Tegnap lefutottam életem első Hadd-féle laktát tesztjét. Fene se gondolta, hogy ez ilyen nehéz munka, igaz élvezetes, majdnem olyan, mint egy verseny. Jó kis izomlázam lett tőle.
A 140 és 150 célpulzusú résztávok nyilván nagyon lazán mentek. 160-nál éreztem, hogy kicsit mintha sietni kellene, de végre jól esett a kicsit gyorsabb futás. 170: eltelt vagy 500 m, mire elértem a célpulzust, és eléggé megijedtem, hogy mi lesz a következő résztávval, mivel kezdett kicsit nehezemre esni a futás. Nekivágtam a 180 célpulzusú távnak, hát, nyomni kellett, ahogy a csövön kifért, és féltáv után már így sem nagyon pöcögtette a pulzusmérő mutatója a 180-as számot, inkább csak 178 körül mozgott szerényen. Van tér a fejlődésnek.
Kis méréstechnikai probléma: a pulzushatár a célpulzus + 2-re volt állítva, de úgy tűnik, ez nem elég, mivel így az összes átlagpulzus a becélzott érték alá esett. Eh, majd legközelebb módosítok a módszeren.
Ezennel megvan a nulla kilométerkő, kezdődhet az edzés.