Reklámot szeretnék csinálni a Fertő-tónak, mint bringa-terepnek :-)!

Múlt kedden lementem két napra a család után a bringástáborba. Úgy terveztem, hogy mindkét nap csinálok egy-egy tókerülést. Első nap el is indultam, a csapatot a Páneurópai Piknik Emlékparknál értem utol, ahonnan Ausztria felé vettem az irányt. Térképem nem volt, csak a fejemben volt lefényképezve a környék. Mivel azon a képen a bicikliutak nem voltak rajta, ezért nem az optimális irányt követtem, és kikeveredtem az eisenstadti Bundestrasséra. Nagy volt a forgalom, de az út sima és széles, azon belül kényelmes padka a fehér csíkon kívül. Jól lehetett menni, de a forgalom zavaró volt. Aztán egyszercsak becsatlakozott a bringaút, és attól kezdve azon folytattam. Megtanultam, hogy a B10-esen kell menni, az körbevisz. A nyugati oldalon kicsit hullámos a terep, szőlők, gyümölcsösök és gabonatáblák között vezet, mezőgazdasági utakon (amelyeken arrafelé sima aszfalt nő...), néhol szép kilátással a távolabbi nádasra és a tóra. A falvakban mellékutakon visz az út. Jellemző, hogy elég sok a derékszögű kanyar (ugye, a parcellák...), és az enyhe emelkedő vagy lejtő. No meg az északnyugati szél... Néhol úgy fújt, hogy majd lepottyantam a bringáról. Sok kerekes volt, főleg trekking meg monti nyergében, bicikliző családok, társaságok. Meg futók. Az út széles, az előzés, kerülés alig okozott problémát. Elnosztalgiáztam a kék nyilak láttán, beugrott sok emlék a Frank Tibivel folytatott szabályértelmező beszélgetésekről :-), Maria Bak száguldásáról, az útszéli szurkolásokról. A zöld nyilak pedig az elmúlt hétvégi versenyre emlékeztettek. (Hja, iSTVán milyen tökéletesen visszaadta írásában az útvonal jellegét!)

A csücsöknél fordulva hátszelet kaptam :-), száguldottam is rendesen. Változott a táj: előbb strandok, majd befordult az út a tó és a nádas közé. Igazi természeti-parki környezet! Az út mentén rendre madárvárták, ahonnan a környékbeli sok ezer vízimadarat lehet tanulmányozni. Egy 3 km-es szakaszon elfogyott az aszfalt, apró bazaltzúzalékos utat találtam. Eleinte aggódtam is a virsligumimmal, de bíztam a 8 bar erejében :-). Nem is lett semmi baj. Mellesleg ez az útszakasz messze veri sok hazai közút állapotát! Az osztrák szakaszon a bringautak táblákkal és felfestésekkel vannak jelölve, ezeket követve egyszer se tértem le a megtalált útról.

A határon átérve csoda: kétsávossá vált a bringaút! (Csak nem ideért az autópálya-építés :-o?) No nem: a méter szélességű út közepét vastagon felverte a "pázsit", a két "pálya" pedig töredezett burkolatot "kapott". Kiábrándító volt hazaérni :-(. Később, még Fertőd előtt mélyen belógó ágak elől kellett félrehajolni. Nyugatnak fordulva megint szembeszelet kaptam, egyelőre csak félig. A bringaúton indultam, egy darabig kitartó voltam, de a sokadik ugratós kereszteződés, kerülgetni való csatornafedél, lelógó ág után feladtam, és az országúton folytattam. Az út hegyes-dombossá vált. A Balf előtti emelkedő messziről nem is tűnt annak, bezzeg mire odaértem, mekkora szuszogó lett belőle! Aztán Balfon száguldás lefelé, és belefordulás a pofaszélbe. Az utolsó tizes kemény volt, de nagyon! Pedig a táj szép, balra szőlők, jobbra a Fertő... Éjjel hazafelé tartva ezen az úton ezernyi apró békával találkoztam. De előbb befutottam Fertőrákosra, a domb megmászása után már otthon is voltam. A mesterszakácsok már sütötték a vacsit :-).

Éjszaka viharossá vált a szél, alvás helyett aggódtunk a sátorért. Reggelre az eső is megjött, 14 fokkal. Na, itt törött ketté az elszántságom. Maradt belőle egy kis termál és egy kis masszázs :-). Este pedig irány haza malózni.

Szombaton már alig vártam hogy leérjek. Menet közben változtattam a terven, és kitaláltam, hogy inkább megyek egy odát meg egy visszát az osztrák részen, az éppen 180 lesz, van vacsiig hét és fél órám, pont jó. Így is lett -- odafele. Újabb tapasztalatot csak annyit szereztem, hogy 1) létezik a keddinél kellemetlenebb szembeszél is :-o; 2) az a bizonyos fantasztikus útjelölés mégse olyan fantasztikus, ha csak arra hagyatkozik az ember, ugyanis egy adott számú útvonalnak vannak alternatív irányai, kitérői. Vagyis sok ponton kétfele is mutat B10-es tábla... De ezt csak visszafele szívtam meg... A határig hiányzott volna egy kevés a 90-hez, ezért elmentem a B27-en az állatkerti lejáróig. Aztán jött a feketeleves. Nevezetesen egy kb. 7 kilométeres, teljesen kitett útszakasz képében, amely véletlenül éppen a széllel nézett szembe. Akárhogy is, lenyomtam, na. Utána viszont muszáj volt megállnom egy kis pihenőre és nyújtásra. Egyszercsak légpuskadurranások riasztottak meg a szomszédos szőlő felől. Hiába meresztettem a szememet, nem láttam semmit. Csak utólag jöttem rá, hogy madárijesztő kütyü volt :-). Pihentemben lepett meg az eső. Lassan jött, kitartóan követett. Jó fél órát áztatott, de alaposan. Talán ennek is köszönhető, hogy egy ponton a "másik" B10-esre kanyarodtam, aminek következtében jól megnéztem az illmitzi kikötőt (plusz 10 [nem pont: kilométer!]). Szép volt :-). A lacikonyha fedele alól némi hüledezéssel vegyes érdeklődő tekinteteket véltem felfedezni, hogy ki az a bolond, aki ilyen időben egy szál pólóban odakint nyomja. Jelentem: én :P. Eső elállt, én megszáradtam, épp a leves tálalására meg is érkeztem.

Szóval akinek módja van rá, vagy éppen csak arra jár, feltétlenül guruljon egyet arrafelé, üdítő élmény önmagában is, a hazai lehetőségekhez képest pedig pláne. Nem is szólva az úton-útfélen sorakozó bringáskocsmákról. De azokról majd a következő alkalommal...