A tavaly októberi, váltóban lefutott maraton hangulata leírhatatlan hatással volt rám. Szerencsés véletlenként befutóember lehettem, így több tízezren szurkoltak többek között nekem is végig a 10 kilométerem alatt. Hatalmas lökést adott ez. Többet akartam! 2012. november elsején eldöntöttem: lefutom 10 hónap múlva a félmaraton!

A téli "pihenő" után március végén óriási lelkesedéssel kezdtem meg a felkészülést, kezdetben heti 2, májustól heti 3 futással. Ment is minden a tervek szerinti ütemben, egészen június közepéig. Ekkor sajnos rá kellett döbbennem, hogy elvakított a szemem előtt lebegő álmom csillogása, és nem akartam tudomást venni a jobb bokámnál egyre többször és egyre erősebben érzett fájdalomról. "Nem fáj!" - mondogattam magamnak. De túlerőltettem ezt a futáshoz elengedhetetlen testrészemet. Teljesen padlóra kerültem, évek óta nem éreztem annyira elkeseredettnek magam, mint akkor, a rádöbbenés utáni hetekben, hónapban. Megint nem sikerül valami, amit elterveztem. Újra az lesz, ami régen volt. Bármit tervezek, kudarc lesz a vége. Egyszer-kétszer a fejembe vettem, hogy elmegyek futni, de mindig találtam valami kifogást. Júliusban összesen 3 alkalommal futottam. Augusztusban még egyszer sem, pedig már 15-e van. Totálisan összetörtem.

Aztán szerda délelőtt (aug. 14-én) képzeletben felpofoztam magam. "Tényleg jó ez így nekem? Nem éreztem magam sokkal jobban, amikor futottam? Nem volt sokkal több energiám? Nem ment jobban a munka és a gondolkodás? Dehogynem! Akkor miért nem mozgok? Kell valami megoldást találni!" Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok keringtek a fejemben. Jól éreztem magam heti két futóedzés mellett? Sok volt a heti három? Akkor majd heti kettőt edzek! Azokat viszont szigorúan betartva! Kedden vagy szerdán futok majd mindig 30 percet, hétvégén meg egy hosszabbat. És néhány hetente lassan növelem a hosszabb futásom edzésidejét. A hét többi napján meg vívás, kosár, bringa. Türelmes leszek. Nem esek újra abba a hibába, hogy siettetem a dolgot. Figyelek testem jelzéseire. De mégis kellene valami cél. 5 és 10 kilométer már megvolt, valami újra vágyom. Legyen 15? Nem. Akkor már inkább a félmaraton. Tavasszal. Egyszer már elbuktam, most nem szeretnék. Főleg azért, mert nem szeretném újra átélni azokat a heteket, amikor teljesen magam alatt voltam amiatt az érzés miatt, hogy nekem ez soha nem sikerülhet, én ilyenre soha nem vagyok képes. Biztos mindenki érezte már így magát, úgyhogy nem kell mondanom, mennyire szörnyű érzés ez. Nem csak nekem volt rossz, a körülöttem lévő emberek is észrevették, hogy nem vagyok jó társaság, valami nincs rendben velem.

Úgyhogy figyelem! Visszatérek! 2014 tavaszán le fogom futni a félmaraton!