Terhelem magam ezen a hétem, kicsit keményebben a szokásosnál. Tulajdonképpen vasárnap kezdőtött ez a hét, és vasárnapig tart. Utána kicsi lazítás lesz jövő héten, inkább tekerek majd lightosan, aztán visszaveszek a futásból, heti 40-50 kilire. Tulajdonéppen már nem is igazán a Nike félmaraton jár a fejemben, azt úgyis simán megcsinálom, az időeredmény meg nem érdekel, hanem egyre inkább a Spar maraton harmincas távján jár az eszem. Olyan jól megy mostanában, addig kell ütni a vasat, amíg meleg, addig terheljem magam, amíg bírom.
Gondoltam a héten elmegyek egy terheléses EKG vizsgálatra, a szívem talán még sosem volt rendesen kivizsgálva, nehogy legyen valami rejtett probléma, aztán feldobom a talpam valami versenyen. Egyrészt ciki, másrészt valahogy fel kell nevelni az ikreket :) Fel is hívtam itt az egyik magánklinikát, de 29ezer forintot van pofájuk elkérni a vizsgálatért, ugyanis kötelező előtte a szív UH, naná, nehogy ott pandáljak meg a szobakerékpárjukon. Majd megpróbálok a háziorvosom keresztül bejutni valami olcsóbb megoldásra.
Más. A múltkor vettem egy Nike futózoknit a H betűs nagy sportáruházban (ahol szerintem egyre inkább terjed a gagyi hamisítvány) és amikor hazaérve kibontottam, kiderült, hogy ez egy ilyen baromi hosszú szárú zokni, és iszonyatosan szoros is. ERRŐL lenne szó. Persze akkor még nem tudtam, mi a nyavalya az a kompressziós zokni, így tök véletlenül vettem meg. Talán háromezer körül volt. Na elég is hozzá annyi, hogy persze föl nem vettem volna semmi pénzért, mert akkor még úgy gondoltam, hogy kiröhögnek benne, bár akkoriban még minden futócuccról úgy gondoltam, hogy kiröhögnek, sőt, szimplán a futás miatt is kiröhögnek, mert pocakom van meg ilyesmi. Egyébként azután egy facebookra feltöltött képem alatt kiderült, hogy az emberek túlynomó része igenis viccesnek tartja az ilyen-olyan sztreccses-passzos cuccainkat, legalábbis az én drága barátiam rendesen kicikiztek, pedig ott már nem volt pocak :)
Na, lassan eljutok odáig, hogy megírom a tapasztalataim a Nike zoknival kapcsolatban. Nekem nagyon bejött. Szépen egyben tartja a vádlim, nagyon sok terhelést levesz, sokkal később fárad, és másnap sem érzem annyira fáradtnak. A combok viszont így talán nagyobb terhelést kaphatnak, mert ott viszont ma sokkal jobban érzem az izomlázat és a fáradtságot. Talán itt is írt valami ilyesmit a srác, aki tesztelte ezeket a kompressziós cuccokat. Na mindegy, a combok majd megszokják, erősödnek úgyis eleget a bringán :)
No egyelőre ennyi, lenne még mit írnom, de a jövő hétre is hagyni kell valamit. Ma egy laza tizes, holnap nyolcas vagy pihi, szombat tuti pihi, vasárnapra pedig kimértem a városon kívül, viszonylag forgalommentes utakon egy frisslevegős félmaratont. Ezt még nem döntöttem el 100%-ig :)
Jó sportolást Mindenkinek!
Csütörtökön érkeztünk meg Bélapátfalvára, lecuccolás, kaja, punnyadás. Este nyolc körül csak elmentem egy kicsit ráhangolódni a hegyekre, de fél óra elég is volt, pulzus az egekben, pára, meleg, nem esett jól.
Péntek. Kelés reggel négykor, két lekváros kenyér reggelire, eredménytelen próbálkozás a budin, majd indulás a túrára 4.45-kor. Nagyon lazán kezdtem, a Katonasírok felé indultam, a kaptatón egyből leszálltam, nem kell az elején kinyírni magam. Az első emelkedő a Kopasz-rétig tartott, gyakorlatilag itt ér fel az út a Bükk-fennsíkra. Innen laza emelkedőkkel és lejtmenetekkel tarkított csodaszép út vezet az Olasz-kapuig. Az egyik lejtmeneten elszállt az egyik kulacs, pont a fogaskerékre, ami szépen ki is lyukasztotta. Szerencsére nem az aljánál, de még így is buktam egy deci kapacitást.
A Kopasz-réttől már esett rendesen, kicsit megáztam, de kit érdekel. Bánkút előtt vaddisznómama a kismalacokkal-nagyon édibédik voltak. Bánkúttól illegálisan a kék-sárga turistajelzésen lerongyoltam a Csipkéskúti ménesig. Ez életem legf@szább montis lejtmenete volt, csodás fenyves, remek ugratók, vadregényes táj szinte egészen Jávorkútig. Innen aszfalton letéptem Létrástetőig, ott egy kis pihi, egy energiaszelet, kulacstöltés stb.
Létrástól megint illegalitásban a piros jelzésen indultam a Nagyfennsík tulsó oldalára, majd erdészeti utakon leereszkedve kiértem a Nagymezőről induló Lendeczky-útra. A Lusta-völgyben nyomás lefele, olyan sebességgel, hogy bedugult a fülem, majd mászás Hollóstetőn keresztül Bükkszentkeresztre. Itt kulacstöltés, energiaszelet, beszélgetés egy kutyasétáltató nénivel (a fia szintén teker, Debrecenből szokott feljönni bringával), majd a zöld kerékpárjelzésen tovább délnek.
Innen megint egy kis szabályszegés következett, mert az Ilona-házat meg akartam nézni, a Dorongos-réttel együtt, mert az csodaszép, csak innen át kellett tekernem a Hór-völgybe, de vissza nem megyek, így a bükki kéken húztam le a Sügér-völgyön keresztül.
Na itt rendesen beszoptam. Nem tudok rá jobb szót. Esett itt is reggel, szűk völgy, agyig érő csalán, hatmilliárd bögöly, brutál meleg, pára, az ösvényre dőlt fák, amiket bringával a vállamon a hegyoldalra mászva lehetett csak megkerülni. A végén már mocskosul káromkodtam, hajtottam a böglyöket, aminek az lett az eredménye, hogy valahogy leesett a szemüvegem és hiába mentem vissza megkeresni, nyoma veszett örökre. Az első tanulság, hogy ismeretlen úton nem rövidítünk :)
Innentől már napszemüveg nélkül, az egyre melegedő időben, de még mindig jó kedvvel és energikusan indultam a következő mászásra a festői Hór-völgyön keresztül Ódorvár felé. Ezen az útszakaszon nulla árnyék, millió bögöly, megmart vagy három (innen üzenem, hogy a k. anyjukat) Elég sok erőt kivesz az emberből, ha harminc fok melegben felfele tekerve folyamatosan hadonászni kell. A szívásnak a Zsilibes-forrás elérése vetett véget, itt kicsit többet pihentem, levetkőztem, megfürődtem, jól lehűtöttem magam. Muszáj volt, brutálisan felhevültem az utolsó 4-5 kilométeren. Ódorváron tíz perc beszélgetés régi barlangász ismerősökkel, majd irány haza Tárkány felé.
Felsőtárkányig lejtmenet, ott egy kis pihi, egy üveg kóla a boltban, plusz két kider pingui. Innen nekiindultam az utolsó mászásnak, a Berva-völgyön át a Bél-kő felé. Hirtelen ötlettől vezérelve visszamentem a boltba és vettem a két tele kulacs mellé még két powerade italt (utálom amúgy, baromi édes). Ez a későbbiekben nagyon jó döntésnek bizonyult, mert ekkor már iszonyat kánikula volt, pedig még nem volt csak tizenegy óra.
A Berva-völgybe beérve már kezdett felforrni az agyam. Sehol egy árnyék, az aszfalt nyomja fel a meleget, a tarkómat égeti a nap. Nem baj, gondoltam, nemsokára beérek az erdőbe és minden okés lesz. Nem így történt, ugyanis a piros kerékpár jelzés egészen a Bél-kőig egy baromi széles dózerút (Kálmán-hegyi út a becsületes neve), annyira, hogy a fák egyáltalán nem borulnak össze és egész úton semmi árnyék. Ez közel tizennégy kilométer mászás, 470m szintkülönbséggel. Ez innentől már az utolsó tartalékokat követelte. Kilencven kili körül ejutottam teljesítőképességem határára. Iszonyat hőség volt, már nagyon fáradt voltam, egyik kanyar a másik után, mindig a remény, hogy na majd a kanyar után bemegy az út az erdőbe és lesz árnyék- hát nem lett. Már kezdtem rosszul lenni, fájt a szemem (napszemüveg valahol a Sügér-völgyben), fájt a fejem, szédültem. Meg kellett állnom. Itt elgondolkodtam, hogy mi legyen. Tovább, vagy vissza Egerbe és vonattal haza? Lehúztam az egyik powerade italom, benyomtam az utolsó energiaszeletet, és úgy döntöttem, hogy ha beledöglök is megcsinálom :)
Majdnem bele is döglöttem mire felértem a Bél-kő oldalában lefelé vezető úthoz. Innentől már nyert ügyem volt, majdnem végig lefelé, már tudtam, hogy megcsináltam. Hatalmas győzelem volt ez, mégpedig azért, mert sikerült pusztán akaraterővel túltenni magam egy olyan mélyponton, amilyet még sosem éreztem. Segített egy telefonhívás is, Emese hívott, hogy siessek haza, mert behűtött nekem két citromos Gössert :)
Mindent összevetve én ezt tartom életem eddigi legnagyobb sportteljesítményének. Tudom, vannak akik ezt simán lenyomják pihenő nélkül, stb stb, én is szeretnék ide jutni, de egyelőre ezt éreztem a határnak, és sikerült átlépni. Mérföldkő.
Végül 107km sikerült, 1970m mászással, hét óra öt perc alatt, plusz egy óra huszonhárom perc pihenő. Amikor mozgásban voltam az átlagom 15km/h fölött volt, az össz átlag 12km/h.
Estére durván belázasodtam, azt hiszem egy kis hőgutát kaptam a hegyen. Egy kiadós hidegvizes zuhany gyorsan helyrerakott. A második tanulság a hétévégéről, hogy soha többé nem tolok ilyen hosszú túrát júliusban.
Az útvonal:
https://edzesonline.hu/upload/5330/63372.jpg
A szintprofil:
https://edzesonline.hu/upload/5330/63373.jpg
Szombaton pihi, punnyadás, Tour de France.
Vasárnap újabb hatvanas tekerés, szinte pihi nélkül, csodás jóidőben. Reggel fél hatkor indultam, az első száz méteren kaptam egy darazsat a számba, megszúrta az alsó ajkamat, így irány vissza bekenni Fenistillel. Szerencsére nem vagyok allergiás. (Poén, hogy estére elmúlt, és ma reggelre dagadt fel baromira a szám, úgy néztem ki, mint Bébé a Forrest Gumpból)
Naszóval, egy kis kerülővel a Katonasírokon keresztül legangoltam Szilvásváradra, onnan a sárga bringajelzésen Gerennavár felé megint Bánkútra, ott megint nem hagyhattam ki azt a baromi klassz lejtmenetet. Onnan már Nagymezőn át elhúztam a Bél-kőig, majd lezúgattam. A GPS szerint a max. sebességem 72km/h volt :) Kb hatvannal mehettem, mikor kitaláltam, hogy lezárom a telót, legyen keményebb, úgy gyorsabb lesz. Ennyi elég volt, majdnem elszálltam a kanyarban, szinte centikre álltam meg a kőkorláttól, egy vadrózsabokorban. Majdnem besz..tam úgy megijedtem, meg persze a rózsa is kidekorált rendesen. Itt levontam a harmadik tanulságot. Vissza kell fognom magam a lejtőkön, ez az ötven feletti tempó már nagyon veszélyes. Simán kitörhettem volna a nyakam, ha ott átesek a korláton... Tudatosítani kell magamban, hogy bármennyire is imádom a downhillt, bármennyire is szeretem a sebességet, ez nem downhill bicaj, és rajtam nincs csak egy sima bukó...
Ez a nap is nagyon jól sikerült, szerintem rengeteget erősödtem, múltkor ötvenet tekertem le sok pihenővel öt óra alatt, most hatvanat nyomtam le három és háromnegyed óra alatt, és Bánkútig már meg sem kellett állni, az emelkedőket is sokkal jobban bírtam mint legutóbb, talán még a péntekinél is jobban ment. Mondjuk nem is volt olyan pára meg meleg. Csodás nap volt, szomorú voltam, hogy le kell jönnöm a hegyről, és egy jó darabig nem látom viszont...
Jó sportolást Mindenkinek!
Futogatok, készülgetek. Tegnapelőtt elhalasztottam béna gyík módjára a vasárnapi hosszú futásom, mert az egész napos hőség annyira kiszívott belőlem minden erőt, hogy jobbnak láttam nem nekiindulni.
Tegnap is beértem volna tizenkettővel, ennyi volt a terv. Elég meleg volt még amikor nekivágtam, szépen kocogósra vettem a figurát. Levittem egy kulacs isostart a bicajtárolóba, mert a háztömb körüli négykilis körökből akartam futni hármat, és jó ötletnek tűnt közben rájárni a frissítőre.
Az első nyolc után jött az ötlet, hogy olyan jól megy ez, mi lenne, ha nem is három, hanem négy kört mennék? Meg is állapodtam magammal, sőt, még picit rá is gyorsultam, az eddigi 130-as pulzusról fölmentem 142-3-ra. Szépen lement az első tizenhat, kétszer álltam meg egy fél percre frissíteni.
Szóval ez első tizenhat után kezdtem érezni, hogy ez most nagyon megy. Mi lenne, ha rátolnék még egy kört, és meglenne a huszas? Mit szólnának hozzá a többiek? Ekkor gondoltam bele, hogy nem az edzésnaplónak kéne futni :) Azutan persze rájöttem, hogy ez csak arról szól, hogy jól esik a dicséret egy jólsikerült edzés után, és igenis szüksége van az embernek a pozitív megerősítésre.
Tizenhétnél még teljesen rendben voltam, tizennyolcnál már kezdtem fáradni, az utolsó két kilire kicsit össze kellett szorítani a fogaimat. 2h12min lett a vége, tehát tíz perccel futottam csak rosszabbat a tavalyi Nike félmaraton eredményénél. Ez ebben a melegben, egyedül a háztömb körül annyira nem is rossz. Ilyenkor gondolok bele, hogy mi lenne, ha végre lemenne már az a maradék 5-6 kiló fölösleg... Szerintem minimum mínusz egy perc kilométerenként.... Majdcsak leolvadnak már ezek a maradékok :)
Szerintem ma pihenek, legfeljebb egy laza bringázás lesz este, talán ma már nem lesz olyan borzalmas hőség. Ne szidjon le senki, nem fáj semmim és tök jól esett. Annak Ellenére, hogy a végére már elég szarul néztem ki, Emese úgy megijedt, hogy még jól le is cseszett, hogy miért kell magam így kihajtani :D
Jó Sportolást Mindenkinek!
Sőt, már el is kezdődött. Mármint a felkészülésem a Nike félmaratonra. Tegnap kezdtem egy jó kis tekeréssel, a héten már a futásé lesz a főszerep, az úszást hanyagolom, nem akarom túlterhelni magam, és nem is akarok többet egy hatvanperces edzésért ezer forint belépőt fizetni... Ha erősíteni akarok, ott a garázsban a kettlebell, majd rövid futások után hetente egyszer-kétszer rátolok egy kicsit.
A mai futás egész jól sikerült (bár lehetett volna jobb is, ha nem sumákolom el a bemelegítést), a táv inkább közepesen hosszú volt, a tempó kicsit feszesebb, bár az elején nagyon belekezdtem, így négy kili után kicsit vissza kellett vennem, majd az utolsó kettőt jól megpörgettem.
Holnap rövid futás, azután a héten még beiktatok pár bringás edzést is. Igyekszem betartani a fokozatosság elvét. A talpam ma már szinte 100%-os volt, szerintem egyre jobb lesz ez, örülök :)