Gyorsan összegzem a vasárnapi őrületet :) Sietek, mert fizetős helyen írom, eljöttünk pestről Bélapátra kicsit pihenni.
Szombaton reggel felmentünk Pestre, kocsival végigjártam az útvonalat, már amennyire ez lehetséges volt. Vasárnap minden simán ment, időben odaértünk, tudtam rendesen aludni, reggelizni, melegíteni, gyomorműködés, minden rendben volt. Igaz, a helyszínen eléggé kevésnek bizonyultak a kihelyezett illemhelyek, de megoldottam ügyesen-okosan :)
A versenyről. Ennyi embert legutóbb a kilencvenes években láttam MIÉP-tüntetésen :) Rengetegen voltunk, mozdulni alig lehetett. A futás maga eléggé jól sikerült, szinte végig hasonló tempót tudtam tartani, viszont a rajtnál már észrevettem, hogy alig kétszáz méter marha lassú kocogás után már 150 (!!!) volt a pulzusom. Máskor ennyitől olyan 125-126 körül visít a Polar, hogy lassú vagy öcsém! Nem is kellett sok, hogy 160 fölé szaladjon, aztán pikkpakk 170 lett belőle... Én ezt nagyon nem értem. Oké, hogy versenyfeeling, meg miegymás, de akkor is. Tét nem volt, izgulni is csak kicsit izgultam, a rajt pillanatában meg ez a kis izgalom is elmúlt.
Úgy gondolom, hogy önmagamhoz képest hatalmasat futottam, ilyen eredményről nagyon nem is álmodtam, de sajnos azóta csak azon jár az agyam, hogy mit kellett volna másképp csinálnom, hogy meg legyen két órán belül... Nagyon kevésen múlott, hiszen elég lett volna csak kilinként tíz másodperccel gyorsabban futni!! Nagyon bosszant a dolog, bár tudom, hogy ez marhaság... Egyébként úgy éreztem, hogy nem hoztam ki a maximumot, valahogy nem sikerült. Emese szerint közel sem néztem ki annyira szarul a cél után, mint júliusban a Bükkben. Igaza volt, én sem éreztem annyira megsemmisültnek magam, ezért is gondolom, hogy lett volna még mit kiadni magamból. Tizenhatig meg is volt, onnantól kezdtem fáradni, és tizennyolcnál már tudtam, hogy ez nem lesz meg két órán belül. Húsznál 1.56.43-at mértem magamnak, ami számomra komoly rekord, hiszen eddig még 2.20 alatt sem sikerült húsz kilit futni.
A hivatalos eredmény egyébként 2.02.28 lett, szóval két másodpercet tévedtem, de én már át nem írom az edzésnaplóm :)
Sajnos a jobb lábam teljesen készen lett, a talpélemtől a sarkamig, és onnan fel a térdemig a vádlimban egy izomcsoport megsínylette a versenyt. Gyakorlatilag alig tudok ráállni. Nem tudom, mitől lehet, én a cipőre gyanakszom... A bal lábamban még csak izomlázam sincs, mintha nem is futottam vola félmaratont. Kenetgetem vasárnap óta minden szirszarral, de semmit sem javult. Pedig ma már szerettem volna futni egye lazát a Fennsíkon.
Mindent összevetne nem kéne szomorkodnom, mert ahhoz képest, hogy idén januárban még az öt kilométert is kicsit elérhetetlen célnak éreztem, ez a teljesítnény mindenképpen büszkeségre adna okot. De mégis. Annyira kevés hiányzott... Tudom, hogy Ti megértitek. De talán jobb is így, mert megint lesz miért lemenni futni, megint lesz egy kis hang ott hátul, ami majd rébeszél a futásra még akkor is, ha majd nagyon fáradt leszek, és nagyon nem lesz kedvem lemenni edzeni...
Most megyek és megnézem ennek a novemberi siófoki félmarcsinak a részleteit :)
Jó sportolást Mindenkinek!
Gratulálok az eredményhez! A legjobban ez tetszik a leírásodból: "mert megint lesz miért lemenni futni"
Legközelebb meglesz 2 óra alatt..aztán jöhet az új cél. Most pedig méltán lehetsz büszke a jelenlegi teljesítményedre, nem kevés futott km áll emögött! :) Gratu!