Amikor először futottam le ezt a távot egy kisebb versenyen kb 2 óra 5 perc alatt értem be a célba. Viszont ott a távolság is nagyjából volt kimérve, és az időt is magunknak mértük. Így még akkor kitűztem a célt, hogy legközelebb 2 órán belülre megyek. Az utóbbi hónapok edzésteljesítményén látszott, ha nem csinálok valami őrültséget, akkor ez sikerülni is fog, sőt közelebb kerülhetek az 1óra 50-es időhöz. Így készítettem magamnak egy iramtáblát, ahol probléma esetére a két órás félmaraton időeredményei, reális célnak kitűzve az 5 és feles tempójú 1 óra 55 perc körüli, és az álomkategóriába tartozó 1 óra 50 perces időket gyűjtöttem össze körökre lebontva. Nem akartam túlkombinálni a futást, illetve egy bizonyos kilométerszám után már úgyse megy tökéletesen a számolás, így nagyjából 28 perces köröket terveztem.

 Két nappal a verseny előtt pihenőnapot tartottam, előtte lévő nap pedig lassú átmozgató edzésként, futva-gyalogolva tettem meg néhány km-t. Igaz hogy azt mondják, hogy ne próbáljunk ki új dolgot pár nappal a verseny előtt, viszont egy régi tervemet mégis megvalósítottam az alapanyagok megléte miatt. Hortobágyi palacsintát készítettem vacsorára, amiből tudatosan jól belakmároztam szénhidrátfeltöltés gyanánt, ami nem esett nehezemre, mivel egész jól sikerült. Lefekvés előtt a szokásosnál több vizet fogyasztottam. Az óraátállítás miatt megpróbáltam korán lefeküdni, nem volt bennem vizsgadrukk, korán sikerült elaludnom.

 A verseny napján összepakoltam, felvettem a futóruhámat, és egy melegítőt, mert az óraátállítás miatt még igencsak hideg volt reggel. A szokásos reggeli és folyadékfeltöltés után elindultam a 7 órakor induló buszhoz. A futótársak közül senki nem akart a centenáriumi futáson is indulni, elégnek tartották a félmaratoni távot. Miután megérkeztem Debrecenbe, felgyalogoltam az Egyetem térig, és leadtam a nevezésemet a Centenáriumi futásra. Nem akartam ott várni több mint egy órát, és abban sem voltam biztos, hogy kényelmesen felvehetem-e a rajtcsomagot a nagy tömegben, ezért átsétáltam a maratoni távok rajthelyszínére. Már javában szalagozták a pálya környékét, és építették az útlezárásokat, amit örömmel nyugtáztam. Itt ma biztonságban fogunk futni. Útközben találkoztam egy lelkes futóval, aki szintén a versenyközpontot kereste, viszont miután kiderült, hogy csak az 1912 m-es távon indul, útbaigazításom után elindult az Egyetem irányába.

 A szervezők serényen építették a versenyközpontot, a rajtcsomaghoz a helyszínen az elsők között jutottam hozzá. A hátizsákomat is sikerült leadnom a csomagmegőrzőben, így nem volt szükség újabb akrobatamutatványra, mint az újévi futásnál. A technikai pólóra felvettem a félmaratoni rajtszámot, ami közben az első biztosító tűt sikerült is meghajlítanom, és a frissen szerzett Oxigén Kupás pólómra rögzítettem a Centenáriumi rajtszámot, amihez csak két biztosító tűt kaptam, így elég furán libegett a szében. Ekkor már a két pólóban és a futó rövidnadrágban sem fáztam, és kettős ügynökként, éppen a körülményekhez megfelelő felsőben lépkedtem az emberek között:D. Körülnéztem, és sikerült beazonosítanom Czeglédi Ferit, akivel már előzetesen megbeszéltük, hogy felkeressük egymást. Szűk fél órás beszélgetést folytattunk a versenytervekről, és edzésmódszerekről, amihez itt is sok sikert kívánok neki. Még ekkor is a két óra és 1:50 közötti időben gondolkodtam. Miután elváltunk, összefutottam böszörményi futótársaimmal, akikkel ekkor még csak néhány szót váltottunk, mert indulnom kellett vissza a centenáriumi futásra. Nagyon rendesek voltak, már ekkor felajánlották, hogy hazavisznek a verseny után autóval, amiért most is hálás vagyok.

 Miután megérkeztem az egyetemhez, szemem szám tátva maradt a nagy tömeg láttán. Minden korosztály képviseltette magát, a különböző alapítványok egyenruházatban virítottak, sokan lufit eregettek. A hangosítás nem volt valami jó, én legalábbis elég kevés információt tudtam elcsípni. Pár perc várakozás után elindultunk az 1912 méteres távra. Próbáltam a mezőny szélén „futni”, mert a tömegben inkább gyalogos tempó volt a jellemző. Könnyed bemelegítő futás volt ez, viszont attól sokkal jelentősebb. Öröm volt nézni, hogy mennyi embert sikerült megmozgatni egy ilyen kezdeményezéssel, s néha az ember lelke is beleremegett, hogy milyen hangot képes kiadni több ezer ember futócipője együtt, mint egy menetelő hadsereg. Sokan azt hitték, hogy a frissítési pontnál vége a futásnak, már ott elkezdtek hajrázni, és egy kisfiú meg is jegyezte, hogy mekkora „szemétség”, hogy csak a hosszabb távon indulók kapnak frissítést. Kívánom neki később ő is vegye ki a részét a hosszabb távok világából :D. Újra a stadionban találtam magamat az eléggé kanyargósra sikeredett pálya vége után, ahol pár perc sorban állás után megkaptam az emlékérmet. Frissítést nem vettem ekkor igénybe.

 Tartottam egy hosszabb egészségügyi szünetet, ami után leadtam a pólóm, és a befutóérmemet a csomagmegőrzőnél, amit készségesen elhelyeztek a táskámban. Egy elég hűvös helyen futottam ismét össze a böszörményi különítménnyel, amit a centenáriumi futás megvitatása után, a napos atlétikai pályára cseréltünk további bemelegítés céljából. A centenáriumi futás résztvevői lassan levonultak, a hangulat kezdett fokozódni. A bemelegítő torna inkább hasonlított egy fitnesz bemutatóra, a végére inkább a karunk fáradt el mint a lábunk. Igaz, hogy a futáshoz a karmunka is fontos, viszont jobb lett volna a lábra koncentrálni de mind1. Próbáltuk követni a mozgást, ki így ki úgy kalimpált, a végén pedig elindultunk a rajtzóna felé. A kötelező beszédek után kevés késéssel ugyan, de ellőtték a rajtot, amire valószínűleg a centenáriumi futás nagy embertömegének a koordinálása mentséget jelent.

 A rajtnál sikerült az első harmad végére beállni, az utolsó pillanatokban még tanácsokat adtam egy szintén első bálozónak, hogy mire figyeljen oda. Nem volt teljesen tájékozott, az útvonalról nem sok mindent tudott, illetve azt a fontos információt is tőlem tudta meg, hogy a félmaratonhoz 4 kör szükséges. Remélem sikeresen teljesítette a távot. Az indulásnál nem volt annyira nagy tömegnyomor, mint amire számítottam, néhány gyalogló lépés után sikerült futótempóra váltani. 22 másodperc alatt elértük a rajtvonalat, elindult a chip, és elindítottam a stopperemet is. Már éppen kezdett széthúzódni a mezőny, amikor egy nem teljesen átgondolt, kiszögeléses kanyarhoz értünk. Alig volt hely az irányváltásra, és a tömeg miatt itt gyaloglásra kellett váltani sokaknak a meglepődöttség miatt. Ezek után már nem volt több probléma, csak ez az egy hely bizonyult szűkösnek. Az összetett 159. helyén vágtam neki a távnak, az eredmények tanulsága szerint.

 Az első kilométert Morvai Imivel tettem meg, próbáltam nem előzgetni és felvenni egy kényelmes utazósebességet, ami 5:30 körül volt a verseny előtt bekalibrálva. Aztán hallom a háttérből az 1-es kilométerkőnél, hogy 5 perces tempóban megyünk. Nem éreztem semmi problémát, viszont jeleztem, hogy ez nekem gyors lesz, visszább veszek egy kicsit, Imi pedig elhagyott. Mindent rendben találtam magamon, így a felvett tempó tartását tűztem ki célul, amivel akár 1:50 alá is bemehetek a verseny végén. Ekkor kezdtem el álmodozni. Útközben feltérképeztük a váltópontokat, az ügyesen kitáblázott kilométerjelzéseket, és a zeneiskola diákjait, akik lelkesen húzták, ütötték, fújták a talpalávalót. Sok szurkoló és járókelő is volt a pálya mentén, biztatták a futókat. Szerencsére nem volt annyira nagy meleg, így ki lehetett húzni a frissítőpontig, viszont, ha nyári verseny lett volna, nem lett volna elég a körönkénti frissítés. Az első körben csak egy fél pohár vizet ittam, már amit sikerült belőle lenyelnem, mert nem voltam hajlandó megállni, nehogy kizökkenjek. Öröm volt befutni az atlétikai centrum salakjára, ami a böszörményi futópályához képest olyan állapotban volt, hogy majd megszólalt. Nézem az időeredményt, 26: 28, még mindig megy az 5- ös tempó akkor gyerünk tovább. A rajthoz képest 12 pozíciót jöttem előre, ez nem tömeges, szóval pontosan megtaláltam a hasonló képességű futók tömbjét.

 A kör elején nagyon szívesen fogadtam Fekete Anti biztatását, aki igaz lekéste az előnevezést, de lelkesen biztatta edzőtársait, a teljes verseny folyamán. A második körben élveztem a futást, és néha nézegettem az időeredményt. Öröm volt látni a futók hosszú sorát a Hatházi és a Nagyerdei körúton, az épp előttem lehulló falevelet, az ismerős nagyerdei tájat, az Oxigén Kupás tartalékpályát. A frissítési ponton ismét megállás nélkül egy pohár víz, és egy nápolyi kombináció, aztán irány a stadion. A kör 26:28- as tartom a ritmust, mint a metronóm. Összetettben 3 helyet csúsztam vissza. Talán ebben a körben előzött meg Forgács Imi és Tormáné Vajda Nóra, akik mindketten gyönyörű idővel értek célba, amit a kemény edzéseknek, és a jó taktikának köszönhetnek. Most nem sikerült őket befogni, viszont dolgozok rajta, hogy a jövő évi Oxigén kupán talán a hajrában utolérjem őket.

 A harmadik körben kezdtem érezni, hogy az eleinte csodásnak ítélt hosszú egyenesek, a Hatházi úton, és a Nagyerdei körúton egyre hosszabbak. Számottevő problémám nem volt ebben a körben sem, viszont kicsit már lankadt a lelkesedésem a tempó miatt, de azért odatettem magamat. Sajnos valakit a mentősöknek kellett összeszedni, remélem rendben van. A kör végén pohár víz, két nápolyi, és ismét közelebb a célhoz. Saci néni jelenléte is sokat segített a frissítőpont után, minden körben biztatta az ott elhaladókat, le a kalappal előtte. 26:35- ös kör 9 hely összetettben előre, még mindig bírom.

 A harmadik és negyedik körben kezdett feltűnni, hogy nagyon sokan elkezdtek lassulni, talán ez természetes dolog, vagy csak kicsit gyorsabban futották az első két kört, mert az utolsó körön is javítottam 7 helyezést. Illetve a távolságok is jobban kijöttek a futó csoportok között, mivel a negyedmaratonisták már célba értek. Viszont nekem mindig érzékem van ahhoz, hogy egyedül töltöm a kilométereimet, és nem egy boly tagjaként. Köd előttem és köd utánam, elindult az utolsó kör. Már rögtön az elején utolértem Morvai Imit, aki arra panaszkodott, hogy elfogyott az ereje. Utólag látva talán kicsit gyorsra vette az elejét, mivel, kiderült, én futottam az 5ös tempóban, illetve kicsit visszaütött a néhány kilométer hiányos hét a verseny előtt. Viszont nagyot küzdve így is szép eredményt ért el.

 Az előzetes terv az volt, hogy ezt a kört gyorsabban futom, viszont az első 3 kör is elég erősre sikerült, így nem tudtam már gyorsulni. Úgy 18 km körül kezdte el játszani az agyam a sakkpartit a holtpont ellen, ami elég erős védőfalat húzott fel a már sokszor említett hosszú egyenesekkel. A tempóm csak kis mértékben eshetett vissza, viszont ezek a percek nehezen teltek el. Hosszú hajrát nem mertem bevállalni, nehogy hamarabb ellőjem a puskaport, és a stadionban kelljen gyalogolnom. A frissítési pontot ekkor már kikerültem, a holtpontot megmattoltam, és beértem a kanyargós vidámparki részre. A 42 es táblánál elöntött a vörös köd, megindítottam a hajrát, ami ugyan már nem kecsegtetett újabb pozíciókkal, viszont a futóóra jó partnernek bizonyult. Pont a célban értem utol egy futótársat, akit megelőzni már nem sikerült, pár másodpercen múlott csak. Remélem a túlzott vehemenciám nem rontotta el a befutóképét. Ami sokaknak kalandos lesz, mivel későn vették észre, hogy külön célsáv van, így korlátmászással tarkították a beérkezést.

  Óra állj, ránézek, a saját mérésre,1 óra 46 percet mutat. Első reakció, miután már nem a fülemen veszem a levegőt, hogy atyaúristen, aztán fogadom az edzőtársak gratulációit, akik szintén nagyon jó időeredményt értek el. A hajrával sikerült egy 26:07-es kört repesztenem, ami egy kis gyorsulást jelent a már eddig is jó tempómhoz képest. Megkaptuk a jól megérdemelt befutócsomagot, és az érmeket, ami kellemes meglepetést tartogatott, mivel nem néztem előre utána, mit kapunk idén. A lényeg, hogy nagyon tetszik, és hozzá tudom társítani a teljesítményhez, amit elértem.

 Az időeredmény nettó 1:45:49 lett, ami nagyban felülmúlta az előzetes álom kategóriát is. 458 indulóból ez a 136. helyre, 334 férfi közül a 124. kategória szerint pedig a 66 közül a 25. helyre volt elég. A folyadékpótlás és a hotdogozás után még egy ideig néztük a maratonisták küzdelmét, néhol irigykedve, hogy ők még futhatnak, viszont ez valószínűleg csak az adrenalin hatása volt, mert nem vagyunk még felkészülve erre a távra, és az idő is egyre melegebbé vált. Talán a jövőben egyszer annak is eljön az ideje. Gratuláltunk az ismerős célba érkezőknek, és végre Dio -val is összefutottunk, a beígért pacsi erejéig. Remélem már kipihente a megpróbáltatásokat, és új tapasztalatokkal felvértezve a jövőbe tekint.

 Nagyon jó hangulatú volt, a verseny, végre én is túl vagyok a hivatalos első bálon. Nem tudom, hogy belátható időn belül képes leszek-e megdönteni ezt az időeredményt, annyira jók voltak a körülmények. Kellően jó idő volt a laza öltözékhez, és nem főttünk meg a melegtől. A frissítést nagyon jól eltaláltam, és úgy érzem sikerült kifutnom magamat. Talán a hajrát kezdhettem volna kicsit korábban, viszont ott abban a helyzetben nem úgy láttam jónak, illetve nem biztos, hogy az a maximum újabb fél perc megérte volna a gürcölést. A tempót tökéletesen eltaláltam, és azt se hittem volna, hogy ilyen szépen tudom tartani azt 4 körön keresztül, szinte azonos köridőkkel. És a végén is elég volt pár perc ahhoz, hogy magamhoz térjek, nem úgy mint a nyári versenyen, amikor nagyon kikészítettem magamat.

 A 3 hét múlva esedékes Nem Oda Boda terepfélmaratonon már nagyobbak lesznek velem szemben az elvárások, próbálok ott is a lehetőségekhez mérten legjobban teljesíteni. A jövőben az elért szint megtartása a cél, illetve a jó idő hatására megpróbálok majd néhány gyorsító edzést is beiktatni a programba.

Gratulálok minden célba érkezettnek a II. Rotary félmaraton futamain!

U.I.: Még mindig nem vagyok valami kameraérzékeny, de egynél több használható képre számítottam.