Valószínűleg ez lenne az idei év legrövidebb versenybeszámolós posztja, ha szombaton nem dühből futok. Egyrészt ez a tény elhomályosítja a dobogóra állás örömét is, másrészt alkalmat ad jártatni a számat. Ez van.

Tovább az eredetire>>

Szóval az van, hogy 2015. szeptember 19-én Salomon Citytrail túltengés volt. Reggel hirtelen nem is tudtam, hogy én melyikre neveztem. Szerencsére rájöttem, hogy ha nincs érvényes útlevelem, akkor kizárt, hogy Johannesburgban kellene lennem, ami azért is jó, mert míg ott esőre állt és sokan fáztak, addig  a Gellérthegyen ragyogóan sütött a nap. Node mielőtt nekivágnék a 4,5 kilométernek, kezdjük kicsit távolabbról...

Tovább az eredetire>>

Ha bárki azt kérdezné tőlem, hogy mit javasolok neki, mondjuk egy félmaratoni verseny előtti napra, akkor max öt kilométernyi átmozgatást mondanék. Ha bárki megkérdezi, hogy mit csináltam a Budapest félmaraton előtti napon, akkor megpróbálnám azzal elütni, hogy sétáltam egy kicsit az erdőben… Mert a kicsi az relatív, a séta meg… az is volt benne.

Tulajdonképpen az történt, hogy vannak olyan túrák, amikről szinte csak jót hallottam de valahogy olyan időpontban kerülnek megrendezésre, hogy hol egy futóversennyel ütköznek, hol valami mással, vagy csak a logisztikával akadnak gondjaim…

Tovább az eredetire>>

Frankón azon gondolkodom, hogy mi a bánatos lótüdőt lehet írni ötödszörre arról, hogy már megint lefutottam, így szeptember elején, az immár 30. (és jelenleg a Wizz Air nevét viselő) Budapest Félmaratont. És jó volt. Ezt mondtam a tévében is… állítólag. Mert én nem emlékszem mit mondtam, az adásról meg lemaradtam.

Tovább az eredetire>>

Vannak olyan túrák, ahova az ember szívesen megy vissza. Meg olyanok is, ahova szívesebben. Van ahol egyszerűen csak visszavágni akar, valami kudarcért… Szeptember első hétvégéjén egy olyan túrára mentem vissza, ami tavaly kicsinyt a torkomon akadt. Nem is értettem, hogy miért. Sem a táv, sem a szint nem volt veszélyes, az útvonal határozottan jó, és a pontnyitás futóbarát.

Tovább az eredetire>>

Azt hiszem a budaörsi Herman Ottó iskolában jó tanárnak lenni, és ahol jó tanárnak lenni, ott valószínűleg diáknak lenni is jó. Nekem elsősorban ezt a konklúziót sikerült levonnom szombaton. Ha már futnom nem igazán sikerült, mert ugye az eső, meg a sárga együtt nem igazán a barátaim.

Tovább az eredetire>>

Kibeszélő poszt, csak mert el kell néha mondani. Ami elromolhat, az el is romlik. – mondotta volt Murphy, és tényleg. Persze erre van a garancia, meg a szerviz… Már, ha van. És mi van olyankor, ha nem is volt, már szerviz és erről az eladó és a gyártó kussolt ezerrel. És olyankor pláne mi van, ha az inkriminált terméket a gyártó tette tönkre.

Tovább az eredetire>>

Tulajdonképpen egy évet készültem arra, hogy ötven kilométert futok, de - mondhatni - az utolsó percben mégis újratervezés lett belőle. Sem futás, sem ötven kilométer… Majd jövőre. Ennek a posztnak is majdnem az lett a címe, hogy Papírkutyamód. Aztán mégsem...

Tovább az eredetire>>