lassan megérkezem 2000-be, és miután az idénre tervezett versenyeimen (teljesítéseimen) azt hiszem, hogy túl vagyok, le is írtam. jó érzés visszagondolni erre a 8 hónapra, ismét élménydús időszak volt. megyünk tovább :)

Tulajdonképpen az idei „versenynaptáramba” az első x-et már tavaly március 25-én behúztam, amikor a Félbalaton utáni reggelen felébredtem, és azt éreztem, ez annyira jó volt, hogy jövőre szeretném az egészet.

Ennek megfelelően szeptember elején be is neveztem, hogy (a legkedvezőbb nevezési feltételek mellett) a motiváció is meglegyen. Szépen elkezdtem tervezgetni a hosszú napsütötte téli éjszakákat és hajnalokat, amiket majd távol a családi lak melegétől, mindenfajta időjárási körülmények között nemnormális futással fogok tölteni, de hát valamit valamiért. Ha már odaállok, legyek viszonylag tisztességgel felkészült.

Január elején része voltam MIÖ edzéstervének is, nevezetesen Edit és Öcsi unszolására (nem kellett sokat noszogatni) végigfutottam Budapest összes hídját FrankTibi és VéghAtti csodás rendezvényén.

Február végén hirtelen ötlettől vezérelve elzarándokoltunk Szekszárdra (ez valami visszatérő motívum, talán betegség, hogy ide járunk), és az év legnagyobb közösségi szopásán 4 órán keresztül cuppogtunk a becsülettel fellocsolt ForraltBorvidék előre megfontolt aljas szándékkal kijelölt pályáján.

1-2 héttel a BSZM előtt beugrott a tervek közé a 2. x is, nevezetesen a Borvidék, de duplán. Ez mondjuk függött attól is, hogy a számomra eddig ismeretlen Balcsi-teljes-körön mennyire amortizálom le a hosszútávfutáshoz legkevésbé ideális nagydarab testemet, de legalább már volt további ötlet, amihez Öcsike villámgyorsan hozzávágta a 3. x-et is, amikor megpendítette előttünk a Korinthosz.hu tervét.

Így mentünk neki a számomra első 7. Balaton Szupermaratonnak, amely a maga 4 napjával, a rengeteg csodás futóval, sok kedves futóismerőssel és baráttal alapvetően határozta meg az idei futóévemet. 4 nap együttlét Edittel, Tibcsivel, Öcsivel, részben Fücivel, hatalmas volt a buli :)

A május eleji dupla-Borvidék kör a maga hangulatával ismét az év egyik fénypontja volt, az első kört végigszövegeltük-futottuk Edittel, Vézsével, VéghAttival és Fücivel, majd tisztességes fröccsbevitel után nekimentünk a hivatalos körnek is. :) Célbaérés után akkora volt az endorfin- és fröccsszint, hogy azonnal vigyorogva egymásra néztünk, és ki sem kellett mondanunk, meglett a terv is: jövőre három kör. Ezt még finomítjuk, lehet, hogy úgy lesz, hogy a harmadik kör a hivatalos versenykör után „tört-kör” lesz, és csak a Bodri-pincéig tart :) na ott lesz durva a buli!

Májusban valamikor bekúszott egy újabb ötlet a tervek közé, a korábban családilag benevezett UB-csapattal kezdtük összerakni a kimitfut kérdéskört, és akkor bevillant, hogy szeretném az elejét. Aligától Zánkáig, 70-et, mert az talán nekem jó.

Jó lett. Nagyon jó. Ez már a 4. UB-m volt, és másodszor családi váltóval. Felejthetetlen pillanatok futás előtt, közben, és utána is. Ez a 2 nap arról szól, hogy együtt vagyunk, futunk, szurkolunk, beszélgetünk, eszünk-iszunk. És közben mindenki teljesíti az egyéni futástervét. Era a 8 km lefutását, Krisztián a 25 km-t időre, Zoli a félmaratoni távot majd egy lendületes 13-at, Füci az 50+30-at, Fater a sok tenisz és biciklizés mellett az 5+5 km-t. Jövőre valahogy ismét megjátsszuk.

Az UB meg is nyitotta a nyarat. Sötétvölgy ismét bevonzott június közepén, ezúttal már családilag, Nóra azóta is büszkén mutatja a családtagoknak-barátoknak az első futóversenyén kapott érmét.

Óvoda vége, Nóra iskolás lesz, Peti a bölcsödét fogja szaggatni. Vártuk a július végét, nyaralás indul, 2 hét folyamatos rohangálás a kölykökkel, a kölykök után. Közben inkább kisebb, mint nagyobb könnyed futóedzések, nyár van, Korinthosz elkezdett élesedni a gondolataimban. Azt tudtam, hogy nem fogom szétfutni magam felkészülésképp, fejben többször lejátszottam a lehetőségeimet, hogy a BSZM-Borvidék-UB kombináció adhat egy jó alapot a teljesítéshez, ha koncentráltan ott tudok lenni végig, akkor sikerülhet.

Ahogy közeledett az augusztus 16-a, kimondva-kimondatlanul azért nőtt bennem az érzés, hogy ha ezt most megcsinálom, akkor az idei évem futásszempontból minden előzetes várakozásomat felülmúlja.

Évről-évre sok kicsit lépegetve eljutottam odáig, hogy oda mertem állni egy 80 km-es verseny rajtjához. A rajtnál sok kedves (futó)barát, néhány magyar legenda, jó érzés volt ott állni, és tudni, hogy mögöttük fogok futni, és remélhetőleg célbaérni.

Baja-Szekszárd, „nem ideális útvonalon”, 81 csodálatos kilométer. Befutó a gyermekeimmel kézenfogva, a versenyt már teljesítő hüjjjje futók tapsának gyűrűjében. Ezekért a pillanatokért éri meg futni (ezekért is :)). Mindannyiunknak maradandó élmény. Nóra már kérdezi, hogy mikor lesz a következő olyan futóverseny, ahol ő is részt vehet, Peti pedig egymásutánban húzogatja fel a futócipőket, és mondja: „Pepi bembe fufi” (Peti megy futni).

Egyelőre ennyi. Terv idénre már nincs. Ha esetleg becsúszik még ebben az évben egy ötödik x is, akkor családdal tervezve meggondolandó (bakker itt van a Szőlős-kör… akkor megvan az 5. , na ennek állhatok most neki tervezni :) ). Ennyi. Velencei-tó-kör biztosan lesz, a többi bizonytalan.

2015 még ráér. Sárvárra szeretnék eljutni. Lépni újra egy kicsit.