Nagyon különös dolog történt. A tegnapelőtti futás után megint eléggé fájt tegnap a vádlim, aggódtam is, hogy megint butaságot csináltam azzal a tíz kilométerrel. Aztán este hatkor kimentem tekerni, kissé feldúlt lelki állípotban. Mondhatni k-ra felcseszték az agyamat. Ebből az lett, hogy tekertem harminckettőt, ebből kb 20 kilit ahogy a csövön kifér. Tartósan 170 fölötti pulzussal. Mikor hazaértem kicsit rosszul is lettem, nem igazán vagyok hozzászokva az ilyen terheléshez. Egyrészt fura, hogy ez így bírtam, másrészt este azon kaptam magam, hogy egyáltalán nem fáj a vádlim, de még csak erősebb nyomásra sem! Ma reggel ugyanígy ébredtem. Egyszerűen elmúlt. Nagyon érdekes. Talán más irányból kapott terhelést a bringán, más izomcsoportok is terhelődtek, és lehet, hogy ez segített.
Ma este kocogok egyet, és nagyon kíváncsi leszek, hogy miként fog majd erre reagálni. A Nike félmaratont visszamondtam, azon már nem fogok változtatni, megfogadtam a tanácsokat, bár félig-meddig már eldöntöttem én ezt addigra, csak megerősítés kellett :) Túl sok értelme nem lenne rásérülni megint, ne adj isten egy szép szakadást begyűjteni. Nem ér az annyit, de mennyire nem!
Jó sportolást Mindenkinek!
ez szerintem olyan mint amikor az ember fel a fogorvostol de fajos foggal muszaj elmennie.. mire odaer nem is faj de azert baj van...
ki kenne kotoztetned magad egy ket hetre mig kiheveri tenyleg a labad a traumat es nem csak a tunetek mulnak el....:))