Feszegetős mese
Az ember mindig a saját határait feszegeti. S ahogy öregszik, egyre kevesebbszer van rá módja. Nem viszi már rá sem a lélek, sem a test. Egyre inkább jó az, ahogy van. És végül is ez nem baj – a belső nyugalom megtalálása legalább akkora érték – manapság egyre nagyobb…
Aztán néha történik valami. Vagy ezért, vagy azért… Így történt, velem is kb. két éve – egyszer csak azt vettem észre, hogy futok. Futottam, vagy egy hónapja, már csak 5 km után köptem ki a tüdőmet, de ez a „feszegetés” valahogy nagyon feszegetett. ”Fél éved van a maratonig”. Szűk, de miért is ne? Április, Oxigén Maraton. Jó lesz? Jó. Szilveszter előtt félmaraton, aztán egyre feljebb, egyre feljebb – de 30 fölé nem igazán merészkedtem – azért lett egy 36, egy 40 – nyalogattam a „dolgot”. Áprilisban lefutottam. 4:21. Jó volt, jó lesz ez.
Azt követően kis nyugi, de a kis ördög mindig ott volt. Szeptemberben újabb maraton, áprilisban megint egy. OK, de hát hova tovább. A szellemi feszegetés is érdekes, de miben mérjem? Hány embernek találok agydaganatot? Vagy sérvet? Ez így nem mérhető. Mérhető a fizikai teljesítmény, még ha oly esendő, sérülékeny emberi test függvénye is.
Az edzesonline-on valószínűleg ezért van az, hogy jóllehet jelenleg 32 ember edzéseit követem, az első ezek közül „pecsenye” volt. Hát persze, majdnem annyi idős, mint én (azért fiatalabb), valaha ő is rendbe akarta rakni magát (mint én) – és hát micsoda csudafutásai vannak. Micsoda „feszegetős” egy fickó ez! A másodiknak rögvest „mjoci”, a harmadiknak „bozot” kéredzkedett fel a „Kedvencek” közé, aztán jött „mateve”, majd „picikata”. De hát miért is figyelgetem itt mások teljesítményét? A leskelődés ennyire meghatározó? Nem, nem. Ezek az emberek valami módon „mesebeli” figurákká változtak, „hősökké”, akik győzedelmeskednek.
Az ember 50 felé egyre inkább elveszíti a kapcsolatait a mesével – én abból a szempontból, hogy még van kinek mesét olvasni (6 éves a kisebbik fiam) szerencsés vagyok. De a mesék ennek ellenére távolodnak. Ezek a „futóbolondok”, meg valami módon csak „mesebeliek” – nem is léteznek a valóságban. Csak a net szemfényvesztései.
Aztán a határok feszegetése, és a mese valahol összeért. Hát itt van ez a „pecsenye” gyerek. Ez mán megen nem bír a seggén ülni, megen szervez valamit. Ráadásul valami „határfeszegetőset”. Na nézzük csak meg. Tényleg hús-vér? És én is abból vagyok? Na jól van, csak Ladány-Debrecen – az is több, mint amit valaha futottál.
5:01-es személy, vasárnap hajnal, tele buli utáni fiatalokkal. Kicsit furán megnéznek a futócuccban – vagy csak én hiszem. 6 előtt, jó fél órával az indulás előtt, már ott vagyok a polgármesteri hivatal előtt. Relax. 6:20 még nincsenek itt. Biztos csak mese volt az egész. De nem, mert Pestről is jött egy őrült pár, csak ők a telefont is a kezükbe veszik – én valószínűleg elüddögéltem volna még ott pár órát – hisz egy mesebeli figurát csak nem lehet felhívni…
Na nem húzom, 7-kor elkezdtem futni velük. És röhögtem magamban, hogy így még sosem jártam, hogy megelevenedett mesefigurák futószerkóban tolják a kiliket körülöttem.
40 körül kicsit megborultam, 50 körül be is kellett kb. 15 percre szállnom a kocsiba, de az utolsó 13, ha szenvedve is, de sikerült. 62 lett a vége. No azért ettől még nem érzem ultrának magam, azért még sokat köll rohangálnom. De azért alulról megnyaltam. Az se rossz… J
Megint van mit feszegetni, aztán lassan már nem maga a feszegetés lesz a téma, hanem maga a futás. Mert az a lényeg.