Két részből az első rész:

Első nap, csütörtök:

A kacskaringós főúton Parádfürdőt elhagyva fordultunk rá az egynyomtávnyi széles, fáktól árnyékos, fahídakkal tűzdelt, meredek emelkedős Fényespuszta felé vezető útra. A házhoz vezető útról balra tekintve látható az egyik futóesemény jellemző jelképe, a Kékes hegyi adótorony. A kereszteződéstől ezerpárszáz méternyi kanyargós út – az egyik program szükségessé tette ennek a távnak lemérését - megtétele után pillantottuk meg a családias hangulatú fákkal borított parkosított területen elterülő erdészházat. Maga a megtestesült nyugalom birodalmát véltük felfedezni, ahogy betértünk ide. Kellemes éráját, a helyet körül ölelő hegyek magaslatai, a kristálytiszta levegő, a város zajától mentes csendnek köszönheti. A táborba érve találkoztunk az előttünk érkezőkkel, sepivel, pennel, oj dr-al és barátnőjével Vikivel. Némi beszélgetés és eszmecsere és a hely felfedezése után kipakoltunk s belaktuk ideiglenes szállásunkat. A dugig felmálházott autóból néhány perc alatt sikerül kipakolni a legszükségesebbeket: futáshoz szükséges dolgokat, fáklyákat, grill -, karaoke cuccokat, stb. Nemsokára utánunk érkezett meg devilv8. Mivel mindannyian éhesek voltunk már ezért úgy döntöttünk, hogy lesétálunk a kereszteződésnél lévő étteremhez, s enyhítünk az éhség érzetünkön. „No nem sokat enni, mert az első edzés még várat magára” tudattal rendeltünk valami könnyű étket. A házhoz visszafelé vezető úton érkezett mögöttünk zilaci és Tiavirág. Beszélgettünk egy kicsit, majd zilaci vezetésével megtartottuk az első edzésünket. Futottunk egy kisebb kőrt az erdőben. Viki és szcriszta ez idő alatt előkészültek a vacsorához, a vacsoramenü: paprikáskrumpli alá sepi volt. (Mint utóbb kiderült, az étek mennyiségből adódóan a másnapi ebéd is ez volt.) Mikor visszaérkeztünk a délutáni futásból már csak alá kellett gyújtani a hatalmas bográcsnak. A szabad ég alatt a tűzrakó helynél, a rotyogó bográcsot figyelve melegedett össze a kis társaság. A sötét letelepedése után előkerültek az ugratós történetek, amik a valósággal keveredtek. Pl.: lódarázs és a fény a ház körül, meg a két véka szabadon kóválygó csörgőkígyó a Kékes nyugati részében. (No arra nem futunk! J ) Este a várva várt falatozás közben a hangszálak bemelegítésének időszaka is elérkezett karaoke formájában. Nem kis meglepetésre nagyon jó hangokat hallhattunk. Oj dr és Viki mint profi énekesek mulattattak bennünket. Zilaci baritonja legalább olyan magával ragadó, mint ahogyan fut. Sőt a hibátlanul rappelő sepi nem kis meglepetésre vette a pörgősebb taktusokat. Az idő előrehaladtával kopott a létszám, s akik maradtak éjfél körül hajtottuk álomra fejünket.

Második nap, péntek:

A fél nyolcas - szerintem korai - kelés után tudatosult bennem, hogy már a többiek rég talpon vannak, sőt sepi-ék már értesültek minden aktuális olimpiai eredményről, oj dr-ék már végeztek az aznap reggeli jóga gyakorlataikkal. Kajánk semmi, bolt is messze, ezért társultunk pen-ék asztalához egy reggeli erejéig feleségemmel. Az aznap délelőtti edzéshez készülődve gondoltam bele, hogy ez a futás lesz életem első nagy szintkülönbséggel tűzdelt hosszú hegyi futó kirándulása. Nagyon vártam már, hogy terepen legyünk. Viki, pen montain bike-jával indult neki a kihívásnak. Ő többnyire a műúton követett bennünket, mert a terep nem volt biciklizhető. Irány a Galya tető! Feszített tempóval, nagyon jól teljesítette a kis csapatunk a távot. Jól vizsgáztak az aszfaltra teremtett cipők is. (Itt lehetett volna futócipőt tesztelni, azt hiszem!) Funkcióját betöltve jól vizsgázott a Decathlon-os vízhordó hátizsákom is. Nem dörzsölt, nem lötyögött, akárhogy vettem az akadályokat. Tipp: jól meg kell feszíteni a háton! (Ha sepi nem mondja, akkor kidobom a púpot.) Kalandos terepfutásban volt részünk, a gyönyörű táj látványa lenyűgözött bennünket. Elégedett fáradtság lett úrrá rajtunk, amire a táborba értünk. Ezt talán nem is kell mondani! J Amíg a hegy turista jelzésein izzadtunk, addig szcriszta fogadta az aznapra várt táborlakókat. Megérkezett Milanthis. Nemsokára mi is visszaértünk a futásból. Lezuhanyoztunk, majd ebédhez készülődtünk. Katka és férje Gábor nem sokkal ebéd előtt csatlakozott hozzánk két kis lurkó társaságában, akik szemügyre vették, hogy hol is lesz kiképzés alatt anya és apa amíg Ők ez idő alatt a maminál vendégeskednek. Elindult az első bolt menet is, mert a vacsorai marhapörihez szükség volt egy s másra. Mire visszaértünk a bevásárlásból a táborba, üdvözölhettük mjoci-t és lányát Julit is. Teljes lett a csapat létszám! Elérkezett a délutáni futóedzés ideje is. Zilaci kitalált egy nagyon jó hangulatúra sikeredett váltófutóversenyt. Két csapatot sikerült összeállítanunk, így átélhettük a versenyfutás hangulatát is. A lélekszakadtáig szóló rohanás a – bevezetőben említett – kereszteződés közelében található fahídtól a vadászház udvaráig tartott. Összesen 2200m-t mértünk ki egy kőrnek, Milanthis segítségével. Nagy szintkülönbség volt a pályán. A szurkolótábor az épp nem futó társainkból állt össze. Mindkét csapat körülbelül egyforma teljesítménnyel bírt. 1-2-3 kőrt kellett teljesíteni fejenként, ki mennyit vállalt be. Versengésünknek a leszálló éj vetett véget. Izgalmas volt medvét sejteni futás közben a fergetegben! Micsoda ösztönző! J Igazságosan elosztásra kerültek a húzó emberek, eredményük: 7.03-7.30perc/2.2km!!! Amíg a futóizmainkat tréningeztük, addig sepi – mesterszakács szerepében – és szcriszta – kukta szerepében - gondoskodott, hogy legyen mivel frissíteni az erőpróba után. Persze nem hagyhattuk ki az aznapi olimpiai összefoglalót sem. Az isteni pöri után lecsúszott néhány gyöngyöző sör, s a karaokéban is felszabadultabban jöttek a taktusok. Ezen az estén előkerültek pen sporttal kapcsolatos szakirodalmi könyvei is, amik nagy népszerűségnek örvendtek. Éjfél körül került ágyba, aki addig bírta.

Folytatás következik …