A harmadik TDS-em sorban, 119km a Mont Blanc körül, 7240m szintemelkedéssel, brutál kemény pályával. Az első fele nem veszélyes, de 50-től kezdődik csak a buli, ott már van vicsorgás és gyakran megborulnak az emberek. A cél megdőlés, hiszti, barátok hivogatása nélkül, jó érzéssel végig menni és kiadni magamból, ami bennem van aznap.
4:10-kor jött értünk a busz Les Houches-be, 3 -kor keltünk. Alig 3 órát aludtam, mert bár előző nap egyáltalán nem voltam ideges, éjjel többször arra ébredtem, hogy leizzadtam és zakatoltak a gondolataim, állandóan futós képek kavarogtak a fejemben. Csanya is velünk jött a busszal. 6 előtt 10 perccel búcsút vettem Sperótól, majd Bartakovics Balázzsal besoroltunk a rajtvonaltól kb. 30-40 méterre. A rajt után elindult a tömeg, előztek le az emberek, mire kiértünk a városból, nagyjából megvirradt. Csodálkozva néztem azokat, akik mögülem futva érkeztek és kocogtak fel az első emelkedőn. Nem értem soha ezeket az embereket, akik az első órában akarnak előre sorolni, miközben előttünk még az egész pálya rengeteg szinttel. Néha beragadtam Kerékgyártó Petivel az 1 nyomtávos sorban, de azért szépen haladtunk, én nem is bántam a kényelmes menetelést, hadd melegedjen a motor. Még rajtam volt a kesztyűm és a széldzsekim, Peti csodálkozott is, hogy a kezeim még fáztak jóval a rajt után is. Folyamatosan szomjas voltam, így iszogattam szépen, aminek rendszeres kiállás lett az eredménye. Nem bántam, mert tavaly kiszáradtam már az elején, most 5 óra alatt 4-szer volt technikai szünetem. Ez persze időveszteséggel járt (első ponton 681-ik voltam, a másodikon 731-ik) és sokan leelőztek közben, de hosszútávon inkább az én malmomra hajtotta a vizet. Nem nagyon voltam még ennyire hátul az elején, de nem is az eredményért mentem, nem igazán érdekelt a helyezésem. Könnyebb így haladni, nézegettem a tájat, volt miben harmadik alkalommal is gyönyörködni, nem lehet megunni a látványt. A kulacsaim folyamatosan újra töltöttem, ettem és pakoltam magamba tervek szerint a sót és Mg-t, de 19,7 kilinél még mindig 723-ik voltam és 3:51 kellett a pont eléréséhez. Petit St, Bernard felé az emelkedőn lassan haladtam, nem volt lehetőség az előzésre, a pont előtt Csanyáék szurkoltak, majd kiszakadt a dobhártyám, úgy kiabált a fülembe a magyar terepfutás ikonikus alakja és mozgatórugója. :-) Itt már 609-ik voltam a sorban.
Onnan egy hosszú lefelé várt, az elején kellemesen lejt és húzza az embert, utána kicsit meredekebb, de nem vészes. A meleg viszont, ahogy előrejelezték egyre durvább volt, kb, az első 10 kili körül kezdett el tűzni és egyre erősebben sütött a nap. Bourg St. Maurice-ba való ereszkedést végig futottam a saját tempómban és elég jól sikerült, 470-ként értem be a fő pontra. 7:48 volt az időm, kb 10 perccel később értem oda, mint a korábbi években, de a technikai szünetek miatt ez reális is volt. Megint barátok vártak, Kertész Dóri frissített - köszönöm! - Jani, László Szilvi, Csanya, Peti barátnője és Szimandl Anita is szurkolt. Nagyon jó állapotban értem le az első 50,6 kili után, ami egy erős Mátrabérchez hasonlítható, bár a ponton ülve csikart a hasam, gyorsan ettem egy Immodiumot, reménykedve a gyors hatásban. Megittam a söröm, felfaltam a dinnye nagy részét, Dóri felpakolta a zsákom és egy gyors felszerelés ellenőrzés után Anita kíséretében, 11 percnyi ott-tartózkodás után elhagytam a várost és nekikezdtem a Nagy-Szopó hegyeknek. A hasam még nem csillapodott teljesen, lestem, hol tudnék kiállni, de semmi lehetőség nem adódott a szűk és erősen emelkedő ösvényen, de idővel azért kissé jobb lett a helyzet. Az erődnél megint leültem kicsit pihenni, ahogy szoktam, tűzött a nap, sokan kihasználták a hely adta lehetőséget, sok azért a 2000m szint egyben. Egyszer csak a mellettem fekvő srác felém fordult és óriásit hányt, egyfolytában adta ki magából a frissítést. Szerencsére a zsákomat nem érte el a cucc, de ez arra inspirált, hogy tovább haladjak, így rövidebb lett a szünet a tervezettnél (amikor abbahagyta szegény elnézést kért). Útközben mindenhol vizeztem a fejem és a karomat, a legyűrt karmelegítőből is csöpögött a víz. Két helyen család állt kint slaggal és zuhanyrózsával, mindenhol szinte mindenki kihasználta a környezetemben az extra frissülési lehetőséget. Azt hiszem errefelé, a hosszú melekedés második felében volt egy keskeny kőhid, ami alatt zubogott a víz, nem szeretem az ilyet, olyan, mintha a híd is mozogna. Koncentrálva léptem rá, mire hatalmas robajt hallottam magam mögött, meg is dermedtem a közepén, kezeket széttárva néztem hátra és láttam, hogy egy helikopter leereszkedett teljesen a föld fölé és filmeztek minket. Össze kellett szednem magam, hogy átjussak a túlsó partra, de sikerült. Felértem végre a Passeur de Pralognan-hoz, onnan lefelé most is hegyi mentők álltak sorban a láncos ereszkedős részeknél, mutatták, hová lépjünk. Itt is elengedtem néhány embert, ez nem az én erősségem, de jó állapotban érkeztem Roseland-be (66,4km, 4485m szintemelkedés, 12:25). 343-ikként robogtam a pontra, ahol kicsit várni kellett a csomagomra, helyet is keresni kellett, sokan voltak a sátorban. Átöltöztem, levettem a zsákomról a botokat, ettem egy levest, ami iszonyat vacak volt, majd feleslegesen eltöltött idő nélkül nekiindultam a táv második felének. Nem szeretem a Jolly-ig tartó szakaszt, soha nem akar vége szakadni. Itt már a gyomrom kikergetett a bokrok közé, a gyógyszer csak részben hatott, kicsit szaladt a hasam. Újabb gyógyszer, a ponton már gyömbér teát töltöttem a kulacsomba és reménykedtem. Szakadozott volt a mezőny rendesen és egyre inkább megvolt a lehetőség, hogy az ember a saját gondolaiba mélyedjen. Másztam tovább, csak La Gitte 74,5km, 14:43, 332-ik hely) előtt vettem fel a dzsekim és tettem fel a lámpám, de még jó darabig nem kapcsoltam fel. Jolly előtt az ember már látja a sátrat, hallja a mikrofonba beszélő emberkét és a zenét, aztán meglátja maga előtt, ahogy a hegy oldalában felfelé hosszan hullámozva mozog a fénycsóvákból álló fehér füzér, aztán eltűnik a hegy mögött, a sátor is idővel a semmibe vész. Volt egy második kiállásom is egyértelmű hasmenéssel, de sok mindent nem tudtam tenni az ügy érdekében. A gyomromat is üresnek éreztem, hiába ettem, éhségérzet gyötört, de nem kívántam már semmit igazán. Egyenlőre még vittek tovább a tartalékok, ahol lehetett, futottam. Keskeny az ösvény, figyelni kellett, voltak kellemetlen rövidebb lefelék, miközben már nagyon oda akar érni a fáradt futó. Szerencsére a szél nem nagyon fújt, majdnem telihold volt, szép csillagos éggel, a kesztyűt is alig vettem fel, mert mozogva mindig visszamelegedtem. A ponton rövid ideig voltam (85,3km, 17:28, 340-ik hely), tudtam, hogy lefelé jön az elején kicsit gyökeres, köves szakasszal, de utána megint nagy pont, az utolsó igazi. A lábaim kiválóan működtek, az Mg ampullákat sikerült a megfelelő időben meginnom, a térdeim is gond nélkül bírták a megterhelést. Kocogtam is szépen lefelé, de leérve a városban volt egy kis bizonytalanság és zavar, összeverődtünk vagy tizen, mivel sötét kék Columbia-s szalagokkal jelölték a pályát a városban és nem raktak rájuk fényvisszaverőt, alig lehetett észrevenni őket. Szabó Juci és Olcsák Joe várt a pont előtt, ahova jókedvűen és továbbra is jó állapotban érkeztem, a fejem tiszta volt, és eddig nem volt nagy szenvedés, gyorsan telt az idő is, úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettem volna. Kerekes Csabi várt a ponton, frissített, de itt már csak dinnyét ettem,hányingerem volt időnként az utóbbi órákban és a gyomrom továbbra is kongott. Csabi megmasszírozta a hátam,olyan jól esett, hogy lefeküdtem a padra és megkértem, hogy az egész hátam lazítsa ki kicsit. Újjáéledtem tőle. Nem maradtam sokat, nekiindultam az utolsó 25 kilinek futva. Egy fél óra múlva araszolva a felfelén éreztem, hogy nagyon éhes vagyok, leültem egy padra egy kanyarban, mintha nekem rakták volna oda és egy gélt letuszkoltam a torkomon. Közben észrevettem, hogy a fák között szemben fehér fényfüzér mozog lassan, az utánam jövőket láttam a hold fényében, ahogy ereszkedtek le a városba. Na, az ilyen látványok örökké beleégnek az emberbe. A Tricothoz lefelé szenvedtem, nagyon vacak az a szakasz, nem is rövid, a kövek pedig csúsztak, itt engedtem el az embereket megint. Felfelé most nem ültek emberek a kanyarokban, innen gondoltam, hogy viszonylag jó helyen mozgok, a hegy lábánál kivételesen leültem egy kőre és kongó gyomromat csillapítandó letuszkoltam 3 falat energiaszeletet. Nem esett jól, de éreztem, hogy nincs energiám, semmi komoly bajom, a futóművek kiváló állapotban dolgoznak, csak kifogyott a benzin, Mentem tovább, de egy újabb depó kiállás lett a 3 falat eredménye, így tudtam, hogy felesleges bármivel is próbálkoznom innentől. A vízre is görccsel válaszolt a gyomrom, így azt is mellőzni kényszerültem. Nem kedvetlenített el a helyzet, tudtam, hogy ez már meglesz, ha fejben nem dőltem meg, márpedig ott is nagyon helyén voltak a gondolatok, már csak idő kérdése a dolog.
Tricot (102,2km, 22:04, 307-ik hely), de jöttek a nemszeretem lefelék és néha már tényleg nem volt erőm kocogni. Az utolsó hegy és tudtam, most is erős meredek szakaszok jönnek Les Houches-ig (110,9km, 24:31, 339-ik hely). De amint kiértem a dózerre, eldöntöttem, hogy innen már futok minden erőmmel, a ponton most is átrobogtam, nagyon rövid emelkedős szakaszt gyalogoltam csak, szépen elhagytam néhány sorstársat, akik korábban leelőztek a lefeléken. Sajnos sok lányt is el kellett engednem az utolsó technikás szakaszokon, nekik jobban ment, közülük csak egyet értem be. A város szélén már vártak a barátok, jött a közös befutó és az öröm, hát ez is megvan, háromszoros TDS teljesítő lettem! 324-iknek értem be a kb 1800 induló közül, korosztályos 8. hely lett az enyém és az eddigi legjobb idővel finiseltem, 25:32:29 lett a vége. Elégedett vagyok a végével, mert azt az érzést kaptam ettől a naptól, amit vártam, elmaradt a nyűglődés és fizikailag sem bírtam még ilyen jól soha ezt a pályát. A szám és a nyakam leégett, a vádlimon is ott a két csík, lett egy vérhólyagom és összesen 1 körmöm bánja ezt a mókát. Ami furi, nem lett izomlázam a verseny után, amit a vasárnapi hegyi kocogás is bizonyított.
Most pihenés jön, amíg kedvem tartja. Köszönettel tartozom a barátaimnak a szurkolásért, Kertész Dórinak a frissítésért, Attilának, aki a gericemet helyrepakolja és ezzel sokkal jobb egészségi állapotba hozott, na meg a Mestert sem hagyhatom ki, aki újból nagyon jól felkészített a próbatételre.
A pálya harmadszorra is ugyan olyan nehéz, mint előző két alkalommal, de élveztem a versenyt és ez a lényeg.