A 6. alabárdos edzésnaplója
Tegnap - köszönhetően a köz érdekében folyatatott munkaviszonynak – fényes nappal mehettem futni. Úgy fél három tájt. Meg azután, ha később akartam volna futni az inkább ma lett volna túl korán. Magyarul éjfélre értünk haza a PeCsából. Jah, kérem a nosztalgiára áldozni kell, bár a Kontroll Csoport koncertje azért több, mint egyszerű nosztalgia. [de erről inkább nem az edzésnaplóban]
Ragyogó napsütésben, mondhatni melegben indultam neki.
Izomhőemelkedéssel, mert az meg amióta előjött az istennek sem akar elmúlni. Tovább az eredetire>>
Időzavar. Leginkább ez az oka annak, hogy amolyan „two in one” posztot írok. No meg az, hogy igazából futás közben nem történik semmi különös.
Főleg olyankor, amikor üres a pálya, itt a XV. utcában. Márpedig így, hogy a pálya már délután ötkor sötétbe borul, egyre kevesebb embert lehet látni. Nem, nem azért, mert sötétben amúgy sem látni. Mert tényleg alig látni. Tovább az eredetire>>
Pocsék. Pocsék. Pocsék!
Ennél még az is jobb lett volna, de minimum hasznosabb, ha itthon maradok. Kicsit nehézkesen ment. Ha most lenne egy kifogás kerekem, akkor szívem szerint megpörgetném, és már írnám is az eredményt, arról, hogy szar az idő, vagy hogy tegnap kicsit többet trappoltam a kelleténél, vagy hogy még nem gyógyultam meg, vagy… Azt hiszem a kifogásgyűjteményt még én is unom. Tovább az eredetire>>
Négy nap szenvedés után ma reggel végre neki indulhattam. Persze csak szép szolidan, elvégre… Ja, nincs elvégre, most nem a KFT korai slágereiről van szó.
Tehát kényelmes tempóban nekiindultam. Annyira kényelmes volt a tempó, hogy az RDS éppen hogy hat kilométert jelzett ki óránként. Ez már nem is futás, csak séta. Igaz nem is akartam gyorsabbat. Így a maradék gyulladással bennem, még távolságot sem tűztem ki, csak egy olyan húsz percet akartam kocogni. Majd egy hét múlva visszatérek a tizennyolc perces három és fél kilométerhez. Tovább az eredetire>>
Egyenes derékkal jöttem. Na nem onnan, ahol nőnek a pálmák, csak innen a pályáról. Ahogy romlik az idő, fogynak a futók, már megint egyedül futottam.
Valahogy nem az igazi. Úgy látszik, lelkesít a társaság. Tovább az eredetire>>
Ahogy az izzadság csepeg lassan, de egyre gyorsuló ütemben, a szaunában…
Itt az ősz, vagyis ez már majdnem tél. Az ősz úgy tűnik technikai okok miatt elmaradt. A télhez lassan hozzátartozik az uszoda, meg a szauna. Még két hét és megveszem a bérletet, de addig most jutott egy relax hétvége Velencén. Élményfürdő, szauna meg…Na ez a meg, ez lett volna a futópad... Tovább az eredetire>>
Fejlődöm. Ahhoz képest…
Mármint ahhoz képest, hogy két hónapja hasonló tempónál két és fél kilométeren akartam meghalni, ma már a három és felet közelítem. Ha megvan, akkor megint lehet az időre koncentrálni. De az valószínűleg majd november végén lesz. Tovább az eredetire>>
A hideg még nem is lenne akkora baj…. Még. Mert lesz még hidegebb is. A szelet nehezebben viselem. Vagy majd húsz évvel ezelőtt – éppen az Újhegyi uszodában kezdtem a reggeleket – begyűjtöttem egy hallójárat gyulladást, és azóta kissé érzékeny vagyok a huzatra. Nem, nem a párnáéra, a levegőére.
A heti megerősödött légmozgás egyből le is beszélt arról, hogy szerdán futni menjek. Csütörtökön meg időm se volt, azt a kultúra oltárán áldoztam fel… Tovább az eredetire>>
Na, most írhatnám, hogy megint a szellemekkel futkostam, de a szellemek ma teljesen láthatatlanok voltak. Szerintem fáztak. Tovább az eredetire>>
Megint egyedül. Immár esőben. Teljesen megértem Tét, hogy inkább a négy fal közötti szárazságot választotta.
Igazából arra voltam kíváncsi, hogy hány hozzám hasonló hülye lesz kint a pályán. Bevallom arra tippeltem, hogy egy sem. Legalábbis nem látok majd egyet sem, mivel a szemüvegemen nincs ablaktörlő… Nagylevegő és irány a pálya. Legalább portalanítom a cipőmet. Tovább az eredetire>>
Ma reggel Té úgy döntött, hogy velem jön futni. Vagy inkább én megyek vele? A huszonöt év korkülönbség, a tornaórák, mind, mind mellette szólnak. Mellettem, csak az elmúlt két hónap rutinja.
Együtt futni valakivel – erre most jöttem rá – nem kis feladat. Azt hittem könnyebb egyeztetni a tempót. Tovább az eredetire>>
Tegnap kétesnek mondható alakok jelentek meg Terézvárosban. Egy-egy sarkon hárman-négyen. Figyeltek. Beszélgettek és közben figyeltek. Ettek és közben figyeltek. Lesték az utcát. Tovább az eredetire>>
Na ilyet sem csináltam középiskola óta. Mondjuk akkor sem olyan sűrűn… Igaz, hetente akkoriban többször keltem hajnali négykor, hogy úszni menjek a szigetre. Akkor szoktam rá a korai kelésre. Időnként meg - amikor nem volt kedvem bumlizni az uszodáig - inkább lementem kocogni. Na nem sűrűn. Az víz volt a vonzóbb alternatíva. Most is korán kelek, de ebbe nem fér bele a reggeli futás. Általában. Tovább az eredetire>>
Az elmúlt egy hónap tanulsága, a görkorcsolya technikai sport. Van ugye egy K2 Moto84-em. Az meg, mint a neve is mutatja, 84 millis kerekekkel van ellátva. Ráadásul a gyári kerekek 80A-s keménységűek. Na ezzel a gyári szettel az istennek sem tudtam városban, a megszokott útvonalamon, a 16 km/h átlagsebességet összehozni. Tovább az eredetire>>
Na, azt a tegnapi jég törést, nem kell túl komolyan venni. Nem valami hatalmas nagy rianás volt az, csak amolyan repedés. Hajszálrepedés. Repedésecske… Tovább az eredetire>>
Az utcáról valami vaddisznócsorda csörtetése hallatszik be. Iskolanap a Hősökben… Diák futóverseny. Sejtettem, hogy valami ilyesmi lesz, mert a forgalomirányítók, már a kereszteződésekben álltak, amikor a pályáról jöttem vissza. Megtört a jég. Tovább az eredetire>>
Úgy tizenegytől vártam a munkaidő végét. Az istennek nem akart eljönni. Valahogy úgy, mint a régi viccben. Tizenegykor megnéztem az órát. Azután egy óra múlva ránéztem megint. Tizenegy múlt tíz perccel… Ráadásul a fejem is fájni kezdett. Vagy az még egy kicsit korábban történt? Tovább az eredetire>>
A hagyományos értelemben ez nem lesz blog, mindössze egy-egy bekezdésnyi ajánlás a 6, alabárdos – edzésnapló című bloghoz. Már ha valakinek éppen azt támad kedve olvasni...
A 6. Alabárdos
ps: utólag néhány korábbi blogbejegyzés ajánlóját is beemeltem ide, így ez az anno elsőnek szánt bejegyzés kicsit hülyén néz ki.