Ha valaki azt mondta volna nekem 2009 októberében, hogy Sly, két év múlva ilyenkor ott fogsz állni a Spar maraton rajtjánál, hát én istenbizony kiröhögtem volna. Ezért nem is haragudtam meg, amikor 2009 novemberében ugyenezt tették velem ex-kollegáim, amikor benyögtem, hogy na majd meglátjátok, egyszer tuti lefutom a maratont! Akkoriban a cipőfűzőmet sem tudtam állva bekötni a bazinagy pókhasamtól. Kettőszáz kettő kilót mutatott a mérleg. Száz alatt nem férfi, mondogattam. Azután eljött a pillanat, amikor már nem hittem el.
2009 októberében megszülettek a gyerekek. Súlyos komplikációk léptek fel a szülés után pár nappal, majdnem anya nélkül maradtunk, nagyon nehéz időszak volt, novemberben a dolgok egyenes folyományaként elveszítettem nemrég nagy verejtékkel megszerzett állásomat a FedEx Expressznél. Kellett valami, ami eltereli a figyelmem. A futás volt a legkézenfekvőbb választás, hiszen úgyis fogyni is kellene, meg edződni kicsit, ne mindig én lihegjek már minden túrán az utolsó helyen.
Edzésonline nélkül sosem jutottam volna idáig. 84 kilóval és összesen 1822.5 kilométerrel a hátam mögött állok rajthoz vasárnap. Tized ennyi kili sem szerepelne a naplómban az itt megismert emberek nélkül. Nem merek felsorolásba fogni, mert nem élném túl, ha kihagynék valakit. Bevallom, sokszor Nektek futottam, mikor már végképp elegem lett, és hagytam volna az egészet a fenébe, akkor eszembe jutott, hogy mit fognak szólni a többiek? Majd kapom az üzeneteket, hogy "na mivan, feladtad?"? Hát ezt azért mégse, inkább futok basszus. Meg sem próbálom kifejteni, hogy mennyire hálás vagyok mindannyiótoknak, akik segítettetek. Jó szóval, dorgálással, jótanácsokkal, ötletekkel, bíztatással. Különösen fontos volt ez abban a majdnem nyolc hónapban, amikor a sérülésemmel bajlódtam.
Természetesen tele vagyok kétségekkel, mert a tizenkéthetes edzéstervet három héttel később kezdtem el, ki is hagytam két hetet sérülés meg egyéb okok miatt, nem is érzem magam formában, és talán túl korán is mentem neki, de mindezek ellenére érzem, tudom, hogy sikerülni fog, mert igenis akarom, hogy sikerüljön. Harmincig nem lesz gond, most úgy érzem, de hogy utána mi lesz, az teljesen ismeretlen terület, arra még nem jártam, és fogalmam sincs, mi vár rám. Fogalmam sincs hogyan frissítsek, mikor mennyit egyek-igyak... Volt pár túlélőedzésem és bringatúrám, ahol bebizonyítottam magamnak, hogy igenis tudok küzdeni, tudok menni akkor is, ha úgy érzem minden erőm elfogyott.
Persze mint mindenben, ebben is benne van a kudarc lehetősége. Egy dolgot megfogadtam. Nem fogom kicsinálni magam. Kizárólag addig futok, amíg jól esik. Ha fáj, mert fáradok, továbbmegyek, de ha a sérülésnek a legkisebb jelét is észlelem, azonnal kiállok. Nem fogom egy verseny miatt kockára tenni az egész téli alapozást. Vannak terveim jövőre, és ezért vigyázni fogok magamra.
Vasárnapig már nem írok, szerintem nem is nagyon futok, legfeljebb valami nagyon rövidet. Megpróbálok pihenni.
Jó sportolást Mindenkinek, találkozunk az EO sátorban!!
ui: most kimegyekj fél kilencre, nem fogok megint a rajt előtt húsz perccel beesni :)
Igen, de ha nem is tudod a táv utolsó szakaszát akkor is ha ott leszel nem is veszed észre és már túl leszel rajta.
Ha már itt vagy átléped még a saját árnyékodat is.
100 az egyben fogadnék rád'