Szombat, ami ezúttal a domb futás napját is jelenti egyben, ahogy azt minden 2. hónap első hétvégéjén már – szerencsére – megszokhattuk Kecskeméten.
Az idő nem túl fényes, sőt nincs is túl sok fény, lévén nem süt a nap. Csak sajnos nem arról van szó, hogy a nap még a reggeli biztonságos rejtekén lapulna, hanem csúf felhők árnyékolják be az eget, sőt még esik is belőlük az eső.
De hát futni megyünk vagy mi, tehát nem foglalkozunk ilyen apróságokkal. Sajnos azonban elég sokan foglalkoztak vele, ami abból is látszott, hogy a létszám bizony nem érte el a mostanra megszokott egyre szebb-nagyobb számot. Azonban az nem volt kérdés, hogy a keménymag, a megszokott arcok megjelenjenek.
Ha már ott voltunk futottunk is, nem is rosszat! Korosztályomban sajnos csak hárman voltunk, szerencsére a női mezőny azért ennél bővebb volt. Bár az elsődleges ellenfél saját magam és az óra vagyok! El is határoztam, hogy nem nézem ki hol jár, csak az órát figyelem és saját magamat. Ez be is vált, mert sokkal higgadtabb voltam, mint általában, jól esett figyelni testem jelzéseit.
A lábamat ismét éreztem, nem fájt, de éreztem, sajnos ezt az utóbbi 3 hétben már megszokhattam. Ám úgy vélem mivel nincs semmi szervi bajom (szalag, porc), nem „halálos”, csupán kellemetlen a sérülésem-húzódásom, ezért majdcsak elmúlik, majdcsak regenerálja a testem saját magát.
Két kört futottunk egymás után homokos-füves, eső által kicsit vizes talajon a domb körül. Végül a női mezőnyben abszolút elsőként, a teljes mezőnyt tekintve pedig kerek tizedikként értem célba. Az időm 23:39 perc lett az 5,2 km-en, ami nem egy csúcs, mivel az 21 valamennyi körül van, igaz aszfaltos terepen és Pesten, ahol azért van nagy tömeg és buzdítás.
Viszont még futóidény eleje van, most kezdődik csak, még nem gyorsítottam, tehát ezt jónak értékeltem.
Következett a díjátadás, ahol kaptam a gravírozott éremmel együtt egy 3000 Ft-os bowling-étkezési utalványt.
Közben ment a beszélgetés, társasági élet élése, ahogy az ilyenkor lenni szokott és meghallottam, hogy délután Szabadszálláson lesz a Fornetti körverseny 2. állomása, 7,5 km-es távval. Meg is kérdezték megyek-e, mert van még hely a kocsiban. Rövid, egészen pontosan 5 perc gondolkodás után igent mondtam.
Gyorsan uzsgyi hát haza, gyors ebéd, pakolás, olvasás és már indulás is a buszmegállóba, ahol a többiek felvettek. Hamar odaértünk, cirka 20-30 perc alatt. Először az ovifutamot tartották meg, ahol a futópalánták szaladhattak egy jót, amit szemmel láthatóan nagyon élveztek is. Jó volt látni, hogy a sok futó, akiknek van már gyerkőcük elhozták a csemetéket és együtt futott a család.
A felnőtt futás 4 órakor kezdődött. A 7,5 kilis táv 3 körből állt, amit a település körül kellett megtenni. Szeretem a körözős versenyeket, jó érzés újra és újra áthaladni a célkapun, miközben a közönség bíztat és tapsol.
A pálya vezetése nagyon tetszett, egy sráccal futottam végig, akivel egy tempót mentünk. Jó volt, mert nem voltam „egyedül”. A fülemben zenével futottam, mert úgy éreztem szükségem volt rá és hatott is! A lábam is szerencsére csak ez első km-en éreztem, aztán már semmi.
Hamar le is zavartuk a 3 kört, az időm a 7,5 kilin 32:37 perc lett, amivel aztán maximálisan elégedett vagyok, mert ezt 7 kilire levetítve már közelít a csúcsomhoz.
No és mi ebből a tanulság? Hogy be kell melegíteni verseny előtt rendesen, főleg a rövid-gyors versenyek előtt. Gyanítom, ha a délelőtti körök előtt rendesen bemelegítek, akkor ott is faraghattam volna még az időn. No de ne legyünk telhetetlenek, irgumburgum! J
A végén következett a díjátadás, ahol a díjazottakat dobogóra szólították és helyes kis kupát kaptunk! Közben ismét a szokásos beszélgetés, jó hangulat.
A szervezés maximálisan jó volt, igazi kis falusi rendezvény, ahol az ott élőknek eseményt jelentettek a programok és jópáran kilátogattak a helyszínre.
Maga a hétvégen nagyon jól sikerült, de nem csak futás szempontból, hanem mert végig jól éreztem magam, és valóban kikapcsolódtam a mindennapi mókuskerékből.
Aztaaaa, azért Te se vagy semmi!!! Gratulálok!!! Két verseny egy napon, duuurva. Én a délelőtti 3,4 kili után délután aludtam 1,5-2 órácskát, aztán is alig bírtam kikászálódni az ágyból, nemhogy versenyezni, meg futásra gondolni :o)
Figyu! A lábad miatt nem tenne jót, ha néhány napig a spinninget is pihentetnéd? Ilyen terhelés mellett (mégha nem is úgy terhel, mint a futás), nem tud regenerálódni a lábad, pedig ennyi mozgás mellett néha jól esne neki. Szerintem...
A jövő héten én is remélem, találkozunk a Vivin, mégha én nem is nagyon fogok repeszteni :)