, latyakra számítottunk, tesóm ezért az Inov terepfutócipője mellett döntött, én meg már választás nem lévén, lenyúltam a tájfutó szögesét, mivel az enyém ősz óta dögrováson van. Aszfaltfutó cipő nem volt esélyes. Utólag nézve a szöges volt a nyerő választás, a letaposott havon jól tapadt, egyedül az aszfaltos részen lehetett vele jókat csattogni.

Rajt: Hűvösvölgy

A szokásos csapatból Tódi most hiányzott, így idén tesómmal és Tojással hármasban küzdöttünk meg a heggyel. A reggel nem ment zökkenőmentesen, 9 óra körül szerettünk volna elrajtolni, de addigra csak a felébredés sikerült. Összekapartuk hát gyorsan a játszóruhát és húztunk ki Hűvösvölgybe, hogy a hivatalos utolsó rajtidő után negyed órával benevezzük magunkat. Tesómnak a 907-es, nekem a 908-as rajtszámot osztották, végül 10:30-kor megkaptuk a rajtbélyegzőt is. Gyanítom, mi voltunk az utolsó indulók a mezőnyből.

1.Hármashatár-hegy

Turistatérkép-részlettel nem készültünk, ismertük már az útvonalat, meg amúgy is csak a többiek után kell haladni. Vészhelyzetre pedig volt egy vázlat az itinerben. Természetesen a rajt után 10 méterrel már benéztük az útvonalat, nem a jelzésen mentünk le, hanem 15 méterrel odébb, kerülve ezzel fölöslegesen több métert is. Egyéb bénázást ezen kívül nem követtünk el, ment rutinból az útvonal. Bemelegítésként felszaladtunk a Vadaskerti-hegyre (1.4km, 160m szint), hogy aztán egy rövidke pihentető lejtő után nekieshessünk az egész túra legviccesebb szakaszának. A Határ-nyeregtől induló lankás kis felfelén ugyanis 50m szintet kellett felvenni alig 150m-es távon. Nem mondom, hogy nagyon könnyedén felszaladtam, de megvolt végig futómozgással. Persze a felénél már nagyon néztem, hol van már a vége, kezdtem csillagokat látni, a tüdőm sípolt, a combom durrant befele rendesen, de valahogy csak feljutottam. Odafönt jól esett volna egy oxigénsátor masszőrrel, de csak egy pár száz méteres lapos szakasz jutott regenerálódásnak, aztán jöhetett megint az emelkedő, fel végig a Hármashatár-hegyre. Még 100m szint a csúcsig néhány kisebb kaptatóval, de ez már meg sem kottyant. Eljutottunk hát az első ellenőrző állomáshoz, pecsételés meg minden. Tesóm kicsit lemaradt, amíg felért, addig nyújtás, lazítás.

2. Apáthy-szikla

Innen egy pihenőszakasz következett, hosszas lefelével. A tető után volt egy kis rész, ahol még a szögesben is csúszkáltam, de utána egész Fenyőgyöngyéig csak lankásan ereszkedett az út, kényelmes kocogással ki lehetett heverni az eddigi mászásokat. Fenyőgyöngyénél Tojás megnézte a kutat, nem-e, de nem. Kis vízvételi lehetőség jól jött volna. Újabb emelkedő jött az Árpád-kilátóig, az elején combosabb résszel. A kilátónál rövidke lazítás és kilátás, majd indulás tovább. Újabb lejtő végig az Apáthy-szikláig, ahol bója, ellenőrző pont, pecsét és újabb kilátás várt ránk.

3. Z+ elágazás

Következett a városi szakasz, amit annyira nem szeretek, a szöges cipő meg pláne. Meredek utcákon folytattuk a lefelét egész a villamos vonal alatti aluljáróig, hogy onnan ismét egy hosszas felfele vegye kezdetét, a lejtőket jó darabig elfelejthettük. Átkeltünk a Hűvösvölgyi úton, persze nem a lámpánál, ahol lett volna értelme, hanem száz méterrel odébb, mert valami idióta oda jelölte ki a zöld jelzést. Nem sikerült elüttetni magunkat, így tovább folytattuk utunkat kis utcákon felfelé, hogy aztán a gerinc túloldalán egy meredek lépcsőn ereszkedhessünk le a Kuruclesi útra. A Ferenc-halomra már több éve nem kell felmászni, jobbról kerüli a túra útvonala. Kár, pedig ez is egy vicces rész volt. Itt volt egy rövidke havas erdei szakasz, majd újra aszfalt, el a Budakeszi útig, ahol megint át kellett verekednünk az autóáradaton, hogy bevethessük magunkat az erdőbe, és újabb meredek kaptatót kapjunk az arcunkba. Leküzdöttem ezt is, és már-már kezdtem durván fáradni is, szerencsére jött az újabb ellenőrző pont. Itt kuncsorogtunk egy kis gyümölcslét a pontőröktől, ezzel elhárult az a veszély, hogy még a Hárs-hegy előtt összeessek a kimerültségtől. Tesómra itt is kellett egy kicsit várni, de kellett ez a pár perc pihenő, hogy összekapjam magam.

4. Nagy-Hárs-hegy

A pontot elhagyva Szépjuhásznéig rákészülhettünk lelkileg a túra utolsó brutális szakaszára. A gyerekvasúttól a Hárs-hegy csúcsáig 100m szintet kellett leküzdeni 700m-es távon. Szépjuhásznénál még volt egy gyenge próbálkozás a kútnál, de ez sem akart játszani, úgyhogy irány a hegy. 10 méter után már éreztem, hogy ehhez én most kevés vagyok. Azért igyekeztem futómozgással haladni, de aztán a legmeredekebb rész végefelé szégyen és gyalázat, de bele kellett gyalogolnom egy jó 100 métert. Ilyen csak a legelső túrán fordult elő, azóta mindig végigfutottam ezt a fölfelét is. Végül fölértünk a kilátóhoz, kaptunk pecsétet, meg minden. Újabb pár perc lazítás, nyújtás, a nehezén már túl vagyunk, innen már csak annyi feladat maradt, hogy lábgörcs nélkül lejussunk a hegyről.

5. Nagyrét

A lefelével nem akadtak gondok, és bár az alsó lábszáram teljesen el volt készülve, egyszer sem gondolta azt, hogy görcsbe kéne állnia. Óvatos, kocogós tempóban ereszkedtünk, a futott idő már ígyis-úgyis szar lesz, nem volt hova sietni. Éljük túl, és kész. Le is értünk a Nagyrétre, ahol a túlsó sarokban várt az utolsó ellenőrző pont, nagy rakás szaloncukros zsákokkal. Egy szaloncukor ment az arcba, a többi színből meg egy-egy a zsebbe. Nem teljesen világos, miért jó a cél előtt 900 méterrel egy ilyen frissítőállomás, a Z-elágazásnál vagy a Hárs-hegyen sokkal több értelme lenne az enni-innivaló osztogatásnak.

Cél: Hűvösvölgy

A Nagyrétről már csak egy levezető kis kilométer volt vissza Hűvösvölgy vasútállomásig, 5 perc alatt letudtam, így végül 132:59-es nettó futóidővel, és 2óra 40perces bruttó túraidővel sikerült leküzdenem az idei BUÉK 20-at. A célban meleg tea, virsli, kitűző és oklevél volt a jutalom, utóbbin az szerepel, hogy valójában ez már a hatodik teljesítésem volt. Kellemesen elfáradtam, egy hétig garantált az izomláz. Újabb hasonló futás a Téli Mátrán várható, addig jó lenne néha futóedzéseket is produkálni, nehogy aztán ottmaradjak a hegyen.

Idők, résztávok: