Mármint a Balaton Maratonra. Maratonfüred. Jó drága volt, kilencezer, atyaisten. Március tizenhét. Totál hulla vagyok amúgy, nagyon nem mennek még ezek a lassú kilométergyűjtögető kocogások sem. Ez a kialvatlanság rendesen kikészít. Szinte alig alszunk, a lányom még nem akar leszokni az éjjeli vándorlásairól. Így nem vagyok túl bizakodó a következő maratonomat illetőleg.
Egyébként utólag visszagondolva a spar maratonon voltam szerintem az idei kb legrosszabb formámban. Az az augusztus végi bükki 32 kilis terepfutás volt az év legjobb pillanata. A maraton óta különben is csak zabáltam meg lógtam, meg betegeskedtem. Ezen a héten kezdem magam visszakényszeríteni a helyes útra.
Remélem szépen lassan sikerül visszakoni és átlendülni ezen a mindent unok mélyponton. Az iramjátékos futásokat sajna hanyagolnom kell, ezekhez már túl hideg van, össze is szedtem egy torokgyulladást, kb három hete küszködök velem, meg a náthával. Valamiért legyengült az immunrendszerem, meg aztán a gyerkőcök is hozzák haza a bölcsiből a sok finom vírust.
Szeretnék a márciusi maratonra rendesen felkészülni és végre élvezni is a futást, nem kiszenvedni a távot, mert kicsit elvette a kedvem a futástól az októberi verseny. Talán várnom kellett volna még egy évet az első maratonnal, de most már kár ezen rágódni.
Négy és fél óra körül kellene futni. Nem lehetetlen, bár még nem érzem, hogy annyira akarom. Leginkább azért neveztem most, hogy legyen egy cél ami esténként levisz futni. A semminél ez is több...