Ketten ismét löketet adtatok, hogy jó úton indultam el, amikor futásra adtam a fejemet. Elsőként lassukapitany írt, köszönet érte, aztán Gabi1, nell1, és Tündüs is erről biztosított. Aranyosak vagytok!
Nem tudom ti hogy vagytok vele, de van aki társakkal tud futni, én viszont inkább amolyan magányos farkas lehetek, mert örömmel tölt el azaz idő amikor egyedül vagyok futás közben. Nincs ott senki és semmi csak én és az út előttem. Érzem a talajt a talpam alatt és a szelet az arcomon. Nem aggasztanak a napi gondok, nem is gondolok rájuk, mégis előfordult már, hogy futás közben "ugrott be" valamire a megoldás, vagy legalábbis egy alternatíva amire addig nem gondoltam.
Amúgy magamról még annyit, hogy munkahelyemen ülő munkát végzek, talán ezért is "fekszik" annyira a futás. Valahol egyensúlyban kell lennie a két dolognak. Ti is észrevettetek már hasonlót?
Ma estig dolgozom, aztán haza a családhoz, gyerekfürdetés, vacsi, mese, és szundi, mert holnap reggel megint ovi. Idén kezdtük, nem megy zökkenőmentesen. Talán ezek miatt a feszültségek miatt is jót tesz felvenni a nyúlcipőt és neki iramodni.
Üdv nektek, kik hasonló cipőben jártok, derűs napokat.
Doni
Szia!
Jól ráéreztél. Én is hasonlóképpen vagyok a futással. Egyedül szeretek menni, nagyon ritka, ha igényem van a kíséretre. Ahogy Bozót mondaná: "én-idő". Nálam is leesik a napi teher, jönnek világ-megváltó gondolatok, megoldások a problémákra vagy "csak" egyszerűen eszméletlenül jól érzem magam tőle... Ja és közben nem hallja senki, mikor túlkiabálom az mp3-lejátszót, valamint annak sincs szemtanúja ha rock-sztárnak érzem néha magam közben! :) ... És páros lábbal ugrálok a pocsolyába, fülig ér a szám, rácsodálkozom a világra... És ez akkor mind-mind csak az enyém! További szép élményeket neked! :)