... ezt kell szeretni.

Az utóbbi években úgy kívántam magamnak boldog születésnapot, hogy annyi km-t futottam, ahány éves lettem (egyesek szerint igen eszement dolog , de nem unalmas csak szülinapi tortával ünnepelni?). Idén sem lett volna ez másként, de az Achillesem közbeszólt. Ha őszinte akarok lenni, már tavaly ősz óta rendetlenkedett, de igazán a futásnál nem zavart. A hétköznapi életben sem. Az utóbbi időben viszont szinte minden reggel Donald kacsa módjára keltem, elég kellemetlen érzés volt nekiindulni. Szinte minden reggel eszembe jutott, ha most nagyon titkos ügynök lennék, settenkedni tuti nem tudnék, amennyire kattogott, amíg be nem melegedett.  Napközben továbbra sem okozott problémát, szinte teljesen elfelejtkeztem róla. Viszont múlt hét végére már kezdtem érezni a bal lábamban is, így neten kutakodva, futókkal beszélve arra jutottam, valószínűleg gyulladás lehet az oka. Igazán várhatott volna még egy kicsit, hogy a mai napra rendelt, de szombatra halasztott futásomat még lefuthassam. De hát ember tervez... Így a idei további terveknek azt hiszem lőttek. Talán jobb is így. Majd jövőre...