Van egy álmom.
Régóta dédelgetem magamban.
Az álom pedig az, hogy mezítláb futok egy homokos tengerparton napfelkeltkor.

Egyszer valóra váltom.

Csak épp futni kellene hozzá, meg elutazni a tengerhez.

Most kb két pecig tudok folyamatosan futni.

Asszem elkezdek edzeni, hogy az álmom minél előbb valóra válthassam:-)

Mikor még általánosba jártam, egyik vágyam az volt, hogy egy tornatarembe lehessek ahol bordás fal van, és én felmászhassak rá.
A mi sulinknak nem volt tornaterme, de a hegyen az új iskolában volt.
Nem értettem miért lehet az, hogy a szomszéd fiú az új iskolába járhatott, én meg maradtam a régibe.
Aztán megtudtam, hogy a kajakosok télen ott edzenek.
Volt is egy osztálytársam aki oda járt.
Gondoltam én is jelentkezek, hátha végre felmászhatok a bordás falra.
A szüleim nem szorgalmazták, hogy sportoljak, sose értették, hogy mi a jó benne.
A nővéremmel is beszéltem erről, de ő se volt sportos alkat. Azt meg végképp nem értette, mi a fenének akarok én oda járni.
A tanulmányi eredményemre hivatkozott, hogy hát nem túl fényes, és javítsak aztán majd visszatérünk a dologra.
Aztán mikor láttam, hogy segítséget támogatást nem kapok a családomtól önálló akcióba kezdtem.
Megkértem az osztálytársamat, hogy kérdezze meg az edzőt, járhatnék-e én is kajakozni.
Az edző azt mondta, majd jelentkezzek tavasszal, mert most csak torna termi edzések vannak és az nem túl érdekes.
Honnét is tudhatta volna, hogy én leginkább arra vágyom, hogy felmásszak a bordás falra.
Aztán középiskolás lettem és ott bizony már volt bordás fal.
Rajtam legalább tíz kiló felesleg.
Végre felmászhattam rá az egyik torna órán.

Mit ne mondjak nem olyan élmény volt mint amire számítottam:-)

Az izmaim nem engedelmeskedtek és még véletlen se voltam olyan erős, és rugalmas mint amilyennek képzeltem magam.