Megvolt, lefutottam, fantasztikus volt! És minden várakozásomat felülmúlta mind az időm, mind az érzés, illetve, hogy mennyire nem volt olyan nehéz, mint amire számítottam. Volt már olyan, hogy egy nem jól időzített ebéd utáni 13 km-en sokkal sokkal jobban szenvedtem, mint tegnap a 42195 méter alatt. Nem is nagyon tudom hol kezdjem a beszámolót :)
Person
Startnummer | 15095 |
Förening/Ort/Land | Lindesberg |
Namn | Beatrix Cser (HUN) |
Antal tidigare lopp | 0 Se tidigare resultat > |
Kön | Kvinnor |
Län | Örebro län |
Född. | 76 |
Totalt
Placering | 1074 |
Placering (Åldersklass) | 637 |
Totaltid (Netto) | 4.04.50 |
Totaltid (Brutto) | 4.05.49 |
Genomsnittsfart | 05.49 min/km |
Mellantider
Split | Tid | Diff | min/km | km/h | Plac. |
5K | 0.28.40 | 28.40 | 05.44 | 10.47 | 1280 |
10K | 0.57.40 | 29.00 | 05.49 | 10.34 | 1304 |
15K | 1.26.05 | 28.25 | 05.42 | 10.56 | 1302 |
20K | 1.55.08 | 29.03 | 05.49 | 10.33 | 1317 |
Halvmaraton | 2.01.27 | 06.19 | 05.46 | 10.43 | 1313 |
25K | 2.24.40 | 23.13 | 05.58 | 10.08 | 1302 |
30K | 2.53.55 | 29.15 | 05.51 | 10.26 | 1263 |
35K | 3.23.17 | 29.22 | 05.53 | 10.21 | 1182 |
40K | 3.52.37 | 29.20 | 05.53 | 10.23 | 1111 |
Mål | 4.04.50 | 12.13 | 05.34 | 10.79 | 1074 |
Ez az összesített eredményem, fentebb. Tehát az időm 4.04.50 lett, összesítésben 1074. lettem, a korcsoportomban 637. a 20 ezer futóból. Az átlag tempóm 5.49 volt, a legjobb tempóm az utolsó 2 km-ben volt és végig minimális eltéréssal ment ugyanaz a tempó.
Hát, mit ne mondjak, nagyon örülök. Totálisan felülmúlta minden elképzelésemet az egész!!!!
Akkor a beszámoló( csak az olvassa, akinek sok ideje van-kicsit hosszú lett:))
Az utolsó napokban már izgultam rendesen persze. Hétfőn még futottam, egy szokásos 8,5et, aztán szerdán már csak egy 20 percet, akkor magamra tettem mindent, amit a versenyen szándékoztam cipelni: új fülest (ami nagyon szuper, tudom ajánlani bárkinek, fantasztikus jól szuperált a versenyen is, meg sem mozdult a fülemen mégsem nyomott sehol) Azt nagyon nem tudtam eldöneteni, h mit vegyek majd fel, így azt a legvégére hagytam. Aztán elkövettem egy hibát: megcsináltam egy 20 perces tornát, olyat, amiből egyébként 90 percet szoktam, nem gondoltam, h bármi bajom lesz tőle. hát lett. Mivel 2 hete egyátalán nem csináltam ilyen jellegű tornát. Lett akkora izomlázam a belső combomban, h csak pillogtam:( Elkezdtem persze aggódni, meg fejemet falba veregetni, h ennyire hülye hogy lehetek... csütörtökön aztán rátornáztam ugyanazt, h gyorsabban múljon, szerencsére péntekre jobb is lett. És persze szegény férjemet berendeltem minden este égetős-fagyasztós kenőcsökkel való minimum 1,5 órás lábmasszázsra...szegény, annyira nem volt elragadtatva:)) A lényeg a lényeg, szombat reggelre a bal teljesen rendbe jött a jobbot meg épp hogy éreztem. Hétfő kedden próbálta,m visszafogni a szénhidrátot (ami nekem egyébként az alaptáplálkozásom), aztán szerdán elkezdtem szénhidrátot enni. Na, ez nem volt a legegyszerűbb. Furcsa volt nagyon, h tésztát, meg ilyeneket egyek egész nap. De azért péntek este hősiesen befaltam másfél adag lasagne-t. Aludni azt nem sokat tudtam az utolsó napokban, de főleg a gyerekek miatt. Aztán szombaton reggel 3/4 6kor kelés, kb 1 óra múlva le is tudtunk indulni a férjemmel. Végül csak ketten mentünk fel, kocsival. Az út kb 2-2,5 óra. 9-re odaértük a parkolóba, ingyenes parkolást biztosítottak a résztvevőknek Stockholm behajtási parkolóiban. Onnan bemetróztunk a Stadionig, ahol a rajt volt. Gyorsan átvettem a rajtszámomat meg a csippet, szerencsére nem kellett sokat várni. Aztán átöltözés, kenegetés minden fájó porcikát voltarennel, meg bemelegítős krémmel. Csípőforgóra flector tapasz. Nagyon szuper futóidő volt egyébként 15 fok és kicsit borult. Na mondjuk részemről süthetett volna kicsit jobban a nap, végül hosszú ujjú technikai pólóban futottam, a kedvencemben, amiben szinte egész télen aláöltözőként. Volt pár rész, ahol fáztam, de összességében nagyon jó döntés volt. Volt egy kis gondom a csipp cipőre aplikálásával, egy papírnak tűnő kis szalaggal kellett felragasztani, nem éreztem 100%os megoldásnak, de szerencsére nem esett le út közben. Attila ( a férjem) mindeközben végtelen türelemmel cipelte a 2 hatalmas táskát (tipikusan kezdő módra elcipeltem két váltás futóruhát váltás futócipőt, Mg-ot, fájdalomcsillapítót, géleket, energiaitalt, banánt, sb, stb, stb:)))) , várt rám amíg készülődtem és nem akadt ki, h minek izgulok annyira:) Lassan elérkezett az idő, h beálljunk a starthoz. A-F csoportra voltunk osztva, a A-D ig 11.30kor volt arajt, E-F pedig 11.40kor. Mivel nekem nem volt időm, illetve egy hivatalos félmaratonom volt csak, így az E-be kerültem, de ennek nagyon örültem, mert kevésbé volt tömegnyomor előttem. Ja, azt el is felejtettem, h ugye volt egy vásár, ahol át lehetett venni a rajtszámot, stb ott osztottak tempó-karszalagot, amin 1-2 km-enként végig fel volt tüntetve, h mennyinek kell lenni az idődnek az adott km-en, h a tervezett idővel érj a célba. Na én ebből elhoztam a 4.15, 4.30 és 4.45 ös karszalagot. Hosszas megfontolás után az előbbi kettőt tettem fel a bal és jobb kezemre. Úgy okoskodtam ugyanis, h a cél a célbaérés ugye, azon felül pedig a 4.30, ha az meg nem megy, akkor meg végül is tök mindegy az idő, ergo a 4.45ös szalag nem kell:) Rajt után ugye kis gyaloglással kezdődött, efffektíve a rajtvonalon való áthaladásnál kezdtem futni, mivel a többiek is akkor kezdtek. Az eleje nagyon könnyű volt. Megláttam a 4.15ös nyulakat és mentem a közelükben. Jól érzetem magam, nem fájt semmi, érzetem az achillesem, ahogy hónapok óta mindig, így igyekeztem jobban sarkon gördülni, nem a szokásos lábujjhegyes módon. Fájt a jobb csípőm is, de ez is a szokásos kategóriába tartozik. Szóval nagyon könnyedén ment a futás, úgy érzetem, h abszolút a szokásos tempómat futom, így nem lassítottam bár azért a fejemben volt, h nem szabad elfutni, nehogy ez legyen a baj. Egy idő után eltűntek mögöttem a 4.15ös lufik, aztán pár perc múlva újra előttem láttam őket. Na ezt nem nagyon értettem, de szép lassan utolértem őket, akkor láttam, h ezek nem ugyanazok:). Végül őket is szépen lehagytam. Olyan 8 km körül van egy elég húzós emelkedő, de mivel a kis tavam körüli körökben jócskán van dimb-domb, elég jól tudok felfelé futni, nem okozott gondot, itt sok embert hagytam le. Ja, a szervezőknek dícséret, h az emekeldők mentén mindig volt jó ütemes, húzós zene hatalmas hangfalakból:) Mondjuk , mivel ugye 2 kör volt a futás, egy 16-os meg egy nagyobb, ezen utóbbi a 2. kör, így kétszer kellett ezen az emelkedőn felfutni (tul. képpen ez egy híd, amin átfutottaunk, ugyanis Stockholm szigetekből áll, csakúgy mint Velence) 10 km után kezdtem el érzeni, h na, most már nem olyan automatikusan, könnyedén mennek a lábaim, itt már tenni is kellett őket egymás után:) De a tüdőmmel semmi gond nem volt, ha jó zenét hallottam, azt énekeltem is:) 10km-nél ettem egy fél adag gélt, amit a nadrágomban cipeltem addig. Minden frissítőnél ittam, 2 kivételtől eltekintve energiaitalt. Meg kell hogy mondjam, a második felénél már kicsit zavart is, h ennyi helyen van innivaló, 3 km-enként volt ugyanis. Úgy érzetem, h na, már megint inni kell, hát nem volt mindig kedvem lelassulni és nagy nehezen kihörpölgetni a cuccot a kis papírpohárból. De azért 2 hely kivételével mindenhol ittam, biztos ami biztos. Szóval lassan jött a 18 km, ahol Attila várt az első hajrázásra, meg hogy ha bármi kell, akkor adjon. Nem kellett semmi, szuper volt, nem volt semmi gondom, jó volt látni, mondta h nagyon jó az időm, amit persze én is láttam, hiszen végig tudtam nézni a karszalagon az időt, meg az órámon. Láttam h bőven belül vagyok a 4.15-ön és hogy egyenletes a tempóm. A 18 után következett egy kicsit kietlenebb rész, mármint nem közvetlenül a házak között, hanem egy parkosabb részen. Itt 20-nál megettem a gél másik felét, aztán jött a 21 kili, ahol láttam, h továbbra is nagyon jó az időm. Itt volt sós uborka, mármint olyan savanyúuborka szerű, olyan mint Mo-on a kovászos uborka. Gondoltam nem fog ártani egy kis só, így egy felet megettem, nagyon jó esett, Rá egy kis energialötyivel:) Persze volt a zsebmben egy kis mekis csomagolt só, biztonság kedvéért, de az ubi jobb volt. Innen már tudtam, h Attila megint vár a 28-nál, és az már jó lesz, ott jön a következő gélem, illetve itt már készültem lelkileg, h hamarosan biztos jön a "fal" Svédül ugyanis a holtpontot falnak hívják. "nekimenni a falnak" Igazából nekem még sosem volt ilyan, így ettől féltem a legjobban. 23 körül viszont elkezdett fájni a jobb 3. ujjam, érzetem, h víz, v vérhólyag növekszik rajta. Sajnos, nekem a 2. és 3 ujjam ugyanolyan hoszzú, igy szint minden cipő elkezdi nyomni egy idő után. Meg talán a zoknim is úgy fordult, h jobban odaszorította az ujjamat, nem tudom. De ez nem volt kibírhatatlan, sőt, nagyon jól bírtam, nem foglalkoztam vele különösebbn. Ja, a zoknim kompresszíós térdzokni (newline) volt és nagyon szuper volt egyébként. Nekem nagyon jó érzés benne futni. Szóval vízhólygostól nyomtam a tempót, érzetem, h fáradok, de nem okozott gondot a tempó tartása egytalán. 2.16 körül épp láttam egy plakátot a svéd kedvenccel , Isabellah Anderssonnal, aki most negyedzser nyerte mega SM-ot, és gondoltam rá, h de jó neki, ő már tuti célbaért:))) mondtam is ezt a mellettem futóknak, de vagy nem tudtak svédül, vagy nem voltak beszélgetős kedvükben:)))Végül a 28nál ott várt Attila, adta a gélt, futott velem pár száz métert, adott inni is kicsit és mondta, h szuper az időm továbbra is. ja, Ő sms-ben minden 5. km-nél megkata az időmet iletve a tempómat-azért ez sem egy rossz dolog(persze neten is minden futó ideje követhető volt így) megbeszéltük, h akkor ő siet a 35-höz, ott találkozunk legközelebb. Ő metróval ment a különböző km-ekhez, jól ki kellett számolnunk, h hol találkozzunk, h ő addig odadérjen metróval, amíg én futva:) Itt már éreztem is a fáradtságot azért, de nem voltak lemerevedve a lábaim, próbáltam is közben többször megrázni, magas térdemeléssel, sarokemeléssel pár lépést futni. Ja, és persze vártam a falat:) 30 km előtt kb 5 méterrel elkezdett nagyon szúrnia bal bordaívem. Férzés volt, terhesség alatt volt ilyenem, akkor is nagyon fájt, hetekig tartott, mire jobb lett. Most olyan volt, h nehezen tudtam levegőt venni tőle, csak pihegni tudtam. De szerencsére tudtam koncentrálni, a lábaim teljesen külön mozogtak, azaz úgy érzetem, és szépen menetem a tempómat, itt más érzehetően egyre több embert lehagyva. Egyre többen sétáltak, vagy futottak sokkal lassabban. nem volt rossz érzés, h éppen nagyon fáj a bordám, mégis megyek el emberek mellett:) 32nél enyhült a fájdalom, ja, 30 előtt ettem egy banánt (lehet, h attól volt a szúrás??) Aztán 32-nél egy pici gélt de már nem kívántam annyira semmilyen kaját. Inni sem, de azért kényszerítettem magam, h igyak. 32 után bekapcsoltam a zenémet. Jó volt a kedvenc számaimat hallgatni. Ruzsa Magdi(Máté Péter) Most élsz című számával indítottam, na itt kicsit bőgtem:))És hagytam le az embereket:) 35-nél jött megint a hosszú emelkedő, na ez megint nagyon jól ment, itt is mentem el sok ember mellett és félhangosan énekelgettem a zenémet, persze nem mertem túl hangosan, mert nem vagyok egy opraénekes:) Ja, és vártam Attilát. Kicsit csalódottan hagytam el a 35-öt, nem volt ott:( Végül is nem baj, gondoltam, nem kell semmi, jól vagyok, és már csak 7 km, mint a kisebbik tóköröm, az már semmi. És az időm még mindig bőven 4.15ön belül. A bordaszúrás elmúlt, vízhólyag nőtt, de nem érdekelt. Achilles nem fájt, csípőm csak a szokásosan, elmerevedés nem volt:) Aztán 35 után mégis csak megláttam Attilát, mondta, h alig ért ide metróval:) Futott velem majd egy km-t, ami Töle szép teljesítmény, ugyanis épp semmit nem sportol és volt nála 2 hatalmas táska:) Buzdított és dícsért, jól esett. Meg mondta, h ha elég gyors vagyok, elrejtett nekem egy meglepetést 39 és 40 km közöttre. Gondoltam biztos csak viccel, vagy esetleg valami távolti magyar ismerősünk aki épp Stockholmban van ott lesz, vagy szerzett valami buzdító táblát, és azt oda tette. Aztán vártam, h jöjjön a 37. km, de csak nem akart jönni, ránéztem az órámra is, h na, most már jóval túlmentem időben a 37-től, ami ugye a 4.15-re vonatkozott, na, akkor biztos nem vettem észre. megláttam a következő táblát, na mondom de jó, itt a 38. Nézem nézem, hát ez 39!!! Hát ez szuper, eltűnt 2 km!!! És akkor már csak 3 van. Hát az semmi!! Nagyon örültem. Nézem azért, h látok-e valamit a 39 után, de nem volt senki és semmi, ami esetleg nekem szóló meglepetés lett volna. Aztán 40 után valamivel, egyszer csak kalimpáló furcsa futókat vettem észre a szemem sarkában jobbról. Hát kiderült, h egy baráti család, akik Karlskogában laknak (tőlünk kb 1 órányira), hirtelen ötlettől vezérelve, meg mivel egyébként is Stockholm felé volt dolguk, feljöttek szurkolni nekem. Hoztak egy nagy táblát TRIXI felrattal és nagyon aranyosak voltak, szurkoltak, buzdítottak és futottak velem pár métert. Na, innen már nagyon gyors volt a vége. A 40 után szárnyakat kaptam, elkezdtem gyorsítani a tempón és nagyon vidáman énekelgettem. 42 előtt valamivel befordultunk a stadionba, ahol aztán az utolsó 200 métert megtettük. Nagyon jó volt de nekem talán még nagyobb élmény volt az utolsó 2 km, ahol már tudtam, h ez most nagyon meglesz! A célban ott volt Attila, fent a lelátón, onnan próbált fényképezni. Beérkezés után nem akartam megállni, csak gyalogoltam, szépen elsétéltunk a tornapályához, ahol a csipeket levágták, megkaptuk az érmet a befutó pólót, csináltak fényképet és kaptunk egy zacskó enni-innivalót. Na itt aztán elkezdett fájni a vízhólyagom meg az "összes lábaim":) Az éremhez a befutásnál vagy 10 lépcsőn kellett lemenni, na, hát biztos nem gondoltak a szervezők a szegény befutók fájdalmaira, ezt meg is beszéltük pár emberrel:) Ezután lezuhanyoztam, átöltöztem meleg ruciba, felvettem a pólót. Telefonálgattam kicsit, először Kriszti barátnőmnek (csupika), aki nélkül lehet, h soha nem kezdek el futni, és akinek a példája annyira motivál, h ilyen eszement dolgokra vagyok képes, h maratonokat szaladgájak:)))
Ezek után elsétáltunk-helyesbítek-botladoztunk a kb 1 km-re lévő étterembe, ahol Ildiékkel ettünk egy jót. Úgy éreztem, h én, aki szinte soha nem eszik cukrosat, széhidrátsokkot kaptam, annyi édeset ettem, ittam egész nap, h most vagy két hétig semmi édeset nem akarok még látni sem! Ennek szellemében benyomtam egy óriási steak-et:)
Megköszöntem Ildiéknek a meglepetést és a nagy drukkolást, nagyon jól esett tényleg. Ildi még a FB-ra is folyamatos helyzetjelentést küldött:))
Hazafelé gondoltuk beugrunk egy Stockholm melletti plázaszerűbe, ha már gyerekmentes napunk van, használjuk ki címszóval. Amióta a Hangika megszülettet, azaz 14 hónapja, még egyszer sem voltam pár óránál tovább a gyererkek nélkül, szóval ez most furcsa, de egyben nagyon jó volt. Megláttuk, h játszák a Karib tenger kalózait, ha már lúd, legyen kövér : nézzük meg!!!!:)Gyors telefon haza, h oké-e, ha csak éjjel érünk haza. Szóval megnéztük a filmet-ami szerintem nem volt olyan jó, mint az előzőek, de Johnny Depp fantasztikusan adja a figurát továbbra is. A film végére már nagyon fájt a fejem és a lábaim is. Jobban mint bármelyik percben a maraton alatt. Azt hiszem nem a legjobb futás utáni levezető programot találtuk ki, ennek nem olvastam utána:) Mármint h mit kell csinálni futás után, nekem a célig tartott a felkészülés:) Ezen még dolozni kell:). Ezután beültünk a kocsiba, 2 óra száguldás haza. Attila nagyon fáradt volt, én nem mertem elaudni, próbáltam szóval tartani, h ő ne aludjon el. Vezetni nem nagyon lett voltna erőm, annyira fájtak a lábaim. Inkább beszélni próbáltam, szegény megevett minden fellelhető kaját, h addig is ébren maradjon. Végül hajnali 1kor hazaértünk. Kicsit nehezen aludtam el a fájdalomtól, de azért sikerült.
Összegzésként elmondhatom, h tényleg nagyszerű élmény egy ilyen futás, és azt hiszem innentől egyértelmű, h évent egy ilyet le kell futni. Legjobb lenne mindig valahol máshol-na de ez gyerek és pénzkérdés.
Én még nem jártam hasonlóan nagyszabású versenyen,de az biztos, h ez itt egy nagyon profin megrendezett verseny, nagyon figyelnek mindenre és szuper a hangulat is!
Ajánlom életem első maratonját Édesapámnak, akinek most sokkal nehezebb dologgal kell megküzdenie!